A hét filmje: Assassin’s Creed

0 213

„Árnyak közt járunk, de a fényt szolgáljuk. Mi vagyunk az Asszaszinok”

Készülj fel, hogy egy új, minden eddiginél látványosabb és ötletesebb perspektívából ismered majd meg ezt a fordulatos, világszerte ismert történetet, az Assassin’s Creed-et. A főszereplő mindenféle véres harcok kellős közepébe érkezik a történelem sötét bugyraiba, és egyetlen esélye a túlélésre az, ha a felmenői emlékeit kibányássza valahogy a saját DNS-éből…

Egy, a régmúltban lejátszódott tragédia által sebzetten Cal Lynch (Michael Fassbender) már a kivégzésére vár, amikor váratlanul kap egy utolsó esélyt, hála az Abstergo Iparvállalat titokzatos munkatársainak. Egy forradalmi technikának köszönhetően, amely képes felszabadítni az emberi DNS-ben tárolt emlékeket, Cal visszautazhat az időben, egészen a XV. századi Spanyolországig, ahol újraélheti egy távoli őse, Aguilar de Nerha élményeit. Ez a nemes úr az Asszaszinok nevezetű titkos társaság tagja volt. Ők a hataloméhes Templomos lovagok ellen harcoltak, védelmezve az emberek szabad akaratának érvényesítését. Cal így, a harcos múlt tapasztalatai által felvértezve és fizikailag is megerősödve tér vissza napjainkba, hogy a siker reményében vehesse fel a harcot a Templomos társaság jelenkori machinációi ellen.

Az Ubisoft világszerte hódító videojátékára támaszkodva az Asszaszinok alkotói megnyerték produkciójuknak a kétszer is Oscar-díjra jelölt Michael Fassbendert (X-Men: Az eljövendő múlt napjai, 12 év rabszolgaság) és az Oscar-díjas Marion Cotillard-t (A sötét lovag: Felemelkedés, Piaf, Macbeth). A filmet Justin Kurzel rendezte (Snowtown, Macbeth), forgalmazza a 20th Century Fox.

Az eredeti játék

Az Assassin’s Creed nevű számítógépes játék 2007-ben kezdte meg világhódító útját. A játékosok egyszerre a keresztes hadjáratok kellős közepén találják magukat, majd évszázadokon keresztül vívják a véres, könyörtelen háborút az Asszaszinok és a Templomosok között, miközben a játék végigvezet az emberi történelem nagy állomásain. Az Assassin’s Creed nyolc részen keresztül, rendkívül szórakoztató és izgalmas módon mutatja be az emberi civilizáció (többnyire európai) történetét, de olyan népszerűen és érdekes interaktivitással, hogy mára már több mint százezer példányban terjedt el világszerte. Csak példaképpen említünk meg néhány fejezetet: az olasz reneszánsz kora, Amerika felfedezése és fejlődése, a karibi kalózok aranykora és a francia forradalom által keltett óriási felfordulás.

Minden egyes fejezetben folytatódik az egészen máig ható Asszaszin–Templomos konfliktus, amelynek során a Templomosok mindig számíthatnak a nagy biotechnológiai cég, az Abstergo Iparvállalat legújabb fejlesztéseire, melyek közül a legfontosabb az Animus nevű applikáció. Ez segít feltárni a DNS örökítőanyagban meglévő történelmi emlékeket, amelyek rendkívül hasznosnak mutatkoznak az Asszaszinok elleni örökös küzdelem során.

Amikor ezt a játékot a mozivászonra adaptálták, kiderült, hogy szükség van egy új, központi szereplőre is. Így került a Michael Fassbender által megformált figura, Cal Lynch a történet középpontjába. Ősei több generáción át az Asszaszinok soraiban harcoltak, és nem is mindig bűntelenül. Cal egy ízben már csak az Abstergo Iparvállalat, vagyis a Templomos Rend mai, modern utódjának segítségével menekült meg a kivégzéstől. Akkor cserébe rászorították, hogy részt vegyen az Animus Projectben: át kellett élnie egyik ősének, Aguilar de Nerhának, egy igazi asszaszinnak a spanyol inkvizíció alatti kalandjait. A kísérlet során aztán Lynch fokozatosan megvilágosodik, kezdi átlátni az évszázadokon át folyó véres harc egyes mozgatórugóit, az Asszaszinok és a Templomosok pozitív, illetve negatív szerepét.

