A hét filmje: A régi város

Manchester by the Sea

Lee Chandler (Casey Affleck), a magányosan élő gondnok megtudja, hogy elhunyt bátyja (Kyle Chandler) őt nevezte meg 16 éves fia egyedüli gyámjának. Vonakodva hagyja ott Bostont és a munkáját, és visszatér a tengerparti kisvárosba, hogy unokaöccséről, Patrickről (Lucas Hedges) gondoskodjon. Kénytelen szembenézni a közösséggel, melyben felnőtt, és a múlttal, mely elválasztotta őt a feleségétől (Michelle Williams). A családot mindig a bátyja tartotta össze, most is ő köti össze a férfit és a fiút, akikre nehéz küzdelem vár, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott helyzethez.

Az Oscar-díjra jelölt író-rendező, Kenneth Lonergan új filmje szívhez szóló, finom humorral átszőtt történet reményről, áldozathozatalról, a családi szeretet és a közösség erejéről.

A FILMRŐL

A dráma- és forgatókönyvíró, rendező Lonergan a mai amerikai film egyik legeredetibb hangú szerzője. Érzelmileg tökéletesen hiteles filmjei, a Számíthatsz rám és a Margaret elismerő kritikákat és díjakat kaptak, és A régi város szintén jól szerepelt a 2016-os Sundance fesztiválon.

A film ötlete 2011-ből származik, amikor a Sorsügynökség forgatásán a színész Matt Damon és régi kollégája, Chris Moore producer azon töprengtek, milyen filmmel mutatkozhatna be Damon rendezőként. Estéket töltöttek azzal, hogy különböző ötleteket jártak körül, melyekből végül A régi város alaptörténete kikerekedett. Damon kezdettől amellett volt, hogy a történet olyan férfiról szóljon, akinek az életét egy bizonytalan döntés egy pillanat alatt megroppantja. Úgy tervezte, hogy nemcsak producere lesz a filmnek, hanem a rendezés mellett a főszerepet is eljátssza. „Ez nagyon szép történet egy férfiról, akinek a testvére halála után gondoskodnia kell az unokaöccséről – mondja. – A probléma az, hogy miután visszatér a szülővárosába, szembe kell néznie élete legnagyobb tragédiájával.”

Damon javasolta forgatókönyvírónak Lonergant, akivel 2002-ben találkozott először Londonban az író „This Is Our Youth” darabjának szereplőjeként. „Kenny írásai páratlanok. Amikor estéről estére a szövegeit mondtam, rájöttem, milyen tökéletesen kimunkáltak.”

Lonergant megmozgatta az ötlet, és két évet töltött az események, a témák és a karakterek kidolgozásával, majd egészen új történettel állt elő. Összetett, gondosan rétegezett meséjének középpontjában Lee Chander áll, aki egykor a bátyjával, Joe-val a tengerparton halászott és a gazdagabb szomszédok hajóit javította. Joe jól működő vállalkozást hozott létre maga és a fia számára, míg a történet kezdetén Lee már Bostonba költözött, egyedül él, és egy munkások lakta épülettömb gondnoka lett. Megbízható munkaerőként látja el feladatát, a feszültséget pedig a helyi kocsmákban engedi ki. Szigorú napirendje lehetővé teszi, hogy a lehető legritkábban kelljen kapcsolatba lépni embertársaival. Lonergan forgatókönyve visszatekintések során át tárja fel Lee múltjának titkait, önkéntes száműzetésének okait, és azt a pillanatot, mely messzire vitte otthonától.

A RÉGI VÁROS filmkritika

Amikor kiderült, hogy Matt Damon az elfoglaltságai miatt a produceri munkán kívül nem tud szerepet vállalni a filmben, Lonergan vette át a helyét a rendezői székben. „Igazi szerzői film lett, mindannyian támogattuk Kenny elképzelését és hagytuk, hogy egy nagyszerű mesélő a maga módján tárja elénk a történetet” – mondja Chris Moore producer.

