A hét filmje #2: T2 Trainspotting

"A Trainspotting a skótok Star Warsa!”

Előbb jön a lehetőség… azután jön az árulás.

Eltelt húsz év. Sok minden megváltozott. De van, ami nem.

Mark Renton (Ewan McGregor) visszatér az egyetlen helyre, amit valaha is az otthonának hívott.

Spud, Beteg Srác és Begbie már várják.

És vár rá a többi régi barát: a szomorúság, a veszteség, az öröm, a bosszú, a gyűlölet, a barátság, a szeretet, a vágy, a félelem, a megbocsátás, a heroin és az életveszély. Felsorakoztak, hogy köszöntsék, és csatlakozzanak a tánchoz.

Trainspotting 2

HOL HAGYTUK EL ŐKET?

A négy barát/bűntárs/ellenség Londonba utazott, hogy eladjon két kiló véletlenül szerzett heroint.

Amíg a többiek alszanak, Renton ellopja a teljes bevételt: 16000 font készpénzt. Elmegy, vissza se néz.

Egy csomagmegőrzőben négyezer fontot hagy Spudnak. Kétes értékű ajándék ez egy heroinfüggőnek.

Beteg Srác, akitől mindig is távol állt a lojalitás, inkább irigységet érez, mint haragot. Ha valakinek, hát neki kellett volna elárulnia a barátait. Átkozza gyengeségét, és bosszút forral.

Frank Begbie mindig is olyan volt, mint egy két lábon járó kézigránát. Renton most kibiztosította. Tébolya önpusztító, de aligha ért be egyetlen áldozattal.

A PRODUKCIÓRÓL

A kétmillió fontból készült 1996-os Trainspotting, a Sekély sírhant alkotóinak második alkotása független filmes gyökerekből táplálkozott, de elsöprő hatású kulturális jelenséggé nőtte ki magát.

„A Sekély sírhant után mindenki azzal nyaggatott, hogy mi lesz a következő filmünk – emlékezik Danny Boyle. – És ott volt Irvine fantasztikus könyve, ami valósággal üldözött bennünket. John Hodge nekilátott a forgatókönyvnek, és amikor elküldte az első húsz oldalt, már tudtam, hogy meg fogjuk csinálni. Lényegében belezuhantunk a forgatásba.”

„Féltünk, hogy a film nem fog működni, mert a heroinnal és az ifjúsági kultúrával foglalkozik – veszi át a szót Andrew Macdonald producer –, és mert annyira skót. Nem voltunk benne biztosak, hogy a nézők veszik az adást. De szerettük a könyvet, és nagyon akartuk ezt a filmet.”

„A legcsodálatosabb a tapasztalatlanságunk volt – fűzi hozzá a forgatókönyvíró John Hodge. – Össze akartunk hozni egy jó kis mozit, nem foglalkoztunk semmi mással. Teljesen újszerűen ábrázoltuk a hőseinket, ami persze rengeteg vitát kavart: volt, aki ezért szerette a filmet, és volt, aki ugyanezért utálta.”

Nosztalgikus bűntudat a régi szemétdombon – T2 Trainspotting filmkritika

Pszichedelikus látványvilágával, fekete humorával, pörgős zenéjével, felejthetetlen antihőseivel és nem utolsó sorban ötletes marketingkampányával a Trainspotting tökéletesen ragadta meg a korszellemet. A rajongók számára olyan volt, mint egy adrenalin injekció, amit egyenesen a brit filmművészet ütőerébe döfött Boyle és csapata.

Danny Boyle az egyszerűségéért szerette az egykori projektet. „Ha megkapod a sorstól az esélyt, hogy csinálj pár filmet, megtanulsz dolgokat – magyarázza a rendező. – És ez a tudás nem mindig hasznos. Laza nemtörődömségből néha jobb filmek születnek.”

„A feleségemmel és az unokaöcsémmel egy sohói vetítőben néztük meg az első összevágott változatot – meséli Renton alakítója, Ewan MacGregor. – Amikor kijöttünk, szóhoz se tudtunk jutni. Brian Tufano operatőri munkája, a színészi játék, Danny rendezése, a zene… minden nagyon ott volt. Éreztük, hogy ez a cucc ütni fog!”

MIT CSINÁLTÁL HÚSZ ÉVIG?” (

– A T2 Trainspotting születéséről

Az első film 21 esztendeje került moziba, és ez elvileg túl hosszú idő a folytatáshoz – fejtegeti Boyle. – Nem szándékosan húztuk az időt, nehezen akart összeállni a forgatókönyv. De utólag azt mondom, nem baj, mert pont ez a húsz év adja meg az új film igazi erejét. Amikor a színészek régi és mai arcát egymás mellé tesszük, a hatás brutális. Tíz év alatt alig változtak, még viccelődtünk is, hogy majd úgy kell megöregíteni őket. De két évtized mindenkin nyomot hagy. A srácok nem szégyellték a ráncaikat, felvállalták, mit tett velük az élet. És tulajdonképpen erről szól maga a film is.”

Jonny Lee Miller, aki Simont, alias Beteg Srácot játssza, úgy véli, nem hagyományos folytatásról van szó. „Mindig is azon a véleményen voltam, hogy a Trainspotting folytatásának csak akkor van értelme, ha nem egyszerűen továbbviszi a sztorit, hanem súlyosabb témákat vizsgál – mondja a színész. – Milyen érzés megöregedni? Mi történt a főszereplőkkel az elmúlt húsz évben, és ez hogyan változtatta meg őket? Ezek azok a dolgok, amikről érdemes beszélni.”

„Mindenki nagyon akarta a folytatást, már csak az volt a kérdés, hogy John Hodge képes lesz-e megszülni a forgatókönyvet – folytatja Boyle. – Többször is nekifutott, de egyik változat sem működött. Aztán elmentünk Edinburghba egy utolsó erőgyűjtésre, John, Irvine Welsh, Andrew MacDonald, Christian Colson és én. Közeledett a huszadik évforduló, úgy gondoltuk, hogy most vagy soha. És John végre összehozott egy olyan könyvet, amit elolvasás után azonnal tovább mertem küldeni a színészeknek, mert tudtam, hogy odalesznek érte. Persze még mindig mondhattak volna nemet, mert mindegyikük nagyon elfoglalt, de iszonyú lelkesek voltak, és így aztán elkezdődhetett a munka.”

„A történet és a karakterek fejlesztése párhuzamosan folyt – mesél a forgatókönyv születéséről John Hodge. – Egyszerű, gyakorlati kérdésekkel kezdtük. Begbie-nek van-e gyereke. Ha igen, hogy jönnek ki? Miután kiszabadul a börtönből, hogyan alakul a kapcsolatuk? A kölyök kire ütött: az apjára, vagy inkább az anyjára? Minden válasszal alakult a történet is. És végül eljutottunk oda, hogy feltegyük a kérdést: merre indul tovább Begbie? Egyedül van, eltávolodott a családjától – mihez kezd most? Eközben kibontakozott Spud története is, és a két életút egy ponton metszette egymást.”

Robert Carlyle, Begbie alakítója hatalmas lelkesedéssel vetette magát a munkába.

„Rég vártam már erre a pillanatra – mondja a színész. – Azt hittem, nehéz lesz, de tévedtem. Olyan volt, mintha csak egy régi, kitaposott cipőmbe bújtam volna bele. Jól ismertem ezt a Begbie fiút. Sokat változott, de még mindig nagyon vad, és még mindig nagyon kétségbeesett. Szomorúan alakult az élete, és a film ezt teljes mélységében kibontja. Mit csináltak ezek a srácok az elmúlt húsz évben, és hol tartanak most? Ez az utazás érzelmileg nagyon felkavaró volt: sokkal felkavaróbb, mint bármelyikünk gondolta volna.”

„Tudtuk, hogy izgalmas lesz, ha ez a négy figura újból összekerül – helyesel Boyle. – De ilyen erős érzelmi hatásra nem számítottunk. Látjuk az arcukat, látjuk, mit művelt velük az idő, és ez nagyon megrázó.”

„A T2 Trainspotting valójában két könyv adaptációja – folytatja a rendező. – Az egyik a Porno, ami tíz év után veszi fel a történetet fonalát, a másik maga a Trainspotting. Ez a könyv számomra olyan, mint valami modern Ulysses: rendszeresen újraolvasom, és az új filmben is folyton visszautalok rá.”