Michael Fassbender, aki gyorsan emelkedett a legsokoldalúbb és legnépszerűbb hollywoodi színészei közé, azonnal meglátta a lehetőséget ebben a számítógépes játékból mozifilmre adaptált történetben. Ráadásul olyan mértékben lelkesedett az ötletért, hogy még saját produkciós vállalata, a DMC is beszállt a film finanszírozásába. Nem is akármilyen partnerekkel, hiszen a producerek között találjuk Frank Marshallt és Patrick Crowleyt is, akik annak idején közösen vettek részt a Bourne-filmek és a Jurassic World finanszírozásában.

Pat Crowley producer ehhez csak annyit fűzött hozzá: „Szememben az Assassin’s Creed a mai számítógépes játékok egyik mamutja, olyan mértékben elterjedt a világban. A nézőknek szinte már el sem kell magyarázni a történetet, a szabályokat, és ez nagy könnyebbséget jelentett a forgatókönyv megírása során is.”

Ez utóbbit egyébként hárman jegyezték: Bill Collage, Adam Cooper és Michael Lesslie, akik maguk is régóta nagy gyakorlatot szereztek a játékban. Sokat merítettek tehát az eredetiből – de sokat hozzátettek maguk is a filmbéli történethez, amivel csak izgalmasabb lett az egész a nézők számára. Azoknak a rajongóknak is, akik már tisztában voltak a játék mitológiájával, de azoknak az új nézőknek is, akik még sosem hallottak az Assassin’s Creekről.

A főszereplő, Fassbender, aki nemrégiben óriási sikerrel játszotta egy mutáns, Magento szerepét az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című filmben, mostani szerepe előtt hosszan konzultált a játékot piacra dobó Ubisoft fejlesztő szakembereivel. Közben hamar rájött, milyen nagyszerű színészi lehetőségek rejlenek ebben a félig sci-fi, félig történelmi mozifilmben. Ami különösen megragadta, az az átörökítő anyagban, az emberi DNS-ben rejlő potenciális lehetőségek tárháza volt. Ő már akkor úgy érezte, hogy a mozifilm rengeteg újat adhat hozzá ehhez a már amúgy is nagyon népszerű videojáték-sztorihoz.

assassin2

A produkció, Fassbenderrel a vezető producerek között, szinte természetes módon fordult ezután az ausztrál rendező, Justin Kurzel felé. Őt Fassbender már jól ismerte: Marion Cotillard-ral együtt az ő irányításával játszott 2015-ben a Macbeth-ben, ráadásul látta a rendező első nagyfilmjét, a Snowtown című független ausztrál produkciót is, ami egy minden bizonnyal megtörtént bűnügyi eset feldolgozása. Mint Fassbender elmondta, rengeteget beszélgettek már korábban is, és ebből előre sejtette, hogy a rendező kötélnek fog állni. De Kurzel végül nemcsak hogy „kötélnek állt”, nagyon belelkesedett a forgatókönyv láttán. „Szerencsések voltunk, hogy sikerült megnyernünk Kurzelt, mert az ő ereje, állhatatossága és szinte korlátlan képi fantáziája sokat lendített a filmen” – mondta Fassbender.

Frank Marshall társproducer szerint is telitalálat volt a rendező személye, akinek az első perctől kezdve sikerült a stábot lenyűgöznie. Szerinte „Justin Kurzel kiváló érzékkel és nagy szakmai tudással nyúlt a témához, és mindig tisztában volt vele, hogyan kell a legfantasztikusabb jelenetet is úgy leforgatni, hogy az a vásznon éppen a kívánt hatást érje el. Justin tehetsége nélkül valószínűleg kudarcot vallott volna minden erőfeszítésünk…”

A sztoriból Kurzelt a legjobban Cal fejlődéstörténete érdekelte. Vagyis az a folyamat, ahogy az eredetileg gonosz főszereplő képes volt a múlt tanulságait leszűrni, és megtalálni a helyét a világban. És közben persze kiderül az is, mik azok a „genetikus emlékek”, amelyek létezése köré a történet szálai szövődnek, vagyis hogy hogyan kapcsolódik a film sci-fi vonulata a történelmi-misztikus réteghez.

