8 dolog, amiért érdemes várni a Star Wars 8-at


Egy fél perces videón pörög a fél világ, de az izgalom érthető: az Űrmedve munkacímen érkező Star Wars 8 első forgatási beszámolójában az idős Luke tulajdonképpen több ideig van jelen, mint Az ébredő Erőben összesen!

Star Wars Kylo Ren

Kiderül, hogy Luke miért tűnt el

J.J. Abrams korábban többször is hangsúlyozta, hogy azért vállalta el a Star Wars 7 rendezését (és a folytatások felügyeletét), mert mindig is tudni akarta, hogy mi lett Luke sorsa a Jedi visszatér után. Most ugye ő maga írhatja meg ezt a sorsot, de ehhez képest Luke csak egy cameo erejéig bukkant fel az Ébredő Erőben. Ahogy azonban az befejeződött, borítékolható, hogy a 8. részben Luke és Rey beszélgetéseiből kiderül, hogy miért is tűnt el és vállalt remeteéletet a világ egyensúlyba hozása helyett Luke.

Kiderül, hogy kicsoda valójában Rey?

A legtöbb Star Wars rajongóktól származó összeesküvések Rey karakterével kapcsolatosak, persze ez nem véletlen, hiszen az ő karaktere az, aki bár a legtöbbet szerepelt a filmben, a kilétére a legkevesebb konkrét utalást kaptunk. A családi vérvonal a Star Wars-dramaturgiában alap, már csak az a kérdés, hogy ezúttal melyik vérvonalra íródott a történet. Alapvetően mindenki a Skywalker vérvonalra számít, de – azon belül is – lehetnek itt még meglepetések.

Snoke fővezér

Aztán persze a Star Wars-univerzum aktuális főfőfő-gonosza sem maradhat ki, az összeesküvésekből. De ez már annyira megbonyolítja a mi elménket is, hogy inkább csak idehivatkozzuk mi minden derülhet ki Snoke fővezérről.

Kylo Ren és a Ren lovagok

Az viszonylag hamar kiderült, hogy Han és Leia közös fia Ben Anakinhoz hasonlóan a sötét oldalon kötött ki. De vajon mi vezetett odáig, hogy ez megtörténjen? A kedvenc konteóm egyébként, amely szerint Kylo Ren csak inkognitóban van, valójában ő ennek a történetnek a hőse, aki igazi spionfiókaként beépül a sötét oldalra, hogy aztán végezhessen a főfőfőfőfő-gonoszokkal.

Luke és Leia

Leia és Han

Leia-ról sem sokat tudtunk meg, mindössze annyit, hogy jóideje külön mentek Han Solotól. Az egyik ezzel kapcsolatos összeesküvés, hogy Rey valójában Han és Leia fia (vagyis Kylo Ren testvére), aki azután született, hogy a Star Wars álompárja úgy döntött, hogy külön mennek. Leia azóta sem árulta el a dolgot Hannak (meg már nem is nagyon fogja, vagy mégis?), de ezért volt annyira nagy összhang Han és Rey között az Ezeréves Sólyom fedélzetén. Szintén fontos, hogy a mostani Ellenállásnak Leia tette le az alapjait, a nyolcadik részben talán azt is megtudjuk, hogy mi motiválta erre konkrétan és hogy miért nem tudott ő sem semmit Luke-ról.

Finnről is többet megtudhatunk

Az már kiderült, hogy azért csúszik fél évet a Star Wars 8 premierje, mert az alkotók sokkal több időt szánnak Rey és Finn karaktereire. Egy – alig rasszista – összeesküvés szerint Finn családfája is fontos lesz, hiszen kiderül(het), hogy ő valójában a Han Solohoz hasonlóan bolygóközi zsivány Lando Calrissian fia – ezt erősíti az is, hogy Landohoz hasonló módon lelkiismeretes ember. Bár mivel Boba Fett és Jango Fett is afro-származású, lehetnek még nagy csavarok a személyét illetően.

Phasma és Maz Kanata is visszatér

A Star Wars vitathatatlanul a női egyenjogúság mintapéldánya, hiszen az eredeti Star Wars trilógiához képest sokkal inkább a gyengébbik nemet tolták előtérbe. A női Luke (Rey), a női Yoda (Maz Kanata) és a női Boba Fett (Phasma) nagyon is elnyerte a rajongók szívét, így nem csak a főhősnőt, de kettejüket sem lehet kihagyni a folytatásból. És minden bizonnyal az ő karaktereiket is jobban megismerjük majd.

Benicio del Toro

Ha valami nagyon hiányzott a Star Warsból az egy világszinten híres-hírhedt színész. A nyolcadik részben Benicio del Toro is biztosan szerepel majd, ráadásul az -egyik – főgonosz szerepében láthatjuk majd. Vajon fénykardot is ragad?

star-wars-benicio-del-toro

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment