A hét filmje: SZÁRNYAS FEJVADÁSZ 2049

2019-ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy másik titokra lel. Egy olyan rejtélyre, amely ha felszínre kerül, felforgathatja mindazt, ami a földi társadalomból még megmaradt. Az ügy érdekében fel kell kutatnia a rendőrség régi emberét: Rick Deckardot (Harrison Ford): Csakhogy Deckard 30 évvel ezelőtt eltűnt, és senki nem tudja, hol bujkálhat.

Azt is csak néhányan sejtik, hogy miért…

A PRODUKCIÓRÓL

„Mi tesz bennünket emberré?” – teszi fel a kérdést Denis Villeneuve rendező új filmjében, a Szárnyas fejvadász 2049-ben.

Harmincöt évvel ezelőtt Ridley Scott már nekifutott ennek a kérdésnek korszakos remekművében, a Philip K. Dick „Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal” (Do Androids Dream of Electric Sheep?) című kisregényéből készített Szárnyas fejvadászban, és ebbe a világba tér vissza a folytatás, a Szárnyas fejvadász 2049.

Villeneuve-öt annak idején elvarázsolta a Szárnyas fejvadász nyitójelenete. „A 2019-es Los Angeles fölött suhantunk – emlékezik a rendező –, a látvány egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. Ehhez foghatót addig még soha nem láttam mozivásznon.”

SzarnyasFejvadasz2049_jelenetfoto (85)

Scott annak idején nem sejtette, hogy filmtörténetet ír. „Dolgoztam, nem sokat spekuláltam a dolgon – árulja el a rendező. – De azt azért tudtam, hogy valami különleges születik.”

Ryan Gosling, aki az új filmben egy K nevű LAPD fejvadászt játszik, szintén imádta Ridley Scott sci-fijét. „Sötét és félelmetesen valószerű látomás volt a jövőről – magyarázza a színész. – Ahogy múlik az idő, az értékei egyre fényesebben ragyognak.”

„Több szempontból is megelőzte korát – csatlakozik Andrew A. Kosove producer. – Provokatív történetével és különleges látványvilágával megtermékenyítette kultúránkat, és megváltoztatta azt a módot, ahogy az ember és a technológia viszonyára tekintünk.”

A folytatás ötletével Bud Yorkin és felesége Cynthia Sikes Yorkin producer kereste meg be Kosove és Broderick Johnson közös produkciós cégét, az Alcont. Kosovék első útja Ridley Scotthoz vezetett, aki úgy döntött, executive producerként száll be a filmbe. Ő hozta be a projektbe Hampton Fanchert, az eredeti Szárnyas fejvadász társ-forgatókönyvíróját.

SzarnyasFejvadasz2049_jelenetfoto (16)

„Hampton nem hagyományos forgatókönyvet írt, inkább novellát, tele gyönyörű dialógusokkal – meséli Scott – Ezt fejlesztettük tovább Michael Greennel forgatókönyvvé.”

Amikor Denis Villeneuve rendező beszállt, már kész szkriptet kapott a kezébe. Egy feltétellel vállalta a munkát: ha Ridley Scott is áldását adja a személyére. „Azt mondta, amit hallani szerettem volna – meséli a rendező. – Szabad kezet adott, de felajánlotta, hogyha szükségem van rá, bármikor segít. Állta a szavát: és ezért örökké hálás leszek neki.”

A Szárnyas fejvadász 2019-ben játszódik, a folytatás évvel harminc évvel később, 2049-ben veszi fel újra az események fonalát. „Az eredeti film egy elképzelt jövőt rajzolt fel, és ma már tudjuk, 2019 nem pont így fog kinézni – magyarázza a rendező. – Amikor a Szárnyas fejvadász 2049 világát megalkottuk, döntenünk kellett, hogy a mai valóságából indulunk-e ki, vagy inkább a Szárnyas fejvadász vízióját gondoljuk tovább. Utóbbit választottuk.

A Szárnyas fejvadászban a természet agóniáját látjuk, és a Szárnyas fejvadász 2049-ben a pusztulás még nagyobb méreteket ölt – folytatja Villeneuve. – A Föld katasztrofális állapotban van, az időjárás hidegre fordult, az óceánok egyensúlya megbomlott. A környezeti feltételek romlása az épületektől a járműveken át a ruhákig mindenen érződik.”

A Szárnyas fejvadász 2049 felvételei Magyarországon, azon belül is főként a budapesti Origo Filmstúdióban és az etyeki Korda Filmstúdióban zajlottak. Az alkotók a projekt előkészítésekor azt a koncepcionális döntést hozták, hogy hanyagolják a CGI-t és a zöldvásznas megoldásokat, és amit csak lehet, díszletben forgatnak.

„Fontos számomra a tapintható környezet – indokol a rendező –, és a színészek játéka is hitelesebb, ha nem csupán elképzelik a körülöttük lévő világot.”

EMBEREK ÉS REPLIKÁNSOK

A Szárnyas fejvadász 2049 két főszerepe már a forgatókönyv elkészülte előtt gazdára talált. Természetes volt, hogy Rick Deckardot csakis Harrison Ford játszhatja, az új szárnyas fejvadász, K szerepét pedig eleve Ryan Goslingra írták.

„A központi karakter előbb megszületett a fejünkben, mint maga a sztori – árulja el Fancher. – És kezdettől fogva Ryan arcvonásait viselte.”

„Már korábban is hallottam, hogy Ridley Scott a Szárnyas fejvadász folytatását tervezi, és nagyon izgatott a téma – meséli Gossling. – Amikor megkerestek a felkéréssel, egy percig se haboztam.”

„Harminc év alatt a Föld sokkal durvább hellyé változott – folytatja a színész. – A fejvadászok munkája is nehezebbé vált. A film elején K egy régi típusú replikánst indul kivonni a forgalomból. De miközben a feladaton dolgozik, olyan titok birtokába jut, ami alapjaiban változtatja meg mindazt, amit a világról gondol.”

Harrison Fordot Ridley Scott maga hívta fel, hogy megkérdezze, nincs-e kedve újból eljátszani Deckard szerepét. „Először szkeptikus volt – emlékezik Scott. – De amikor elolvasta a könyvet, megváltozott a véleménye. Azt mondta, hogy ez a legjobb forgatókönyv, amivel valaha találkozott.”

„Különös érzés harminc év után újból belebújni egy régi karakter bőrébe – mereng Ford. – Kicsit olyan, mintha az ember egy régi ruháját próbálná fel újra. És nagy öröm, ha még mindig passzol. Így vagyok én Deckard szerepével: először kicsit féltem tőle, de most már örülök, hogy újra eljátszhattam.”

A történetben Deckardot senki se látta harminc éve. „A férfi titkokat őriz, és tudja, hogy vadásznak rá, ezért bujkál – magyarázza Ford. – K azonban a felkutatására indul, hogy választ kapjon a kérdéseire.”

K-t a Wallace Részvénytársaság archívumában talált feljegyzések vezeti Deckard nyomára. Bár az adatok megsérültek egy elektromágneses katasztrófában, néhány részlet megmaradt, és az egyiken tisztán hallható Deckard hangja.

SzarnyasFejvadasz2049_jelenetfoto (72)

A részvénytársaság feje a könyörtelen és ambiciózus vak tudós, Niander Wallace, aki a tökéletes replikáns megalkotásán dolgozik: munkája eredménye a legújabb modell, a Nexus 9. Wallace évekkel korábban hatalmas áttörést ért el a génmódosított ételek területén: ezzel megmentette a bolygót az éhhaláltól, és gigantikusra hizlalta a vagyonát.

A szerepet Jared Leto alakítja. „Wallace felmérhetetlen szolgálatot tett az emberiségnek, úgyhogy a beképzeltségének van némi alapja – mondja a figuráról a színész. – Zseni és persze őrült is; izgalmas, összetett karakter, élvezet volt eljátszani.”

A szerepre készülve Leto rengeteg időt töltött látássérültek között, megfigyelte, hogyan mozognak, kommunikálnak. A forgatáson még tovább ment: speciális kontaktlencsékkel, ha átmenetileg is, de megvakította magát, és látásától megfosztva játszotta el a vak tudóst.

Wallace jobb keze egy csúcsminőségű Nexus 9 replikáns, Luv: őt Sylvia Hoeks alakítja. „A férfi több a számára, mint egyszerű főnök – fejtegeti a színésznő –, bármit megtenne, hogy a kedvében járjon. Wallace alkotta, és bármikor meg is semmisítheti, úgyhogy az odaadásában a félelem is szerepet játszik.

K oldalán szintén találunk egy elszánt és gyönyörű nőt: ő Joi, a férfi szerelme, barátja és bizalmasa egy személyben. „Joy okos, vicces, intuitív – mondja a figuráról alakítója Ana de Armas. – És szexi is, de ami a legfontosabb, igazi támasza K-nak.”

A főszereplők mellett olyan kiválóságok tűnnek fel a filmben, mint Robin Wright, aki Joshi hadnagyot, K rendőrségi felettesét alakítja; David Bautista, aki egy régi típusú replikánst alakít – az ő likvidálására indított rutinakció indítja el az eseményeknek azt a láncolatát, amely drámai felfedezésekre vezetik K-t –, Carla Juri, aki a replikánsok előállítását és viselkedését integráló tudóst, Dr. Ana Stelline alakítja, és Lennie Jamest, aki Mister Cottont, a szeméttelepek urát formálja meg.

BRUTÁLIS SZÉP ÚJ VILÁG

A forgatás megkezdése előtt Villeneuve heteket töltött régi munkatársával, Roger Deakins operatőrrel, hogy megrajzolja Szárnyas fejvadász 2049 sztoriboardját, és kidolgozza a film látványvilágát.

„Roger, aki korunk egyik legnagyobb operatőre, gyakorlatilag egy teljes évet szánt az életéből a film előkészületeire – avat be Andrew Kosove producer. – Azt mondta, hogy még soha nem volt dolga ilyen bonyolult világítási problémákkal.”

„Túl izgalmas volt a feladat, hogy lemondjak róla – veszi át a szót Deakins. – Az eredeti film az egyik első, és mindmáig talán legsikerültebb látomás volt az apokaliptikus jövőről. Nem akartuk másolni a látványvilágát, de ez volt az a kályha, ahonnan elindultunk.”

„Fontos volt, hogy vizuálisan is összekössük a két mozit – teszi hozzá Villeneuve. – A Szárnyas fejvadász sötét, esős, nyomasztó képeire mindenki emlékszik. Nos, a környezeti feltételek harminc év alatt tovább romlottak, és az időjárás hidegebbre váltott, az állandóan szakadó trópikus esőt havazás, ónos eső és nyúlós sár váltotta fel.”

„Amikor megkérdeztem Denis, hogyan jellemezné egy szóval az általa megálmodott látványt – veszi át a szót Dennis Gassner díszlettervező –, azt mondta: brutális. Brutális architektúrát szeretnék.”

„A Szárnyas fejvadász 2049 világában a technológiától az épületekig minden a túlélésről szól – magyarázza a rendező. – Az épületeknek dacolniuk kell a mostoha időjárással, ezért jó részük olyan, mint valami bunker.”

A brutális volt a jelmezek hívószava is. „Ez egy kegyetlen világ – fejtegeti Renée April jelmeztervező –, hideg van, eső és havazás váltja egymást. Ami az anyagokat illeti, műszőrmével és műanyaggal dolgoztam, bőrt, fát és szerves anyagukat egyáltalán nem használtam, mert ezek ebben a világban már nem léteznek, minden mesterséges és szintetikus. És kissé túlméretes, hogy melegen tartsa viselőjét.”

SzarnyasFejvadasz2049_jelenetfoto (81)

„Szeretek olyan színészekkel dolgozni, akik kényesek a jelmezeikre – folytatja a jelmeztervező. – Ryan Gosling ilyen: van, amit szeret, és van, amit utál. Most fontos volt, hogy szeresse, mert az egész filmben ugyanazt a kabátot viselte.”

„Mindannyian akartuk azt a dzsekit – szúrja közbe el Sikes Yorkin producer. – Még a nők is megőrültek érte.”

„Luv ruháinak sziluettje elegáns, letisztult – veszi vissza a szót April. – Nincsenek rajta díszek, fodrok, még színek sem igazán: minden drapp, fehér, vagy szürke. Joi jelmezei viszont tobzódnak a színekben, és kissé szertelenek, kihangsúlyozzák a lány nőiességét. Niande Wallace ruhatárának megtervezésekor Dennis Gassner Zen hangulatot sugárzó, letisztult irodadíszlete inspirált, és végtelenül egyszerű öltözéket adtam a vak tudósra, akik soha nem mozdul ki, és nem kell senkinek semmit bizonyítania. Végül ott volt Rick Deckard: az ő ruhái a férfi évtizedes elvonultságát tükrözik, kopottak, viseltesek.”

A Szárnyas fejvadász emlékezetes látványelemei voltak a mozgó reklámokat sugárzó hatalmas elektronikus hirdetőtáblák. „A folytatásban továbbléptünk, hisz eltelt harminc év – magyarázza Broderick Johnson. – A hirdetések 3D-k és intelligensek: ha valaki megáll előttük, interakcióban lépnek vele.”

„Úgy gondoltuk, hogy 2049-ben Los Angeles levegője már annyira szennyezett, hogy magára az atmoszférára is 3D-ben lehet vetíteni – veszi át a szót Villeneuve. – A hirdetések így már nem csak a hatalmas táblákon jelennek meg, hanem az emberek között is. Ezek az ötletek egyébként nem légből kapottak: a filmre készülve tudósokkal, orvosokkal, építészekkel, tervezőkkel, számítógépes szakemberekkel konzultáltunk, hogy megalapozottabbá tegyük Szárnyas fejvadász 2049 jövőképét.”

LOS ANGELES, 2049 KÖRÜL

A Szárnyas fejvadász 2049 felvételei Budapesten zajlottak. A stáb belakta az egész várost: az Origo Filmstúdióban hat, az etyeki Korda Filmstúdióban három műtermet foglalt el, és külső helyszíneken is forgatott.

„Magyarországon a filmes infrastruktúra világszínvonalú – lelkesedik Bill Carraro executive producer és helyszíni gyártásvezető –, de a fő ok, amiért idejöttünk, mégsem ez volt, hanem a sokszínűség, ami Budapest építészetét jellemzi. A klasszikus kelet-európai stílustól a szoc-reálig itt minden megtalálható.”

„A város esztétikája beépült a filmbe – teszi hozzá Villeneuve. – Több jelenetet is az utcán forgattunk, mert a látvány tökéletes volt.”

Dennis Gassner és csapata az Origó és a Korda Filmstúdióban egy egész világot épített fel, megvalósítva Villeneuve álmát, hogy színészeivel valós környezetben dolgozhasson. „Szükségem van a díszletekre, inspirálnak a munkában – magyarázza a rendező. – A tervezési folyamat elején eldöntöttük, hogy mindent megépítünk. Természetesen volt, hogy bizonyos díszleteket CGI-vel terjesztettünk ki, de amit az előtérben lát a néző, az mindig valóságos.”

„A Szárnyas fejvadász 2049 nyitójelenetében K Sapper Morton farmjára igyekszik egy olyan repülő rendőrautón, amire az első film összes rajongója jól emlékszik – mondja Gassner. – Ez a jármű volt az egyik első tárgy, amit megterveztünk a filmhez. Hasonlít az eredeti film ikonikus Spinnerére, de szögletesebb, durvább, így mindjárt bevezeti a nézőt a Szárnyas fejvadász 2049 újszerű látványvilágába.”

K járműve, bár modernebb Deckardénál, maga sem új darab, legalább 10-15 évesnek látszik a filmben. Kettő készült belőle: az egyik valóban mozgott, és elektromos motorja segítségével nyolcvan kilométer/órás sebességre is fel tudott gyorsulni, a másikat egy darura rögzítve a légi felvételeknél használták.

SzarnyasFejvadasz2049_jelenetfoto (53)

Sapper Morton farmja és tanyaháza az Origo Filmstúdió egyik műtermében épült fel. A K és Sapper közti összecsapást Joel Kramer kaszkadőr-szakértő tervezte meg. „Ryan nagyon készült erre a jelenetre – meséli Kramer. – A kevéske szabadidejét gyakorlással töltötte, és nem nyugodott, amíg hajszálpontosan meg nem tanult mindent.”

Másfajta koreográfia szerint zajlott az K és Luv közti összecsapása a film későbbi részében. „Luv nő, de legalább olyan jó harcos, mint K – magyarázza a kaszkadőr-szakértő. – Találtam egy harcművész bajnokot, Chloé Bruce-et, aki elképesztő dolgokat művelt a testével. Megmutattam a demóját Denisnek, Andrewnek és Brodericknek, és nekik is leesett az álluk. Megkértük Chloé-t, hogy tanítsa be Sylvia Hoeksot. Hat hónapig tréningeztek, és hihetetlenül magas szintre jutottak.”

A film legnagyobb díszlete a Wallace Részvénytársaság irodáit és archívumait magában foglaló komplexum volt, amely a két stúdió számos műtermét elfoglalta. A torony középpontjában kapott helyet Wallace egyszerű, tiszta vonalvezetésű személyes irodája, kívülre pedig várárkot álmodott a díszlettervező, melynek vízfelületét Roger Deakins operatőr izgalmas fényeffektusokra használta.

„A világítás fontos része volt a díszletnek – mondja Inglis. – Roger természetes, napfényszerű hatásra törekedett egy olyan környezetben, ahol a köd és a szmog miatt gyakorlatilag sosem süt a nap. Wallace főhadiszállása az egyetlen olyan díszlet, amit beragyog az ember által teremtett mesterséges nap.”

„Energia áramlott a díszletből – teszi hozzá Jared Leto –, és csodálatos volt, ahogy a katedrálishoz hasonló térben visszhangot vert a hangom. Segített erővel megtölteni a szerepemet.”

A Wallace Torony eleganciája szöges ellentétben áll a város kevésbé szerencsés lakóinak nyomorúságos életkörülményeivel. A kispénzűek kedvenc gyülekező helye a piac, ahol az emberek és a replikánsok mindenféle legális és illegális dologgal kereskednek. A hatalmas díszletet a Korda Filmstúdió egyik műtermében építették meg, és a forgatás idején több mint háromszáz jelmezes statiszta nyüzsgött benne.

LOS ANGELESEN KÍVÜL

Az első filmmel ellentétben a Szárnyas fejvadász 2049 Los Angeles határain kívülre is elvezeti a nézőt.

„Ahogy a várostól távolodunk, a levegő tisztább, néhol a nap is előbukkan – magyarázza a rendező. – Szó sincs persze ragyogó verőfényről, de mégis élhetőbb a világ, mint Los Angeles legmélyén.”

K-t nyomozása során San Diego déli részére keveredik, és járművével kényszerleszállást végre egy hatalmas, elhagyott ócskavastelepen. Ez volt a produkció legnagyobb díszlete: az Origo Filmstúdióban épült meg, és később CGI segítségével meghosszabbították, hogy határai a végtelenbe nyúljanak.

Gassner terveit egy gigászi hajóbontó ihlette, amelyben régi tankhajókat és a haditengerészet forgalomból kivont vízi járműveit szedik darabokra. Gassner csapata szeméttel és rozsdás vasakkal hordta tele a stúdiót, de azokat a vasdarabokat, amelyek mellett a színészek elhaladtak, biztonsági okokból gumiból készítették el.

A környék ura Mister Cotton, aki mostoha sorsú gyerek kizsákmányolásából él. Főhadiszállását elmés módon földnek fordított hatalmas, műholdas antennákból alakította ki: az itt játszódó jeleneteket az Origo egyik műtermében, illetve az Inotai Hőerőműben vették fel.

Deckard nyomait követve K végül eljut Las Vegasba, ahol már semmi sem emlékeztet az egykori dicsőségre. A várost évtizedekkel korábban romba döntötte egy katasztrófa, lakói elhagyták – egy embert kivéve…

A poszt-apokaliptikus Las Vegas megtervezésekor Villeneuve és Gassner Syd Meaddel konzultált: ő az a híres jövőkutató, aki Szárnyas fejvadászban Ridley Scottnak segített megálmodni a 2019-es Los Angelest.

„A város pokoli hellyé változott, ahol senki se akar élni – magyarázza Gassner. – Következésképp ideális búvóhely Deckard számára.”

SzarnyasFejvadasz2049_jelenetfoto (66)

A filmben látható kaszinó előcsarnokát Budapest központjában, az egykori MTV-székházából alakították ki, a díszlet többi részét az Origó műtermeiben építették meg. Odabent Elvis Presley és Frank Sinatra holografikus képmása fogadja az érkezőt, a színpadon hologram-táncosnők járják fergeteges táncukat; előadásuk különleges világítási megoldásokat igényelt Deakinstől. „A show dinamikusan indul, de aztán apránként elemeire hullik – mondja az operatőr –, és az egész káoszba fullad. Hetekig dolgoztam a különböző világítási megoldásokon, aztán egy magyar céggel elkészítettük a számítógépes előnézetet, és addig csiszolgattunk mindent, amíg tökéletes nem lett.”

A film egyik legizgalmasabb – és forgatási szempontból legnehezebb – akciójelenete a tengerparton játszódik. Ennek felvételéhez több millió literes, helyenként öt méter mély medencét épített a stáb. A vizet hatalmas vízmelegítőkkel 27 fokosra langyosították, hogy a sztárok, aki napi több órát töltöttek a tartályban, megússzák tüdőgyulladás nélkül.

MAKETTEK ÉS MELÓDIÁK

A városi sziluettek és a tájképek Magyarországtól távol, Új-Zélandon készültek, a Wate Workshop csapata vette fel őket makettek segítségével.

„A Wallace Towert hatszázszoros kicsinyítésben építettük meg – meséli a Wate vezetőoperatőre, Alex Funke –, de még így is négy méter lett. A méretarány mindig attól függött, hogy a díszlet mennyire közelről látható a filmben, illetve milyen textúrát kell megmutatni belőle. A hatalmas szeméttelep például 1:48 arányban készült, mert ez még kezelhető méret volt. 1:24-nek jobban örültünk volna, de az már nem fért volna be a stúdióba.”

A forgatás után Villeneuve régi alkotótársával, Joe Walkerrel nekilátott a film megvágásának, azután munkához látott a két komponista, Hans Zimmer és Benjamin Wallfischs.

SzarnyasFejvadasz2049_jelenetfoto (68)

„Vangelis magasra tette a lécet – mondja Zimmer, az első rész legendás zeneszerzőjére utalva. – Ugyanazt akartuk, mint a rendező: kapcsolódni az első filmhez, ugyanakkor valami új és önmagában is izgalmas dolgot létrehozni.”

A zeneszerzők úgy határoztak, hogy a hagyományos nagyzenekari hangzás helyett a szintetizátorokra építenek. „A Szárnyas fejvadászéval összecsengő hangzásvilágot akartunk – magyarázza Zimmer. – Ha megszólal a nagyzenekar, elvitte volna a nézőt egy teljesen más irányba.”

„A Szárnyas fejvadász 2049 sci-fi, de a középpontjában nem a technológia áll, hanem az ember – összegez a rendező. – Remélem, hogy a nézők élvezni fogják, és hiszek benne, hogy megmozdítja őket K nagy utazása.”

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close