Ahogy később a rendező maga is megfogalmazta: „A film egy emberről szól, aki megtapasztalta ősei tetteit, s tanult belőlük. Ez, vagyis az őseink ránk gyakorolt hatása mindig is foglalkoztatott. Ezt – talán régiesen – eddig vérvonalnak neveztünk, de miért ne lehetne a DNS-ünk által továbbörökített emlékek halmaza? Erről szól az Assassin’s Creed játék, és ezt fejlesztettük mi filmmé a mostani projectben részt vevők közös munkájával.”

Kurzel még megjegyezte: „A film sztorija azért ennél bonyolultabb, komplexebb. Egy mai emberről szól, aki bizonyos értelemben időutazásban vesz részt. Csakhogy ez nem az a fajta időutazás, amelyet már annyi sci-fi filmben láttunk, hanem inkább memória-utazás, amelyet a sok évszázadra visszanyúló Asszaszin–Templomos-ellentét határoz meg. Ráadásul a főszereplő kénytelen több személyiséget alakítani, elsősorban a múltban játszódó jelenetek során. Az ősei tetteire, a saját DNS-emlékeire reagál, s ebből merít magának erőt ahhoz, hogy megváltozzon.”

Szerencsére Fassbender és a rendező együttműködése ezen a téren is zökkenőmentes volt, mert mindketten ugyanazzal a felfogással tekintettek a történetre. Mindketten azon dolgoztak, hogy az egyes jeleneteken belül a történet abszolút koherens és érthető legyen, miközben töretlen marad az egész filmen végighúzódó fejlődési ív.

A történelmi környezet

Az Assassin’s Creed alapötlete azért is lehetett világszerte olyan sikeres, mert kiválóan ötvözi a történelmi filmek és a fantasy elemeit. És az a vonal, amely az Asszaszinok és a Templomos lovagok, vagyis két tökéletesen ellentétes világfelfogás küzdelmével foglalkozik, olyan érdekes kérdéseket vet fel, amelyeknek szintén megvannak a maguk történelmi előzményei.

Az Asszaszinok elődei egyébként valaha kiegyeztek a hashasinokkal, egy titkos iszlám szektával, az úgynevezett Hegyi Öregember követőivel. Ezután századokon keresztül harcoltak, és valójában a nevüket is innen, ebből a korai paktumból eredeztetik. A keresztesek, akik az első Assassin’s Creed játék háttértörténetét adták, rendkívül vérszomjas módon viselkedtek, hiába is szépítette meg történetüket többek között Marco Polo is.

Az Asszaszinokkal ellentétben a Templomos lovagok valóban keresztény harcosok voltak, és rendjük a korai középkor kétszáz évének meghatározó jelensége volt. Eredetileg számos befolyásos személyiség harcolt a soraikban, egészen 1312-ig, amikor is a római katolikus egyház végleg feloszlatta ezt a rendet. Ettől az időponttól kezdve a Templomosok mintegy illegalitásba kényszerültek, de korábbi meghatározó befolyásából továbbra is sokat megőrzött ez a titkossá vált rend.

Az Assassin’s Creed egy olyan világot képzel el és tár elénk, amelyben egyik feloszlatott vagy megszűnt rend sem hunyt ki véglegesen. Ellenkezőleg, többé-kevésbé a háttérben maradva – de néha akár teljes fegyverzetben a középpontba kerülve is – harcuk kimenetele meghatározta a történelem mindenkori menetét, az általunk is ismert eseményeket. Az eredeti videojátékban számos történelmi személyiség színre lép – és nincs ez másképp a mozifilmben sem. Itt van például Tomas de Torquemada, a spanyol inkvizíció egyik legkegyetlenebb figurája, aki a történet szerint Templomos lovag, és végül az Asszaszinoknak kell őt megfékezniük.