TURISTA A SAJÁT IFJÚKORÁBAN”

– A T2 Trainspotting forgatásáról

Boyle régi és új emberekből építette fel csapatát. A Trainspotting alkotói közül felsorakozott John Hodge forgatókönyvíró, Andre Macdonald producer, Rachael Fleming jelmeztervező, David Gilchrist művészeti rendező és Rick Smith zeneszerző. És jöttek újak: Christian Colson és Bernie Bellew producer, Jon Harris vágó, Mark Tildesley és Patrick Rolfe díszlettervező, Anthony Dod Mantle operatőr és Ivana Primorac haj- és make up tervező – valamennyien Boyle kipróbált munkatársai.

„Erőt adott, hogy magam mellett tudhattam a régi bandát – fejtegeti Boyle. – Ugyanakkor szerettem volna olyanokat is, akik friss szemmel néznek a produkcióra. Hitelességet és újító szellemet akartam.”

Rachael Fleming jelmeztervező már jó ideje kiszállt a filmszakmából, most mégse tudott ellenállni Boyle hívásának. „Gyerekeim születtek, tíz éve egyáltalán nem dolgoztam filmben – meséli Fleming. – Eszem ágában sem volt visszatérni, de amikor elolvastam a forgatókönyvet, azt mondtam magamnak, hogy ezt a négy figurát nem adom oda másnak.”

„A forgatás alatt volt egy húszegynéhány évvel ezelőtt játszódó jelenet az eredeti film jelmezeibe beöltöztetett dublőrökkel – folytatja a díszlettervező. – Egyikük annyira hasonlított Ewanra, hogy egy pillanatra úgy éreztem, mintha visszautaztunk volna az időben. Hátborzongató volt.”

Ivana Primorac, akinek a Steve Jobs után ez volt a második Danny Boyle-filmje, nagyon élvezte a munkát a régiekkel. „A tervezés nálam úgy kezdődik, hogy beleásom magam a figurák lelkivilágába – magyarázza Primorac. – Más produkcióknál ez rengeteg kutatómunkával jár, itt viszont elég volt odamennem a színészekhez, náluk jobban úgyse ismerte senki a karakterüket. Ha gondom volt, hozzájuk fordultam.”

A stáb új tagja volt a 127 óra vágási munkáiért Oscar-díjra jelölt Jon Harris. „Danny újabb munkáiban fontos szerepet játszanak a feltörő emlékek, a múlt gyakran maga alá gyűri a jelent – elemez Christian Colson, a T2 Trainspotting, aki korábban a Gettómilliomosban, a 127 órában, a Transzban és a Steve Jobsba is Boyle munkatársa volt. – Danny és Jon Harrissal különleges filmnyelvet fejlesztettek ki ennek az időjátéknak a megjelenítésére. Jon zseniális vágó: nem egyszerűen kiváló mesterember, hanem olyan alkotótárs, aki a történetmesélésre is mély hatást gyakorol.”

„Sokáig azt hittem, hogy ez a film az időről szól – veszi át a szót Boyle. – De amikor egy hónapnyi vágás után megnéztük Jonnal, amit összeraktunk, rádöbbentem, hogy van egy talán még fontosabb témája: a felnőtté válás. A Trainspotting a felelőtlenség filmje volt, arról az életszakaszról mesélt, amikor az ember megteheti, hogy fütyül mindenre. A T2-ben fordul a kocka: itt az idő az, aki fütyül rád. A film tele van csalódott férfiak képeivel… az ifjúkor súlytalan handabandázásának vége, a túlélés a tét – nem csoda, hogy milyen kétségbeesetten próbálják valamennyien újrateremteni a múltat, és újraélni az egykori örömöket, vagy bosszút állni az egykori sérelmekért.”

Milyen volt az egykori társak találkozása a forgatáson? A résztvevők különféleképp élték meg a nagy pillanatot.

„Voltak érzelmek, de nem vittük túlzásba – állítja le Andrew Macdonald producer. – Meglett emberek vagyunk, az ilyenek az osztálytalálkozókon sem ölelgetik egymást. És mindent összevéve, ez a film is csak olyan, mint az első – van eleje és vége, és a kettő között még néhány jelenet.”

