A hét filmje: X-Men: Apokalipszis


A nagy sikerű X-Men – Az eljövendő múlt napjai után Bryan Singer rendező új filmet forgatott, amelyben a főhősök egy minden eddiginél veszélyesebb mutánssal veszik fel a harcot.

Az ezredévek óta eltemetett, legyőzhetetlen és halhatatlan Apokalipszis 1983-ban feltámad, csapatot szervez, és társául fogadja az elvetemült Magnetót is. Céljuk az emberi faj kiirtása, s helyén a saját birodalmuk létrehozása.

Még szerencse, hogy Mistique (Jennifer Lawrence) és X professzor (James McAvoy) egy egész csapat fiatal tehetséget gyűjtöttek maguk köré, hogy felvegyék a harcot a legyőzhetetlennek tűnő szörnytársasággal.

Apokalipszis itt és most…

A kritika által különlegesen jól fogadott X-Men – Az eljövendő múlt napjai után mindenki látta, hogy a sorozatot folytatni kell. A filmkészítők célja ezúttal nem az volt, hogy további magyarázatokat fűzzenek a történethez, hanem hogy túllépjenek az előző fázison.

„Számunkra az volt a legfőbb kihívás, hogy egy olyan sztorit vigyünk a vászonra, amely még az előző résznél is nagyobbat durran, hogy így emeljük a tétet – mondta Simon Kinberg forgatókönyvíró-producer, majd hozzátette: – Valódi kihívásnak éreztük, hogy egy minden korábbinál gonoszabb és veszélyesebb mutáns ellenfelet találjunk az X-Men számára. Apokalipszis a világmindenséghez méri magát, ezért is választottuk a főszerepre Oscar Isaacot.”

Kevés ember van a Földön, aki Bryan Singer rendezőnél jobban ismerné az X-Men-univerzumot. Az új munkájában ugyanúgy a közkedvelt amerikai comics-elemek dominálnak, mint a korábbi filmjeiben: példaként említhetjük a 2003-ban óriási bevételeket elért X2-t, illetve a 2014-ben vetített X-Men – Az eljövendő múlt napjait. Ugyanakkor az X-Men – Apokalipszis sokban változást is jelent a korábbi filmekhez képest.

„Bryan rávágta az ajtót a hagyományos lineáris eseményfolyamra, úgy, hogy meglehetős bátorsággal a történet egy korábbi fázisához nyúlt vissza, hogy abból merítsen ihletet – mondta Hutch Parker producer. – Abba a korba, amikor, mielőtt még a világ megtanult volna rettegni a mutánsoktól, Apokalipszist istenként tisztelték. Ő pedig azóta is úgy látja saját magát, mint a legfőbb, az egyetlen istent. Talán nem is olyan meglepő gondolat egy főgonosztól. Ilyen értelemben ez a film nem a korábbiak folytatása, inkább túllépés azokon. Ha Apokalipszis világa megvalósul, a túlélés joga és kiváltsága csak az erősebbeké lesz. Így egyszerre jutunk vissza a múltba és előre, a sötét jövőbe.”

Mivel Apokalipszis az egész világ megsemmisítésére tör, a nyomában járó, időnként hatalmas pusztítás bemutatása óriási vizuális kihívás elé állította a film készítőit.

„Nem csak a mindennapi helyszíneket kellett érzékletesen bemutatnunk, de a világ, sőt a világmindenség lehetséges végét is” – mondta erről Newton Thomas Sigel, a film operatőre, aki három X-Men filmben is dolgozott már.

Ami a régmúltba való visszanyúlást illeti, a fiatalabb Apokalipszis végignézi a piramisok építését, majd 1983-ban ugyanott, vagyis Egyiptomban támad fel, de egyáltalán nem tetszik neki ez az új világ: a nagy zaj, az autók, a légszennyezés. Ekkor dönti el, hogy megpróbálja a embert és gyűlöletes civilizációját elpusztítani. Mindenfelé véres vitákat, háborút és pusztítást lát, és csak egy gyógymódot ismer: erővel szétzúzni mindezt, könyörtelenül, s aztán felépíteni a régi helyén az újat, az erősek birodalmát.

Kinberg, aki a nyolcvanas években nőtt fel, nem különösebben vitatkozik Apokalipszis elítélő véleményével, sőt, maga is bemutatja ennek a korszaknak néhány feltűnő visszásságát. Valamennyire megérti a tökéletességre törő egyiptomi korból hirtelen a földre visszacsöppent időutazót, akinek idegen ez a túlnépesedett, túlszennyeződött és atomháborúra készülő modern világ. Bár Apokalipszis elítélő véleményét többé-kevésbé elfogadja, de brutális módszereit és destruktív célját elítéli.

Oscar Isaac, aki a Star Wars: Az ébredő erő csillagközi vadászpilóta-hősét is játszotta, úgy jellemzi az általa megformált Apokalipszis személyiségét, mint a Föld egyszerre alkotó és romboló szellemét, akit annyira irritálnak a nyolcvanas évek, hogy határtalan dühében az egész emberi civilizációt elpusztítaná. Ennek a szerepnek az eljátszása komplex feladat: az ősi kultúra tiszteletét, egyfajta humanizmust kell összeegyeztetnie a nyers erőszakkal fellépő megalomán személyiséggel. Szerencsére Isaac mesterien megbirkózik ezzel a nehéz kihívással is, meg tudta tartani az Apokalipszis két énje közötti kényes egyensúlyt.

Kinberg szerint „Oscar minden szakmai erényt ellesett a legjobb amerikai színészektől és sikeresen integrálta magában mindezt a tudást”. Ehhez Parker még hozzáteszi: „Oscar drámai szerepjátszásán alapul az egész történet, ez teszi a sztorit hitelessé, és az ő nagyszerű munkája nélkül a film törvényszerűen zsákutcába jutott volna.”

XmenApokalipszis_CampF_1000x1443_12

Mistique, Charles és Erik: remény, kétségbeesés és végítélet

Ami 1983-at illeti, addigra az emberek többsége – de azért nem mindenki – Mistique hősiessége nyomán már elfogadta az emberi fejlődés következő fokát, s ahhoz is hozzászokott a világ, hogy a harc, az emberek és mutánsok harca része a mindennapi életnek. Korábban ugyanis egy „jó” mutáns, Mistique volt az, aki megakadályozta az amerikai elnök meggyilkolását (mint azt az X-Men – Az eljövendő múlt napjaiban láthattuk).

Mistique, ez a nőnemű, kékbőrű alakváltó tisztában van a saját értékeivel, de nem vár el az emberiségtől hálát vagy elismerést, ő inkább a félrevonulást választotta. Azóta a saját törvényei szerint élt, mint afféle szabadúszó földalatti mutáns, aki az övéit védi az ostoba emberek gyűlöletétől és a kapzsi világ nyereségvágyától.

A Mistique-et játszó Oscar-díjas Jennifer Lawrence, aki már az előző két X-Men filmben is a kék nőt alakította, úgy jellemzi a szerepét, hogy neki mindenekelőtt a mutáns humánus oldalát kellett hoznia. Ez egyben azon nézők elvárása is, akik az előző filmek és a képregény-sorozat nyomán már mélyebben megismerkedtek a szeméyliségével, és egyértelműen pozitív fényben látják őt. Végül ő lesz az, aki a „jó” mutánsokat az emberek mellé állítja, hogy együtt vegyék fel az élet-halál harcot Apokalipszissal.

Mistique először azzal a két emberrel szövetkezik, akik a legközelebb állnak hozzá: a Charles Xavier által játszott X professzorral és Magnetóval, akit Erik Lensherr személyesít meg. Közülük Charlesszal már nagyon régen, az első X-Men óta közös a történetük.  Az X-Men – Apokalipszis történetben Charles, vagyis X professzor az, aki az iskolájában nemcsak menedéket ad a különleges képességű gyermekeknek, de biztonságos körülmények között megtanítja nekik, hogyan fejelesszék tovább, hogyan tartsák kordában, hogyan használják fel a leghatásosabban emberfeletti képességeiket.