Ahogy Crowley elmondta: „Az Assassin’s Creed világában az Asszaszinok – a kor általános szokásával ellentétben – nem hatalmas kardokkal az oldalukon és páncélban, lóháton mászkálnak. Épp ellenkezőleg, fegyverük olyan rejtett, éles tőr, amellyel valóban testközelből öltek.”

Az Asszaszinoknak volt néhány fontos, betartandó szabályuk, de ezek közül egy kifejezetten megkerülhetetlen is: ők az éj leple alatt harcoltak, hogy így szolgálják a világosságot. A jelmondatuk is erre utal: „Légy szem előtt láthatatlan!” Vagyis a rejtőzködés nagymesterei voltak. Hogy ebből esetenként mekkora, akár társadalmi méretű kavarodás keletkezett, az elképzelhető, ha belátjuk, hogy jelenlétük sokszor nem is szúrt szemet; a halandók előtt észrevétlen maradt.

Tehát sokszor az Asszaszinok voltak a szabad akarat védelmezői, miközben a Templomosokat nem érdekelte más, mint a hatalom, valamint az emberek elnyomása. Utóbbiak az egész társadalmat ellenőrizni akarták, az életet megfosztani mindentől, ami nem előrelátható, programozható. Ez a felfogás nagyon közel állt a későbbi diktátorok viselkedéséhez.

A történelmi tények messzemenő tisztelete segítette hozzá az Assassin’s Creed videojátékot, hogy gyorsan és világszerte elterjedhessen és sikert arathasson. Ugyanígy, a történelmi hitelességre helyezték a hangsúlyt a mozifilm alkotói is, legyen szó korhű kosztümökről, fegyverekről vagy épp harcmodorról. Ez vonatkozik a spanyol inkvizíció legkedveltebb (halálos) büntetési formájára, az autodaféra is. Itt nem csak arról van szó, hogy az eretnekeket, illetve akiket eretnek kikiáltottak, máglyán megégették. Az eljárás ennél hosszadalmasabb és jóval ünnepélyesebb volt. A legtöbbször egy nagyszabású vasárnapi körmenettel kezdődött a dolog, amelyen végighajtották a vádlottakat is, akiknek a fejére bohócsipkát húztak. Aztán átadták őket a világi hatalomnak, amely nagyszabású előadás keretében már valóban máglyára vetette őket, a legtöbbször tömegesen. Ezek a látványos kivégzések jelentős társadalmi eseménynek számítottak, és egészen a XVIII. század végéig folytatódtak.

A filmes csapat a rendező, Kurzel vezetésével végigkutatta a fellelhető dokumentumokat a XV. századi spanyol és portugál forrásoktól kezdve, hogy a vásznon a lehető leghitelesebben mutathassák be a felvilágosodás előtti állapotokat – és ennek már csak annyi köze volt az eredeti videojátékhoz, hogy sokat adott a korhű hitelességre. De célja már nem annyira a szórakoztatás, sokkal inkább a történelmi felvilágosítás volt, az emberiség egy kisebb, de a mai kultúrát meghatározó része akkori tudatállapotának illusztrálása, felmutatása. Maga a rendező is úgy nyilatkozott, hogy a forgatást megelőző kutatás eredményeinek láttán az ő szeme is felnyílt, hirtelen meglátta, megértette, hogyan határozza meg az emberiség múltja a jelenünket, legalábbis ebben a zsidó-keresztény kultúrkörben. Végül is a filmbéli szereplők fejlődéstörténete is ezt a felismerést példázza.

A rendező ugyanakkor ragaszkodott hozzá, hogy a film olyan látványos legyen, ami nemcsak hitelesebbé tette a sztorit, de a lehető legizgalmasabbá is. Odáig is elment a hitelesség terén, hogy a spanyol inkvizítorokat a korabeli cirkalmas udvari nyelven szólaltatta meg, és – kalandfilmben szokatlanul – angolul feliratozta az eredeti kópiát. (A magyar nézők természetesen magyar feliratokat olvashatnak majd.) A próbavetítéseken nyert tapasztalatok alapján a nézőket elragadtatták az „eredeti” spanyol nyelven látott jelenetek, amelyek természetesen a lehető legmozgalmasabbak is voltak, tele (történelmi) akciófilmekhez illő látványos jelenetekkel.