A Spudot megformáló Ewen Bremner viszont nem tagadja, hogy nagyon meghatódott. „Egy kicsit mind elérzékenyültünk – meséli a színész. – Húsz éve hatalmas ajándékot kaptunk a sorstól, és ezt most még pontosabban éreztük. És azt is tudtuk, mekkora lehetőség, hogy újból együtt lehetünk, és közösen dolgozhatunk az új filmen.”

A forgatás logisztikai szempontból komoly kihívásokat tartogatott. „Több, mint hetven helyszínen, és 12 díszletben dolgoztunk az 55 nap alatt – mondja Bernie Bellew producer. – Ráadásul a színészek sem értek rá folyamatosan, csak négy olyan hetünk volt, amikor minden fontos szereplő egyszerre rendelkezésre állt. Vagyis a munka felét a forgatási idő egyharmadába kellett belezsúfolnunk. Ráadásul a forgatókönyvben sok az éjszakai jelenet, és Skóciában nyáron csak 3,5 órán át tart a sötétség. Szóval nem volt könnyű menet, de nem hagytuk, hogy a nehézségek elrontsák a kedvünket!”

Bolyle és a csapat munkájára azok is hatással voltak, akik személyesen nem lehettek jelen a forgatáson. „Talán a legfontosabb ilyen alkotótársunk a Trainspotting operatőre, Brian Tufano volt – mondja Boyle – Pályám során rengeteg segítséget kaptam tőle, és nagy kár, hogy nem tudta elvállalni ezt a munkát. Az új film operatőre, Anthony Dod Mantle az ő nyomdokain haladt. Az első film díszleteit Kave Quinn tervezte, pimasz megoldásaiból a T2 tervezői is sokat merítettek. A Trainspotting jelmeztervezője annak idején Rachael Fleming volt, az asszisztense Steven Noble: a T2 jelmezeit már közösen tervezték.. Az első film ruhái fantasztikusak voltak, rengeteget adtak hozzá a figurákhoz. És végül is ez a legfontosabb: a színész! Sokan azt hiszik, hogy a filmben a stílus a hatás kulcsa. Pedig ha a színész nem hiteles, akkor semmilyen bűvészkedés nem segít.”

SLOW SLIPPY”

– A T2 Trainspotting zenéje

„Az emberek annak idején nagyon intenzív kapcsolatba kerültek a Trainspottinggal, és ebben kulcsszerepe volt a zenének – fejtegeti Boyle. – A zene a film védjegyévé vált, sokan a jelenetekre is a zenéjük alapján emlékeztek vissza. Sőt, olyanok is voltak, akiket maga a film egyáltalán nem érdekelt, csak a zene miatt ültek be a moziba. A zene a T2 Trainspottingban is borzasztó fontos, és nem csak azért, mert felerősíti az érzelmeket, hanem mert kapcsolatot teremt az első filmmel.”

„Az egyik nagy görög filozófus azt tanította, hogy bármit mondjunk is egy dologról, az ellentéte ugyanúgy igaz, és ezt a belső feszültséget a tűzhöz hasonlította – magyarázza Rick Smith zeneszerző. – Hát ez az a tűz, ami megvolt a Trainspottingben, és remélem, hogy a T2 zenéjéből sem hiányzik.”

A film soundtrackje maga is egyfajta lenyomata az elmúlt húsz évnek: a nagy klasszikusok, Iggy Pop, Blondie, a Queen, a Clash és persze az Underworld mellett olyan bandák szólalnak meg rajta, mint az edinburghi Young Fathers, a The Rubberbandits és a rendező lányainak kedvence, a Wolf Alice.

LEITH 2.1”

– A T2 Trainspotting és Skócia

„1996 nagyszerű éve volt Skóciának – mondja Andrew Macdonald producer. – Bárhol járt az ember a világban, jó érzés volt skótnak lenni. Ebben a pici országban rengeteg tehetséges ember gyűlt össze, és Jonny Lee Miller kivételével a Trainspottingban is minden fontos szerepet skótok alakítottak. Azóta persze sok minden történt, érdekes lesz látni, a nézők hogy reagálnak most a T2 skót ízeire.”