Ez egy nagyszerű történet: a mutánssüvölvényeket Charles bevezeti az iskola alagsorában berendezett veszélyszobába, ahol mindenféle jelmezbe beöltözhetnek, mielőtt szanaszét spriccelnének a világba, hogy megállítsák a gonoszt és helyreüssék az emberek által elkövetett igazságtalanságokat. Így lesz belőlük szimpatikus, jó mutáns. És így lesz ez a történet nemcsak látványos és izgalmas, de előremutató és toleráns is.

Ami pedig Magnetót illeti, aki korábban elnökgyilkossággal próbálkozott, ő időközben visszavonult, talán némileg magába is szállt, sőt valahogy felelősségteljesebb és optimistább, bizakodóbb lett. A közbülső időben egy kis lengyel városkában húzta meg magát, megnősült, született egy lánya. Egy helyi acélöntödében talált magának munkát. Végül azonban meggyűlt a baja a kisvárosi hatalmasságokkal, és ottani békés élete tragikus fordulatot vett. (Közben távollétében a mutánsok könnyebben nyertek polgárjogot az emberek között, fokozatosan egyre elfogadottabbakká váltak.)

A sötét erők

Miután Magnetót elöntötte a keserűség és a bosszúvágy, volt rá esély, hogy enged Apokalipszis csábításának, aki maga mellé akarta venni, mint a bibiliai példa szerinti, ámde az 1983-as kor szerint modernizált négy lovas egyikét, hogy a Psziché, Angyal, Ciklon trió kiegészítő, negyedik tagja legyen.

Az Olivia Munn által játszott Psziché gonosz, nagyon tehetséges telepata és nindzsagyilkos. Mikor a filmben feltűnik, épp Calibán, a földalatti mutáns testőre. Apokalipszis azonnal felismeri, hogy a maga hasznára fodíthatja Psziché rendkívüli tehetségét, erejét, és rábeszéli, hogy csatlakozzon hozzá.

Munn úgy jellemzi Pszichét, mint aki nemcsak önvédelemből, a végső esetben öl, mint a legtöbb mutáns, hanem élvezi a dolgot, és még soha sem volt emiatt lelkiismeretfurdalása. A színésznőt, aki egyébként maga is képregény-rajongó, Pszichében a karakter nőiessége, az ebből fakadó elemi erő fogta meg.

Ciklon – akinek beceneve Ororo Monroe – árvaként nőtt fel Kairó utcáin, ahol kitanulta a tolvajmesterséget. Különleges képessége még, hogy az időjárás minden formáját a hatalma alatt tartja, és a szél segítségével akár még repülni is tud. Őt Alexandra Shipp játssza. Ciklon eléggé befolyásolható személyiség, így Apokalipszisnek nem okoz különösebb nehézséget, hogy maga mellé állítsa, mint hű testőreinek, modern lovasainak egyikét.

A negyedik lovas Angyal, aki hatalmas szárnyait kiterjesztve száguld a levegőben, s a közelharcban sincs párja. Ám miután szárnyai egy küzdelem során komolyabban megsérülnek, Angyal leginkább egy dühös punk rockerre kezd hasonlítani, aki durván alkoholizál, és megelégszik a puszta túléléssel.

Apokalipszis leromlott állapotban talál rá Kelet-Berlin egyik mocskos, földalatti zugában, ahol Angyal a ketrecharcosok bajnokaként tengeti félresiklott életét. Amikor Apokalipszis kalandos lovaskarriert ajánl neki maga mellett, s azt, hogy ezután bátran kiélheti mindent elsöprő dühét, Angyal örömmel fogadja az ajánlatot, mert már olyan állapotba került, hogy élete egyetlen értelmének a gyilkolást látja. Apokalipszis a szövetségért cserébe meggyógyítja Angyal szárnyait, jobban mondva megjavítja, egyfajta fémmel ötvözött hús-szövet-szárnygépet szerkeszt neki, ami nemcsak sérthetetlen, de pengéket kilövő támadófegyverként is funkcionál.