A szereplők kiválasztása

Amikor Fassbender és a rendező hozzáláttak a szereplőválogatáshoz, nyilvánvaló volt, hogy először Marion Cotillard-t kell felkérniük a női főszerepre, aki a rendező korábbi filmjében, a Macbeth-ben is Fassbender partnereként játszott. Az Oscar-díjas francia színésznő (aki 2008-ban szerzett világhírt a Piaf címszereplőjeként) nagyon szívesen kötélnek állt, és ezzel a produkció nagyot nyert: egy olyan hiteles, erős, de mégis érzékeny személyiséget, aki finom intelligenciájával sokat tett hozzá a film értékeihez.

Cotillard játssza tehát Sofia Rikkin szerepét. Ő az a tudós, aki a férfi főszereplőt, Calt bejuttatja az Abstergo Iparvállalathoz, hogy részt vegyen az Animus projectben. Mindezt azért teszi, hogy tudományos megoldást találjon a világban tapasztalható erőszak megfékezésére – ő legalábbis hisz ebben. Ahogyan Cotillard a saját szavaival leírta a karaktert: „Ez a nő erős hittel hisz nemes céljában, és talán ez a szeplőtelen humanizmus a legerősebb jellemvonása. A latin abstergo kifejezés magyarul megtisztultat jelent. Ennek megfelelően Sofia az egész emberi fajt kívánja jobbá tenni, és mindenekelőtt felderíteni, mi okozza, hogy az emberiség időről időre visszatér az erőszakos megoldásokhoz. Bár tudományos módszerrel közelít a tárgyához, valójában az a hit mozgatja, hogy az emberiség képes megjavulni.”

A nagyszerű szerep és a fordulatos történet mellett Cotillard – mint elmondta – elsősorban a bizalom miatt fogadta el a rendező és a főszereplő-társproducer felkérését. A Macbeth forgatása közben ugyanis már megtapasztalta, hogy száz százalékig megbízhat mindenben, amit a rendező vagy filmbéli partnere, Fassbender mondanak neki. „Ez a különleges bizalmi légkör végigkísérte az Asszaszinok forgatását is, és ismét vakon rábízhattam magam az ő véleményükre, értékítéletükre és javaslataikra. Soha nem hagytak magamra a problémáimmal. Így aztán valójában az elejétől végéig élveztem ezt a munkát” – mondta még Cotillard.

Fassbender ehhez csak annyit tett hozzá, hogy a Macbeth nehéz külső körülmények között lezajlott forgatása óta félszavakból értik már egymást, és a rendezővel hármasban jól összekovácsolódott csapatot alkotnak. Az a forgatás ugyanis mindhármuktól komoly koncentrációt és erőfeszítést követelt, mert gyorsan és hatékonyan kellett dolgozniuk. De ez végül teljes mértékben sikerült is.

„Néha előfordul az életben, hogy az ember úgy érzi, mintha mindig is ismerte volna a partnerét – mondta Cotillon Fassbenderről. – Én pontosan ezt éreztem, amikor Michaelt megismertem. Az ő kreatív, mindig új utakon járó, de mégis szerény személyisége azonnal elbűvölt és azután minden nehézségen átbillentett engem.”

Miután a két legfontosabb szereplő megvolt, a film készítői már a kisebb szerepet játszó színészekre koncentrálhattak. Közülük talán Rikkin volt a legjelentősebb: ő Sofia apja, s egyben az Abstergo Iparvállalat elnök-vezérigazgatója, aki mindvégig támogatta Calt a világméretű kaland során. Ezt a fontos szerepet a szintén Oscar-díjas brit színészre, Jeremy Ironsra osztották (A szerencse forgandó). És ez nem is volt számára túlságosan egyszerű feladat. A látomásos, az emberiség egészében gondolkodni képes nagyvállalati vezetőre ugyanis mindvégig vetődik némi árnyék is, hiszen az ő tetteinek valódi mozgatórugói sokáig árnyékban maradnak.