„Lenyűgöző Kenny írásának nyelvezete, és az, ahogy a sötétséget humorral és bölcsességgel ötvözi” – teszi hozzá a másik producer, Kimberly Steward.

Abban minden érintett egyetértett, hogy Lonergan napjaink egyik legerőteljesebb hangú forgatókönyvírója. A régi város mélyen empatikus és gyakran csípősen szellemes, és pontosan adja vissza a New England-i munkások nyelvét és életét.

„Sok filmben a szereplők olyanok, mint a ceruzavázlatok – mondja Damon –, de Kenny alakjai gazdagon árnyaltak, és valóban megérintenek, mert valóságosnak tűnnek. Hála a színészeknek, a magas színvonalú írásnak és a rendezésnek, a film felejthetetlen élmény.”

„Lonergan eléri, hogy a nézők úgy aggódjanak a kitalált szereplőkért, mintha valódi emberek lennének, akiket ismernek – mondja Moore. – Jobban ír emberi drámákról, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Rendezőként pedig tökéletesen érzi, kivé válhat a színész, milyen alakítás várható tőle. Nehéz ezt a filmet besorolni valahova. Kenny úgy ír, hogy nem lehet tudni, merre kanyarodik a történet. Két szereplő összeütközik, és ez mindkettőjüket megváltoztatja. Kenny olyan művész, aki képes megragadni a vásznon az igazi életet és őszintén beszél a kapcsolatokról.”

Kevin Walsh producer szerint Lonergan filmjeiben nincs könnyű válasz vagy kényelmes konklúzió, ahogy az életben sem. „A dolgok nem mindig végződnek jól. Jönnek kemény ütések. Bárkinek az élete bármikor kettétörhet, bármi megtörténhet. Mindannyian csak játékosok vagyunk egy nagyobb rendszerben.”

Lonergan sosem akart kerek lezárást, könnyű megoldást a film végére Lee és Patrick számára. Mint mondja, egyesek megtalálják a módját, hogyan éljenek együtt egy tragédia emlékével, mások viszont nem. „Sohasem tudom, miért is írok bizonyos dolgokról, és ez alól a mostani filmem sem kivétel. A filmkészítésből az a kedvenc részem, hogy egy sztori a képzeletem privát világából más emberek érzelmi tulajdonává válik. A történetet gazdagítják a kollégák is, míg végül a közönség elé kerül, és reményeim szerint az ő belső világuk részévé is válik.”

A SZEREPLŐK KIVÁLASZTÁSA

Lonergant rendezőként azért dicsérik, mert részletgazdag, gyakran megrendítő alakítást képes előcsalni színészeiből filmen és színpadon egyaránt. Ebben a filmben sincs ez másként, hála a remek színészgárdának.

Casey Affleck játssza a főszereplő Lee Chandlert, akinek az élete egyetlen éjszaka alatt áll a feje tetejére, és ezek után házgondnokként kezdi újra Boston egyik lepukkant negyedében. „Lee csaknem lemondott az emberekről – mondja Damon. – Zsákutcába került, túl sokat iszik. Teljesen kívül került az életen, csak a bátyja és az unokaöccse jelent számára valamit.”

Damon és Affleck sokat beszélgettek arról, hogy Lee milyen mélyen kötődik Joe-hoz, jóllehet a világ többi részétől teljesen elhatárolja magát. A bátyja a végakaratával arra próbálja kényszeríteni, hogy újra kapcsolatot teremtsen a világgal. „Lee már nem akar időzni a szülővárosában, de ha Joe hívja, akkor mindig megy – mondja Damon. – Amikor a bátyja meghal, Lee tíz percen belül úton van, hogy gondoskodjon mindenről, és hogy Patrick a megfelelő embertől tudja meg a tragikus hírt. Több gondossággal és elkötelezettséggel teszi ezt, mint száz átlagos síró rokon. Bármennyire is el akar szigetelődni az élettől, Joe mégis a családhoz köti őt. Régóta ez a legjobb szerep, ami elém került. Nem tudok senkit, aki olyan jól el tudná játszani, mint Casey.”

Damon mellett Affleck is fellépett a „This Is Our Youth” londoni előadásában. „Azóta barátok vagyunk – mondja Lonergan. – Tudtam, hogy jó lesz ebben a szerepben, de fogalmam sem volt róla, hogy milyen aprólékos és érzelmes lesz az alakítása. Casey rendkívül igényes volt velem és mindenkivel szemben, és ez nagyon ösztönző hatású. Gyakran előfordul, hogy egy szerep alapos átbeszélése során valami elvész. Ezúttal nem ez történt. Casey beleássa magát a szituációkba, és egyre több részletet hoz elő, míg végül teljesen valóságos figura áll mindkettőnk előtt. Ez nagyon izgalmas kreatív gyakorlat. Ugyanakkor ezeket a felismeréseket önzetlenül osztotta meg a kamera előtt és mögött, és arra összpontosított, hogy minden az én elképzeléseimet szolgálja, hogy segítsen olyan filmet forgatni, amilyet elképzeltem.”

Lee történetét töredékekben látjuk a film során, így egy kis titokzatosság övezi a személyét. „Ismerni és szeretni kell a szereplőket, mielőtt a megtudunk dolgokat a múltjukról – mondja Affleck. – Mindannyian átmentek kisebb-nagyobb nehézségeken. Lee azt keresi, mi vihetné tovább, végül az unokaöccsével való kapcsolatában találja meg az okot.”

Számára azonban ára van ennek a kapcsolatnak. A szülővárosa az a hely, amit kétségbeesetten próbál elkerülni, de a fiú miatt nem teheti. „Túl nagy feszültséget jelent számára az itteni lét – magyarázza Lonergan. – Ez nagyon kicsi közösség. Komoly megpróbáltatás számára látni néhányukat. De vissza kell jönni, hogy segítsen az unokaöccsének. Választás elé kerül: vagy elrángatja innen a fiút, vagy ő marad olyan helyen, ahol nem bír lenni.”

„Lee olyan dolgokat élt át, ami a legtöbb embert összetörné – mondja Affleck. – Kísérti a múltja, és menekül mindentől, amit ismer, mert annyira fájdalmas számára. Amerre csak jár, a korábbi szomszédjai suttogása kíséri. Senkivel sem akar együtt lenni, aki tudja, mi történt vele. Bostonban azért volt jó, mert nem ismerték. Patrick azonban pont azért akar a városban maradni, amiért Lee menekülne – a története miatt.”

„Casey-nek vág az esze és sok mélység van benne – mondja Moore. – Nagyon sok érzelmet visz az alakításába. Van néhány éles párbeszéd Lee és Patrick között, és Casey humorérzéke egészen egyedivé teszi ezeket a szóváltásokat. Tényleg érdekes módon közelít a szerephez. Mindig is lenyűgözött a munkája, de ez a szerep most karrierjének egyik csúcsa.”

Patrick szerepében Lucas Hedges tűnik fel. A filmbeli fiú 15 éves, és bár az apja meghalt, az anyja pedig elhagyta, sok tekintetben teljesen átlagos tinédzser. „Van egy zenekara, játszik a hokicsapatban, van két barátnője, és alapvetően minden, amit szeret, ebben a városban van – mondja Damon. – Joe nagyszerű apa volt, de elvesztette, és most, hogy ki kell találnia a jövőjét, szüksége van egy apára.”

Lonergan sok fiatal színészt nézett meg a szerepre, mielőtt Hedges mellett döntött. A fiú jelenleg a North Caroline School of Arts diákja, és már játszott Wes Anderson két filmjében. „Lucas szupertehetséges – mondja a rendező. – Hihetetlenül érzékeny és nagyon jó fej. Patrick sok mindenen keresztülment, de ez nem törte meg a lelkét. Sok elevenség van benne, amit Lucas természetes módon ad vissza. Nagyon értelmes, ugyanakkor kemény is, és vicces – izgalmas volt megfigyelni, ahogy Lucas mindezt felfedezi magában. Nemcsak egy tehetséges srác, aki természetes módon játszik a kamera előtt. Ez egy részletesen kidolgozott, szép figura egy nagyon fiatal színésztől, és ilyesmit nem látunk minden nap.”