Angyal képében Ben Hardy szárnyal a filmvásznon – az X-Men rajongói talán az ő alakítását várják legtürelmetlenebbül. A színész rendkívül lelkiismeretesen készült a szerepre, heti hatszor edzette izmait, miközben szigorú diétát követett. Mint mondta, azért, hogy minél emberfelettibb kinézete legyen. Talán furcsán hangzik, de még repülés-órákat is vett, hogy minél hitelesebben szánthassa a levegőt a filmvásznon. „Tíz méter magasból alásuhanni olyan érzés – mondja –, mint amikor az ember a legdurvább hullámvasúton ledübörög a mélybe. Eleinte még rettegtem, de aztán kezdtem élvezni a dolgot…”

A jók csapata (X-Men)

Miközben Apokalipszis a saját lovascsapata összeállításával szöszmötöl, Charles tanítja és edzi ifjú tanítványait, vagyis a leendő X-Men csapatot. Mindezt erőltetett tempóban, mert tudják, hogy sietniük kell. Nincs idejük álmodozni, gyorsan kell harcedzetté érniük.

A tanítványok közül sokan már ismerősek lehetnek a nézőknek a korábbi X-Men filmekből. Ilyen például a Sophie Turner által játszott Jean Grey, aki telepátiában és telekinézisben jeleskedik – bár ő tinédzserkorában elveszítette a különleges képességei feletti kontrollt, s most maga és társai érdekében azon kell keményen dolgoznia, hogy mihamarabb visszanyerje a tehetsége fölötti tökéletes hatalmat, a precíz ellenőrzést.

Charles mindenben támogatja különleges képességű tanítványát, annál is inkább, mert maga is tisztában van vele, hogy a kirobbanó tehetséget, a fékezhetetlen erőt a legnehezebb kordában tartani. És Jeanben mindez megtalálható.

Amúgy Jean nem egyszerű eset, s azzal, hogy eleinte alig képes uralkodni magán és meglepő erején, mutáns diáktársait is elborzasztja néha. A helyzet azonban rohamosan javulni kezd, amikor Jean összejön Scott Summersszel (akit Tye Sheridan alakít), és afféle diákszerelem alakul ki közöttük.

Scott, más néven Küklopsz is rendkívül tehetséges, tulajdonképpen osztályelső is lehetne. Hatalma a nézésében rejlik, csak 1983-ban még csont és bőr, tele van kamaszos bizonytalansággal és dühvel. Ezen túl úgy érzi, bátyja, Alex, vagyis Plazma (akit Lucas Till személyesít meg), igyekszik elnyomni őt azzal, hogy lekicsinyli az ő tehetségét. (Őket az X-Men – Az elsők című filmből ismerhetjük, amely 2011-ben került a mozikba.)

Szóval Scottnak eleinte még kevés az önbizalma, és ez az ifjú mutánsok többségéről is elmondható. Szerencsére jó a humora, és a Jeanhez fűződő kapcsolata is segít neki legyőzni a kezdeti nehézségeket. Bár eleinte inkább csak flörtölnek egymással, végül hamar összejönnek, és szerelmük mindkettőjüket érettebbé, magabiztosabbá teszi.

Scott fejlődésében fontos szerepet játszik Hank McCoy, a Bestia is, aki egy különleges harci nézőkészüléket szerkeszt neki, amellyel könnyebben irányíthatta a szeméből sugárzó hatalmas erőt.

X profeszor tanodája különben is híres praktikus segédeszközeiról, amit helyben készítenek a növendékeknek. E téren elsősorban egyik tanáruk, Hank jeleskedik, akit ismét Nicholas Hult személyesít meg, akárcsak az X-Men – Az elsők című filmben.