„Mindig is szerettem olyan személyiségeket eljátszani, akiknek motivációi nem mindenben egyeztethetőek össze az uralkodó morális törvényekkel, illetve akik elszántan az ár ellen úsznak” – mondta Iron. „Természetesen vonzott Justin személye, aki kiváló és tehetséges rendező, és az általam rendkívül nagyra becsült Marillonnal is szerettem volna végre együtt játszani. De ami számomra igazi meglepetés volt, az Fassbender mindenkit magával ragadó energiája, amely hatalmas erővel jelenik meg a filmvásznon, szinte kilyukasztja azt. De hogy honnan veszi ezt a hatalmas ősenergiát, arra a mai napig sem találtam magyarázatot…”

Az Albergo Iparvállalattal, mint a modernkori Templomos társaság fedőszervével a háta mögött Rikkin végülis egyáltalán nem úgy áll hozzá ehhez a nagyszabású emberi kísérlethez, ahogy azt a lánya, Sofia előre elképzeli. Az így kifejlődő konfliktus azután természetesen nyomot hagy apa és lánya kapcsolatán. Még fizikailag is eltávolodnak egymástól, hiszen a lány, aki egyben a kísérlet vezetője is, minden erejét és idejét a munkájának szenteli – miközben persze, legalábbis eleinte, semmire sem vágyik jobban, mint apja szakmai elismerésére.

Ami a saját édesapjához fűződő kapcsolatát illeti, a férfi főszereplő, Cal is rendkívül komplikált helyzetben van. (Az ő apja, Joseph Lynch szerepét az ír Brendan Gleeson játssza.) A helyzet az, hogy Calt meglehetősen rossz emlékek fűzik az apjához, és ez még nem is írja le megfelelően azt, amit Cal érez ezzel kapcsolatban.

A vicces egyébként az, hogy Gleeson és Fassbender nem először szerepelnek együtt egy filmben mint apa és fia. Az idén mutatkozott be a torontói filmfesztiválon a Trespass Against Us című független krimi, amelyben ők ketten kapták a két főszerepet: apát és fiát. Gleeson egyébként szintén Fassbender színészi őserejéről áradozott, amikor az Asszaszinokról kérdezték. Mint mondta, ő életében nem játszott még ilyen különleges partnerrel, akinek a játékfelfogása totálisan különbözik minden más filmszínészétől.

Magáról a filmről, illetve annak témájáról Gleeson úgy vélekedett, hogy „mindaz, amiről a film szól, nagyon is élő, mai problémának tűnik, ami mindannyiunkat érint. A hatalomról van benne szó, a törzsi harcokról, a tévhitekről, mindenféle sötét dolgokról, amelyek az emberiség közös, nehezen gyógyítható örök nyavalyái.”

Egy másik szereplő, aki szintén az Abstergo Iparvállalat alkalmazottja, Moussa. Ő egy haiti származású Asszaszin, akit a filmben Michael K. Williams kelt életre. Moussa egyébként baptisták leszármazottja, aki mindenféle woodoo praktikák, elsősorban mérgek segítségével kerül ellenfelei fölé. De a sötét trükkök mellett nem riad vissza némi kézitusától sem.

Akció a filmben

Ha a sztori történelmi hitelességétől eltekintünk, az Asszaszinok másik nagy erőssége az akciódús cselekményvezetés. Már a videojátéknak is kiemelkedő üldözéses jelenetei voltak azok, amelyek Jeruzsálem, Firenze, Párizs vagy London háztetőin játszódtak.

Ennek tudatában a rendező, Kurzel is nagy hangsúlyt helyezett ezekre, miközben tovább is fejlesztette őket. A mozifilmben lettek tehát végtelen aprólékossággal kidolgozott kardozós jelenetek, mindenféle vérre menő kézitusák, és csak úgy csapkodtak a villámok a háztetők felett. És természetesen ott van még az úgynevezett halálugrás, amikor is az Asszaszinok a tetőről a mélybe vetik magukat, de valahogy mégsem feltétlenül halnak meg. Sőt, sokszor nem is érnek földet, hanem egy másik tetőn kötnek ki, úgy repdesnek az épületek közt, mint napnyugtakor Firenzében a denevérek…

De Kurzel mindeközben nagyjából teljesen elutasítja a napjainkban szokásos digitális videótrükköket, az ő filmje ennél sokkal realistább. A könnyebb út helyett ő, ha csak tehette, mindig a nehezebbet, de hitelesebbet választotta. Ezért is keresett magának forgatási helyszíneket a világ leggyönyörűbb, néha legegzotikusabb tájain, ahol a valóság is varázslatosnak látszik, a varázslat pedig nagyon is valóságosnak.