„Bár a Trainspotting Edinburghben játszódott, majdnem az egész filmet Glasgowban vettük fel – árulja el Danny Boyle. – Anyagi és egyéb okokból Edinburghban csak pár napot dolgoztunk. Most pont fordítva történt, a legtöbb jelenet Edinburghban forgott, Glasgowra néhány nap jutott. Remek hangulatban zajlott a forgatás, mindenütt kedvesen fogadtak, emlékeztek a első filmre, és iszonyú büszkék voltak ránk. Skóciában még ma is téma a Trainspotting, az ország vezetője, Nicola Sturgeon például Ausztráliában egy konferenciáról szökött ki, hogy megnézze.”

„A két város közül Edinburgh volt a nyüzsgőbb – meséli a forgatásról John Hodge forgatókönyvíró. – De nem zártuk le a forgalmat még a járdán sem, a két színész ott bandukolt a gyalogosok között, a kamera pedig egy quadról filmezte őket. Glasgow északi része sokat változott az előző film forgatása óta: a hatalmas önkormányzati épületeket lebontották, és sok kocsmát bezártak.”

„Az egész forgatásból a legszebb emlékem a Corrour Pályaudvar a skót Felföldön – mondja Bernie Bellew producer. – Háromórás, csodaszép vonatút végén érkeztünk meg az első film ikonikus helyszínéhez. Az időjárás is kegyeibe fogadott, úgyhogy fantasztikus képsorokat rögzítettünk.”

„A Trainspotting annak idején gerillamódszerekkel készült – veszi át a szót Jonny Lee Miller. – Oda mentünk, ahová akartunk, és egy kis kamerával bármit fölvehettünk. Most mindenütt tömeg fogadott, mindenki segíteni akart. Igaza volt Dannynek: a Trainspotting a skótok Star Warsa!”

A RENDEZŐRŐL MONDTÁK

„Erős, energikus, önfejű, makacs, intuitív karakter – jellemzi Danny Boyle-t régi munkatársa, Anthony Dod Mantle operatőr. – Igazi vezető: nem fecsérli az időt, mindig a feladatra összpontosít. És a T2 forgatásakor talán még annál is jobban koncentrált, mint eddig bármikor. Megszállottja volt ennek a projektnek, és húzta magával a társaságot. Csodálatos, ahogy dolgozik, nem ismerek hozzá hasonlót.”

„Nem állíthatom, hogy ismerném Danny minden gondolatát – szabadkozik John Hodge forgatókönyvíró –, csupán azokról a kvalitásairól tudok beszélni, amikkel kapcsolatba kerültem. Danny vezetői képességei páratlanok. Fáradhatatlan energiával vesz részt a munkában, és soha nem futamodik meg a döntések elől. Ugyanakkor meghallgat mindenkit, és képes azt mondani, hogy „ok, ehhez te jobban értesz.” Nagyszerűen tud együttműködni a színészekkel, akik rajonganak érte, és apait-anyait beleadnak, mert tudják, hogy olyasmit is kihoz belőlük, amit senki más. A víziója mindig merész, izgalmas, újszerű. és a végeredmény mindig élvezetes. De mondom, fogalmam sincs, hogy eközben mi játszódik le a fejében!”

„Mindig az adott jelenet igazságát keresi – fogalmaz Jonny Lee Miller. – Mi az, ami igaz, mi az, ami működik. Ha valamivel elégedetlen, nem csomagolja ostyába. A T2 rettentő sokat jelentett a számára, minden erejét, szenvedélyét beleadta a munkába. Dolgoztam már vele színházban is, az öt hetes próbaidőszak alatt egy pillanatra le nem ült. De ilyen elkötelezettnek még sohasem láttam. A Trainspotting volt életem egyik legnagyszerűbb művészi kalandja, és igazi csoda, hogy most újból együtt dolgozhattam vele.”

„Be se szálltam volna az egészbe, ha nem ő a rendező – mondja Ewen Bremner. – Danny pontosan tudja, mit jelent a Trainspotting a popkultúrában, és milyen őrületesek a nézői elvárások a folytatással szemben. Az a film azért szólt olyan nagyot, mert minden képkockájában váratlan, meglepő volt, ami egy másfél órás mozi esetében azért nem semmi. És Danny most újból megcsinálta ezt a mutatványt!”