Lonergan húsz éve ismeri a fiú apját, Peter Hedgest a New York-i színház életből. „Kétéves korom óta ismerem Kennyt – mondja a fiatal színész. – Nagyszerű érzés, hogy 16 évvel később részt vehetek az egyik filmjében. De nem ezért kaptam meg a szerepet. Az ügynököm intézte a meghallgatást, mint bárki másnak. Patrick volt az utolsó nagyobb szerep, melyet kiválasztottak. Négy vagy öt fordulón voltam túl, amikor megkértek, hogy utazzak Bostonba és próbáljak együtt a stáb többi tagjával. Kenny a visszafelé úton, a vonaton ajánlotta fel nekem a szerepet.”

Bár Patricknek nyilvánvalóan szüksége van egy apafigurára, az nem egyértelmű, hogy Lee készen áll a feladatra. „Patrick szeretetre vágyik – mondja Hedges. – Nagyszerű kapcsolata volt az apjával, és ugyanezt szeretné megkapni Lee-től is. És szeretné, ha nem változna az élete, mivel szereti az otthonát és a barátait. Sok tekintetben jó élete van.”

Lee azonban kétségbeesetten vissza akar térni Bostonba, megszakítva ezzel a fiú tanulmányait és közösségi életét. „Amikor Lee megérkezik, olyan, mint egy robot – mondja Hedges. – Nincsenek többé érzelmei. Patrick próbálja előhívni belőle az embert, viccelődik vele. Amikor azonban nem kapja meg Lee-től, amit remélt, dühöngeni kezd és visszavág. Nem fair vele szemben, hogy ki akarják szakítani az ismerős környezetéből.”

A fiatal színész elmondta, hogy számára Affleck az egyik színész példakép. „Nagyon tisztelem őt. Nem törődik vele, mit gondolnak róla. Azért van itt, hogy dolgozzon. Tetszik, ahogy a kollégáival beszél, és ahogy magáévá tette a szerepet. Megmutatta nekem, hogy bár a film végső soron a rendező víziója, de a színésznek is megvan rá a maga befolyása.”

Hedges ugyanilyen lelkes, ha Lonerganről van szó. „Korábban dolgoztam már író-rendezővel, és általában egyik vagy másik téren bizonyultak jobbnak. Kenny viszont mindkettőben remek. Ő egyike manapság azon kevés forgatókönyv- és drámaíróknak, aki úgy ír, ahogy az emberek beszélnek. Jól adja vissza az élőbeszéd rendetlenségét. Rendezőként pedig sok időt töltött velem, hogy megfejtsük, miért mondok valamit egy jelenetben, vagy mit kéne tennem. Azt akarta, hogy nézzünk a felszín mögé, tárjuk fel Patrick múltját, az emlékeit és a bizonytalanságait.”

Hedges nagyon örült, hogy egy ilyen kerek, gazdag szerepet játszhatott, mint Patrick. „Kivételes lehetőség volt számomra, hogy az én koromban egy ennyire jól felépített, jól megírt szerepet kaptam. Nem lehet tudni, hogy megtörténik-e még egyszer, ezért nagyon hálás vagyok a lehetőségért.”

Joe szerepében Kyle Chandler tűnik fel, aki A Wall Street farkasa FBI-ügynökeként hívta fel magára Lonergan figyelmét. Joe az a személy a filmben, aki mozgásba hozza az eseményeket. Utolsó tettével megpróbálja összehozni és megmenteni azokat, akik a legtöbbet jelentik számára. „Éveken át próbált segíteni Lee-nek – mondja Walsh. – Azzal, hogy Lee gondjaira bízza a fiát, kényszeríti a testvérét, hogy bújjon ki a csigaházából.”