Az egyik diák, Peter Maximoff (Higanyszál) különösen látványos tehetséggel van megáldva: végtelenül gyors, egy szempillantás alatt végez el mindent, ami másnak akár egy teljes napjába is beletelhet. Őt is az X-Men – Az eljövendő múlt napjaiból ismerhetjük, ahol a Pentagon konyhájában pörög, s azon dolgozik (sikeresen), hogy Magnetót kiszabadítsa áthatolhatatlan falú műanyagbörtönéből.

Már ezek a jelenetek is lélegzetelállítóak voltak, különleges vizuális effektek sorát igényelték, de az X-Men – Apokalipszisben Higanyszál még ezeken is túltesz. Ezúttal már annyira felgyorsult, hogy az idő megállni látszik körülötte. Hogy ezt a filmvásznon is hitelesen lehessen érzékeltetni, többek között olyan szuperkamerát is használtak ezeknek a jeleneteknek a felvételénél, amely másodpercenként 3200 (!) képkockát képes rögzíteni.

XMen_Apokalipszis_socmed_2

Higanynak nemcsak a képességei, de a karaktere is különleges. Miközben a mutánsok már vagy egy évtizede elvegyültek az emberek között, ő még mindig az anyjával él (akárcsak a nála jóval lassabb Schiffer András). Az idők során a szobája talán valamivel rendezettebb lett, de még mindig csak vágyakozik valaki után, aki képes megérteni és elfogadni őt.

Egy másik friss tanítvány Kurt Wagner (Árnyék), akinek a külseje talán nem a legbizalomgerjesztőbb (kék bőrű, sárga szemű, rondán szakállas), de például saját maga teleportálására is képes, és ez időnként igencsak hasznos lehet, nem is beszélve arról a hangról, amit mindeközben kiad: „Bamf!”.

Amúgy Árnyék visszahúzódó, csendes, naiv, szinte szégyenlős teremtés, akit társai afféle csendes prófétának tartanak.

Új szereplő még Jubilation Lee (Jubilee), akit Lana Condor játszik. Ő meglehetősen hatásos tüzijátékot képes szórni a kezeivel, és nagy sárga kabátjában feltűnő, mással összetéveszthetetlen jelenség. Ő még csak most 18, és rengeteg időt tölt a legjobb haverjaival, Jeannel, Scottal és Árnyékkal. Jubilee igazi nyolcvanas évekbeli popjelenség, aki – akárcsak számos mutáns vagy nem mutáns kortársa – imádja a videojátékokat.

A csapathoz tartozik még Moira McTaggert, egy beépült CIA-ügynök, aki egykoron súlyos érzelmi ügybe keveredett Charlesszal – bár utóbbi azóta sikeresen kiradírozta a memóriájából azt az 1962-es ügyet. Moirát ebben a filmben is Rose Byrne játssza, akárcsak az X-Men – Az elsők című részben. Bár memóriájából Charles rengeteg részletet kitörölt, az ügynök mutánsok iránt érzett szimpátiája mindeközben nem sérült: ma is épp olyan lelkesen védi őket, mint valaha.

Ám ebben a részben ennél többet is tesz: melléjük áll az Apokalipszis elleni küzdelmükben, s úgy tűnik, mintha Charles iránti vonzalma is lassan újjáéledne.

Egy másik kívülálló, William Stryker eleinte Moirával mindenben ellentétesen érez; ennek a katonai szakértőnek éppen a mutánsok elleni harc a specialitása, elméleti és gyakorlati téren egyaránt. Őt az X-Men – Az eljövendő múlt napjaiból című részből ismerhetjük, és ezúttal ismét Josh Helman alakítja a figurát.

Apokalipszis világa

A filmet 2015. április 20-án kezdték forgatni Montreálban, a Mel’s Cité du Cinéma cég összesen több mint 11 hektáros (110 ezer négyzetméteres) műtermeiben, a Szent Lőrinc folyó szigetén. Persze mindez nem is tűnik olyan tágasnak, ha tudjuk, hogy a stáb felszerelése önmagában is elfoglalt vagy tízezer négyzetmétert…

A forgatáshoz azonban még ennél is nagyobb helyre volt szükség, többek között külső helyszínekre is, ezért a csapat szinte belakta Montreál környékét, ahol elhagyott ipartelepeket, egy régi színházépületet, jellegzetes boltokat és egy erdei kunyhót is kibéretek a forgatás idejére.