„Sosem akartam, hogy ennek a filmnek a jeleneteit egy parkolóházban, zöld háttér előtt vegyük fel. Nem vártam el emberfeletti sportteljesítményt a színészektől sem. Ennél én sokkal régimódibb, sokkal realisztikusabb jeleneteket akartam, és cserébe rengeteg intimitást, és mindenekelőtt hibátlan hitelességek kaptam” – mondta ezzel kapcsolatban a rendező.

A 90 napos forgatási periódus egyébként 2015 augusztusától 2016 januárjáig tartott, felváltva külső helyszíneken – például Máltán és Spanyolországban –, valamint a Londontól 50 kilométerre fekvő Pinewood Studios műtermeiben. Méghozzá épp azokban, amelyekben 007-es ügynök filmjei is készültek. Fassbender szerint ebben a választásban is nagy szerepet játszott a rendező vonzódása az „old school” filmezéshez, vagyis nem múló ódzkodása a számítógépes trükköktől, amelyek szerinte egysíkúvá, hiteltelenné képesek tenni a legjobb színészi teljesítményt is.

Így aztán az Asszaszinok és a Templomosok harcai során sem várta el egyik szereplőtől sem, hogy emberfeletti fizikai teljesítményt nyújtson, lett légyen szó belső vagy külső felvételekről. A film persze ezzel is csak nyert a hitelesség terén.

Ha emberfeletti teljesítményt nem is nyújtott senki, azért ahhoz kellett némi bátorság, hogy például egy ötszáz éves máltai templom tetején harcoljanak egymással az ellenérdekű felek. Mindeközben még a biztosítóköteleket is kénytelenek voltak egy többszáz éves mozsárágyúhoz rögzíteni, amelyről senki sem mondhatta meg előre, a kritikus helyzetekben kitart-e majd. A valóságos veszély érzete valahogy átjött a filmbe is, igazán életet lehelt ezekbe a jelenetekbe.

Aki a legjobban élvezte ezt a munkát, az Fassbender volt, aki soha nem riadt vissza semmitől, ami nehéz vagy kockázatos a színészi munkában. Éppen ellenkezőleg, képes volt napokig edzeni egy-egy fizikailag megterhelő jelenet felvétele előtt. A rendező, Kurzel szerint ő, mármint Fassbender adta ki magából a legtöbbet a rozzant tetőn, ilyenkor valósággal a hátára vette a film, de legalábbis az aznap felvett jelenetek sikerét.

Fassbender szinte minden reggelét valamiféle fizikai edzéssel kezdte. Ebben a munkában nemcsak óriási kitartásról tett tanúbizonyságot, de tisztán érezte a rá háruló felelősséget is. Hiszen a kockázatvállalás nem lehetett vak, és nem léphetett át bizonyos határokat. Ráadásul ő azzal is tisztában volt, hogy nem minden szereplőben volt meg az a fizikai erő és ügyesség, ami benne lobogott, és nagyon vigyázott, hogy a filmbéli harcok során nehogy bárkit is a valódi veszély közelébe sodorjon.

Hogyan lehet filmre venni egy igazi Halálugrást?

A rendező felelőssége sem volt csekély, amikor egy-egy kockázatosabb jelenetet „élőben”, vagyis digitális trükkök nélkül kellett felvenni. Ezek közül talán a legveszélyesebb a Halálugrás volt. Ezeket a jeleneteket végtelen hosszúságú és precizitású számítások előzték meg, és mindenféle biztonsági intézkedésekkel kellett megóvni a szereplők egészségét – miközben persze száz százalékig így sem lehetett kizárni az előreláthatatlan veszélyt.