„Danny egy zseni – szögezi le Robert Carlyle. – Az észjárása teljesen egyéni. Briliáns rendező, bármire rá tudja venni a színészt. Ő a legjobb.”

„Ő volt az első rendezőm – mondja Ewan McGregor –, és máig úgy érzem, hogy ő hozza ki belőlem a legtöbbet. Ha vele dolgozom, tudom, hogy jó kezekben vagyok. Egyszer hallottam, hogy a Sekély sírhant kapcsán azt mondta, annak idején fogalma se volt, mit csinál. Ne dőljenek be neki. Pontosan tudta – ahogy azóta is mindig.”

Simon (Jonny Lee Miller), Renton (Ewan McGregor) and Veronika (Anjela Nedyalkova) drinking in SimonŐs flat in TriStar PicturesŐ T2 TRAINSPOTTING

RENTON ÉS A FIÚK

– Ahogy Irvine Welsh látja teremtményeit

„Olyan ez, mint az első szerelem. Ők voltak az első figuráim, akiket megírtam. És most újra itt vannak.

Az író számára a szereplők szerszámok, akiket meghatározott célra hozott létre. Ha van egy témád, amit ki akarsz dolgozni, előveszed őket, aztán visszateszed a fiókba. Egy-egy figura akár tíz évig is pihenhet, hogy aztán megint érdekessé váljon, ha történik veled valami, vagy észreveszel valamit a barátaidon. És elkezdesz rajta morfondírozni, hogy mi volna, ha az egyik szereplőd hasonló helyzetbe kerülne.

Azt hiszem, az emberek azért kíváncsiak rájuk, mert megvan bennük az elszántság, hogy jobbá váljanak. Sok mindent megbocsátunk nekik, ha a legsötétebb helyzetben is megpróbálnak elvergődni a villanykapcsolóhoz, és keresik a kivezető utat. Minden drámában szükség van fejlődésre: elvárjuk, hogy a szereplők a film végére megváltozzanak. Rá kell találniuk a bölcsesség egy formájára, valamiféle megvilágosodásra.

Szóval, eltelt húsz év, és most mindenki másutt van. Begbie, ahogy sejteni lehetett, a börtönben. Spud, ez szintén nem meglepő, az utcán. Renton még mindig menekül Begbie és kisebb mértékben Beteg Srác/Simon bosszúja elől.

Simon még mindig ügyeskedik. Nem veti fel a pénz, de az ő egóját sose korlátozták a körülményei. Renton visszatérése nem teszi boldoggá, és megpróbálja úgy intézni, hogy helyette is Begbie álljon rajta bosszút.

Renton szemlélődő alkat. Megfigyel másokat, és ennek alapján hozza meg a saját szabályait. Narrátor és elemző, sokkal passzívabb, mint környezetének többi tagja. Ewan karizmát és intelligenciát kölcsönöz neki, Renton ezzel hódítja meg a nézőt.

Érdekes, hogy Jonny és Ewan régi barátok, sőt, üzleti partnerek is voltak. Erős szimbiózis van köztük, akárcsak Beteg Srác/Simon és Renton között. A filmben a szereplők egymás tulajdonságaira áhítoznak. Simon olyan intelligens és elfogulatlan akar lenni, mint Renton, Renton pedig olyan szenvedélyes, mint Simon. Ez a rivalizálás és ez a mélyen gyökerező tisztelet az új filmben erőteljesen megjelenik.

Spud örök vesztes, de Ewan Bremner alakításának hála soha sem válik embertelenné. Van valami pátosz és mélység a figurában, most, hogy megöregedett. Azt hiszem, az új filmben sokan fogják szeretni.

Begbie ugyanolyan őrült, mint volt: még mindig ott tombol benne a vadság. Egy karakternek ennyi idő alatt persze muszáj fejlődnie, és Bobby finom eszközökkel jelzi a változást. Begbie érzi, hogy valami nagyon rossz felé haladnak, de képtelen tenni ellene – izgalmas látni, ahogy a figurában megjelenik ez a fajta elbizonytalanodás.”

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close