A studiókban felépítették a különböző – régi és modern – egyiptomi, valamint az 1983-as állapotokat tükröző lengyelországi, kelet-német és amerikai helyszíneket. Mint egy kiszínezett képregényben, alapszínt is válaszottak a különböző földrajzi egységeknek: a közel-keleti jeleneteket a homok- vagy aranyszín jellemezte, ami egyszerre idézte fel a hőséget, a levegőben szálló homokszemcséket és a szárazságot. (Mindezt a kanadai télben filmezni nem csakély kihívást is jelentett.) Közben még arra is odafigyeltek, hogy az ókori egyiptomban játszódó jeleneteket úgy világítsák meg, hogy az többé-kevésbé korhűen visszaadja a piramisok építése korának legvalószínűbb fényviszonyait.

A produkció tehetséges berendezői, építőmesterei és stylistjai, Grant Major, Michèle Laliberté és Anne Kuljian csaknem 60 különböző díszletet álmodtak meg és építettek fel a sziget műtermeiben és a város környéki külső helyszíneken.

Grant Major feladata volt a 4000 évvel ezelőtti és az 1983-as Egyiptom hangulatának felidézése, és ami az időben hozzánk közelebb eső második helyszínt illeti, bőven ihletett merített az X-Men korábbi filmjeinek képregényszerű helyszíneiből is. Maga sem tagadta, hogy rengeteget épített elődeinek munkájára. Ami pedig a fáraók korát illeti, Major neves egyiptológusokkal is konzultált, miközben a hieroglifák titkaiba is beleszagolt. A templom feliratait például először kis méretben, kézzel megrajzolták, majd modern, számítógép-vezérelt célgéppel vésték fel a hungarocell elemekbe, s hasonló módszerrel, precízen készítették el a belső és külső tereket díszítő hatalmas szobrokat is. Mindez a szükséges festéssel együtt hónapokat vett igénybe. „Még jó, hogy idejében, jóval a forgatás kezdete előtt láttunk munkához” – mondta fanyar mosollyal Major.

Laliberté, miután ő is fejet hajtott elődeinek tehetsége előtt, elmondta: őt eleinte elkeserítette a gyönyörűen felépített helyszínek forgatás közbeni törvényszerű lerombolása, de végül magában a filmben talált vigaszt: a filmkockákon megörökítve bármikor végignézheti keményen dolgozó csapata alkotásait előbb a maguk teljességében, majd művészien szétdúlva is.

Major egyébként talán a leginkább azt a részt szerette, amikor – visszatértekor, 1983-ban – Apokalipszis Kairó közepén a saját maga dicsóítésére felépített egy, még az ókori piramisoknál is hatalmasabb emlékművet. A jelenet helyszínéül egy Montreál határain kívüli romos gyárépületet és annak környékét választották, ahol nemcsak az amúgy már düledező falakat tolták el, de még a környéket is ledózerolták – és egyben rengeteg ipari hulladékot is eltüntettek –, hogy a modern piramis elférjen. Végül ez lett a forgatás legnagyobb alapterületű helyszíne.

Másik kulcsfontosságú rész, amelyben Küklopsz, Jean Grey, Árnyék és Jubilee szerepel, egy korabeli bevásárlóközpontban játszódik. Major és csapata talált is egy 30 éve felújítatlan shopping mallt a városhatáron kívül, és szerencsére mind a tulajdonos, mind a kisebb boltok bérlői beleegyeztek, hogy a filmesek a kedvük szerint alakítsák át a helyszínt. Végül minden úgy nézett ki, mint amilyen Singer gyermekkorában lehetett egy ilyen bevásárlóközpont, beleértve az 1983-ban divatos videojátékokat is.

