3 évados lesz a Tom Hardy-féle TABOO sorozat

0 442

Steven Knight a brit BBC és az amerikai FX koporudkciójában készített Taboo sorozat alkotója elárulta, hogy konkrét tervek vannak a Tom Hardy főszereplésével készült sorozat teljes egészére.

A HuffPostnak nyilatkozva elmondta, hogy a sorozatból biztosan nem készül majd negyedik évad, ugyanis eleve 3 évadra tervezték. “Az első évad volt a menekülés, a második lesz az út, a harmadik pedig az érkezés. Nem hiszem, hogy azt a történetet készítjük el, amit a nézők várnak, de remélhetőleg a mi verziónkat is élvezni fogják.”

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a sorozat 2019-ben véget ér. De legyünk pozitívak: a Taboo sorozat 2019-ben is képernyőre kerül!

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close