Elhagyni persze nem lehetett ezeket a jeleneteket, hiszen az Assassin’s Creed egyik legfontosabb, emblematikus mozgássorozatáról van szó. Ezek nélkül talán az egész produkció talajt fogott, csalódást keltett volna a nézők körében. De hát mégiscsak egy 125 lábas, vagyis 38 méteres Halálugrásról volt szó…

Ekkor lépett elő a stáb legfontosabb tagjává a brit Damien Walters, akinek szerepe a felvételi helyszín biztosítása mellett dublőri is volt, legalábbis ennél a jelenetnél. Szerencsére, amellett, hogy a korábbi filmes munkája során óriási gyakorlatot szerzett már a veszélyes jelenetek beállításában és végrehajtásában – egyben feltétel nélküli és régi rajongója volt az Assassin’s Creed videojátéknak is. Ezért nemhogy nehezen állt kötélnek, amikor erre a feladatra felkérték, de talán súlyos fenyegetésekkel sem lehetett volna elzavarni a forgatási helyszín közeléből.

Persze a Halálugrás ötlete így is beteg dolog volt, ráadásul úgy, hogy ezúttal semmiféle biztosítókötelet nem köthettek Waltersre.

A forgatás helyszínéül a spanyolországi Almeira városát választották, ahol annak idején Sergio Leone westernjei is készültek. Ahogyan Kurzel visszaemlékszik, az ottani fények aznap egészen mesebelieknek tűntek.

Valójában nem is egy Halálugrást, de mindjárt nyolcat is terveztek. Az első csupán 40 lábas (12 méteres) volt, és fokozatosan növelve a távolságot (magasságot) jutottak el a 125 lábig, amihez még csak hasonlót sem látott senki addig egy filmforgatáson. Talán kamerán keresztül nézve nincs is olyan nagy különbség egy nyolcvan lábas (24–25 méteres) és egy 150 lábas (38 méteres) Halálugrás között, de ez nem az a helyzet volt, amikor bárkinek is eszébe juthatott volna, hogy csaljanak.

Ahogy Kurzel visszaemlékszik, aznap izzott a levegő a stáb körül, mindenki rendkívül feszült hangulatba került. Mindez valahogy átmentődött a filmbe is, és valódi izgalommá alakult át. Ezt nem éppen így tervezték, de a rendezőt végül is boldoggá tette, hogy így alakult. A vásznon mindez egyáltalán nem úgy néz ki, mintha egy abszolút biztonságban lévő technikus egy stúdió mélyén megnyomna egy személytelen gombot…

A leérkezéshez előkészített platform csupán 10 x 10 méteres volt, ami fentről már olyan kicsinek tűnt, mint egy A4-es levélpapír… Walters ma már csak nevet ezen a kalandon, de még az ő drótkötélből font idegeit is próbára tette a filmtörténet első 38 méter magasból végrehajtott szabadrepülése. Mert ezt egyszerűen ugrásnak nevezni azért mégsem lehet…

Az Asszaszinok fényei

A produkció elsőrendű feladata volt, hogy hitelesen idézze fel a XV. századi Spanyolország hangulatát. Bár a helyszínek változhattak, a hangulatnak egységesnek kellett maradnia. Ezt Kurzel a fényekkel oldotta meg. Mint mondta, az egész képi világot olyannak képzelte, mint egy különösen inspiráló Caravaggio-festményt.

Mindez nagyon is harmonizált az Asszaszinok egyik jelmondatával: „Árnyak között járunk, de a világosságot szolgáljuk.”

Ugyanakkor a máltai helyszín hasonló kettősséget jelenített meg az ősi kövek, a rengeteg erődített középkori épület, a keskeny sikátorok és a végükben végtelenbe nyíló kék tenger világossága között.

Ami a jelmezeket illeti, a történelmi hitelesség mellett ezek bizonyos ideákat, hangulatokat is képesek tükrözni. Például az Asszaszinok szabadabb lelkületét, szabad akaratát jól jelzik a színes ruhák, a különböző kultúrkörökből származó öltözékek.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close