Joe halász, a városka összetartó közösségének egyik oszlopa, csupaszív ember. „Ő még mindig ott él, ahol a testvérével együtt felnőttek – mondja Chandler. – Egy ideje tudni lehet, hogy kevés van neki hátra az életből. Amikor meghal, az öccsére hagyja, hogy vigyázzon a fiára. A történet valójában a családról szól, és egy férfi küzdelméről a rámaradt óriási felelősséggel. Lee-nek helyén van a szíve, de nem biztos, hogy tudja kezelni mindazt, amivel szembe kell néznie.”

Amikor Chandler először olvasta a forgatókönyvet, mélyen megérintette. „Szokatlan számomra, hogy ennyire megindítson valami. Amikor befejeztem, csak járkáltam fel és alá, és csodálkoztam, miért sírok. Aztán újra elolvastam, és megint sírtam. Másnap találkoztam Kennyvel, és egy órán át beszélgettünk. Amikor elváltunk, abban reménykedtem, hogy részt vehetek ebben. Nagyon szerencsés voltam. Remélem, dolgozhatunk még együtt.

Kenny rendezése bámulatba ejtő, és ilyet nem mondok gyakran. Miután láttam a filmet a Sundance vetítésén, rájöttem, hogy ilyen filmet még sosem láttam, annyira speciálisan Kenny hangján szól. Nemcsak nagyon intelligens ember, hanem az egyik legőszintébb is, akit ismerek. Tudja, milyen az élet, és a vászonra is tudja vinni.”

Michelle Williams játssza Lee volt feleségét, Randit. „Azóta szerettem volna vele dolgozni, hogy tinédzserként az off-Broadwayn játszott – mondja Lonergan. – Mára az egyik legsokoldalúbb színésznővé vált.” Affleck szerint Williams „természetes intelligenciája és a sebezhetősége miatt tökéletes választás a szerepre. Az őszintesége megkérdőjelezhetetlen. Az általa játszott figurák mindig hús-vér embernek tűnnek, ami azt jelenti, hogy a közönség igazán figyelni tud rá.”

A színésznő elmondta, hogy annyira megindította, amikor felajánlották neki a szerepet, hogy sírva fakadt. „Senki sem ír olyan dialógusokat, mint Kenny. Könnyed és természetes. Szerettem volna ezekkel a szavakkal dolgozni.”

Williams viszonylag kevés jelenetben látható, de ez idő alatt sikerül egy olyan nő portréját megrajzolni, aki még mindig küzd, de próbál felépülni a rettenetes veszteségből. „Szokatlan élmény volt. Nem vagyok túl hosszú ideig a filmben, így több időt szántam a felkészülésre, mint a forgatásra. Boston nincs messze New Yorktól, ezért vonatoztam, sétálgattam, kávézókba és áruházakba jártam, hogy magamba szívjam a helyet, az embereket és a beszédstílust. Ahhoz képest, hogy mennyi időt forgattam, szokatlanul sok időt töltöttem azon a környéken.”

Joe volt feleségét, Patrick anyját Gretchen Mol alakítja. „Ehhez a szerephez nagyon nehezen találtuk meg a színésznőt – mondja Lonergan. – A fejemben élénk elképzelés élt a figuráról. Elise nagyon nyugtalan, nagyon élénk, feszült és ideges teremtés. Keményen próbálkozik, mégsem képes azt tenni, amit akar, és nem érti, miért. Nehéz ezt eljátszani, de Gretchen sebezhetősége tökéletesen illett a szerephez.”

Matthew Broderick játssza a nő második férjét, a halk szavú, de szigorú evangélikus Christiant. Az ő rendezett életében nincs hely egy zaklatott tinédzser számára. Visszafogott modora intoleranciát takar, ezért érzi úgy Patrick, hogy nem látják szívesen anyja új otthonában. „Matthew jó barátom és az egyik kedvenc színészem – árulja el Lonergan. – Lenyűgöző, milyen széles palettán játszik. A középiskola óta figyelem a játékát, igazán sokszínű, de a realitásérzéke az, amit csodálok, és amire a leginkább rábíztam magam.”

Az alakítások színvonala láttán nehéz elhinni, hogy Lonergan a színészek zömével most forgatott először. „Nem sűrűn vállalkozom ilyesmire – mondja – Szeretek ugyanazokkal az emberekkel együtt dolgozni újra és újra. Nem vagyok kockáztató típus. Vagy talán helyesebb azt mondani, hogy amikor jó dolgot látok, akkor szeretek kitartani mellette. Csak három filmet forgattam, és az előző kettő esetében egy csomó olyan emberre számíthattam, akikkel korábban nem dolgoztam vagy nem ismertem személyesen.

Izgalmas volt látni a színészek erőfeszítését, odaadását. Öröm volt azon dolgozni velük, hogy a csak az én fejemben létező személyeket életre keltsék háromdimenziós figurákká. Nem egyszerűen azzá váltak, akiket elképzeltem. Olyan komplexitással, érzelmi mélységgel, a gondolatok és viselkedések különlegességével ruházták fel őket, ami jóval túlmutatott azon, amit kitaláltam. Számomra ez igazi csoda, és nagyon szeretem őket ezért.”

AZ IGAZI NEW ENGLAND

A forgatás 2015 februárja és májusa között zajlott a Cape Ann régióban, Massachusetts északi részén, Bostontól mintegy 30 km-re. Több kisvárosban járt a stáb, többek között Manchester, Gloucester, Essex, Rockport és Beverly szerepelt a listán. A tél és tavasz fordulója fontos metafora volt a filmben. A rendező „ragaszkodott ahhoz, hogy a változás megjelenjen, mert ez mélyen összefügg a szereplők belső változásával” – magyarázza Steward.

Matt Damon és Casey Affleck mindketten Massachusettsben nőttek fel. „A világnak ezt a részét ismerem a legjobban – mondja Affleck. – A halászfaluk tele vannak munkásokkal, akik boldogulni akarnak, és ez jól illik a történetbe. Remélem, hozzájárul a film hitelességéhez az, hogy jól ismerem ezt a vidéket.”

Ruth De Jong látványtervező arra törekedett, hogy a munkáskörnyezet valósághű legyen, ezért szinte mindent valós helyszínen vettek fel, és igyekeztek mindent úgy hagyni, ahogy van. „Kennyvel egyetértettünk abban, hogy a film a lehető legrealisztikusabb legyen, szinte mint egy dokumentumfilm. Azt akartam, hogy a színészek képesek legyenek kapcsolatot teremteni a környezettel. Ez nem azt jelentette, hogy szürke, lehangoló díszleteket terveztünk. Arra törekedtem, hogy a szereplők otthona természetesnek hasson, legyen világos és vidám, amennyire lehetséges. Kenny is a hétköznapi jelleget szorgalmazta.”

A látványtervező számára az elsődleges feladat volt megismerni azokat az embereket, akik ezen a tengerparti környéken élnek. „Fontos volt ráérezni a lényegükre – mondja De Jong. – Ez sok kutatómunkát jelentett, sokat időztünk a halászokkal és a munkásokkal, akik itt élnek, és nem csak vakációra érkeznek ide.”

A hitelesség követelménye az operatőri munkára is vonatkozott. Jody Lee Lipes szerint „Kenny nem akarta, hogy a filmnek olyan vizuális stílusa legyen, mely felhívja magára a figyelmet. Tárgyilagosan akarta elmesélni a történetet, minden feltűnés nélkül. Ezért nincsenek különleges beállítások, sem túlságosan kimunkált felvételek, csak természetes és egyszerű történetmesélés. Az írás és a színészi játék volt számára a fontos, ezért félreálltam az útból. Kenny tehetséges, igényes művész. Az én dolgom az volt, hogy megvalósítsam, amit maga elé képzelt, méghozzá a lehető legkevesebb felvétellel, és nem törődve túl sokat a technikai szempontokkal. Kenny ugyanis drámaíró, aki más szemszögből lát. Mintha az egészet egy színpadi történésként képzelné el.”

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close