A békés lengyelországi kisvárost, ahol Magneto élte idilli éveit, egy Montreálhoz közeli faluban lehetett felépíteni, a vasöntödét pedig, ahol akkoriban dolgozott, hasonló meretű, de már bezárt üzemben rendezték be. Mindezeket a helyszíneket színes, vidám virágokkal tették még vonzóbbá és békésebbé – csak aki járt 1983-ban vagy valamivel korábban Lengyelországban, az a megmondhatója, hogy vajon kinézhetett-e ez így a valóságban is…

 

Életre kelt karakterek

 

Ami a sminket és a maszkokat illeti, e téren Oscar Isaac példája elég jellemző: rajta valamennyi forgatási napon ketten dolgoztak, minden porcikáját átalakították, befestették. Talán a fejére épített maszk volt a legimpozánsabb elem, de ahogy a sminkesek mondták, valójában csak a szeme fehérjével nem volt semmi dolguk. Ez a művelet eleinte minden forgatási napon három és fél órát vett igénybe, és a sminkesektől óriási teljesítmény volt – akárcsak a műveletet végigszenvedő színésztől. Végül néhány praktikus szakmai trükköt is bevetettek, és ezt a rendkívül munkaigényes folyamatot sikerült egy óránál is rövidebb időbe beszorítani.

Persze ezzel még nem intéztek el mindent. A rengeteg smink és a sok darabból álló jelmez viselése, az ebben való mozgás különösen megterhelő volt a forró és páradús montreáli nyárban. Szerencsére az öltöztetők jól ismerték a régi versenyautós trükköt, a hűtött pólót, amelyben a jelmez alatt jéghideg vizet keringetnek – így már Isaac is képes volt játszani, és aránylag jól is érezhette magát forgatás közben.

Adrien Morot, a különleges effektes sminkmesterek vezetője, aki már az X-Men – Az eljövendő múlt napjai című produkcióban is ezt a munkát végezte, sokat dolgozott Árnyék és Apokalipszis négy régi lovasa külalakján. A lovasoknak például az egyiptomi múmiákéhoz hasonló külsőt talált ki, bőrüket teljesen szárazzá, töredezetté sminkelte. „Úgy néztek végül ki, mint sírból előkúszott mumifikálódott félholtak” – meséli Morot.

Árnyék figurája, akit a nézők a képregényből jól ismernek, a filmben is megőrizte ragadozóra emlékeztető külsejét, miközben a ráépített póttest ellenére is kecsesen mozoghatott. Az erre kitalált mobil elemeknek a színészre építése annyira aprólékos munkát igényelt, hogy ezt a folyamatot még a forgatás végefelé sem lehetett 1 óra 45 perc alá szorítani.

Az öltöztetők vezetője, Louise Mingenbach feltúrta az amerikai és kanadai filmes és színházi ruhatárakat, hogy a rengeteg szükséges eredeti, a nyolcvanas évekből származó hétköznapi jelmezt felhajtsa, mindenekelőtt olyan ruhadarabokat, amelyeket az emberek abban az időben Kairóban, Kelet-Berlinben, a vidéki lengyel kisvárosokban, illetve Amerikában hordtak. Végül százezer ruhadarabot sikerült szereznie, amely elég volt a néha akár háromezer fős statisztéria felöltöztetésére is.

Mingenbach számára a munka legvonzóbb része az volt, amikor közösen gondolkodhattak, ötletelhettek Singerrel a jelemezekről, mert ilyenkor érezhette igazán, hogy a rendező semmiféle korlátot nem állított elé, szabadon szárnyalhatott a művészi fantáziája. De koránrsem csak a nyolcvanas évek polgári ruházata terén, hiszen a rendező rábízta az ókori egyiptomi emberek felöltöztetését is, ami már némi történelmi előtanulmányokat is igényelt. Amikor megkezdődött a forgatás, már harminc öltöztető dolgozott a Mingenbach keze alá, hogy minden szereplő beöltözve várhasson a csapó jelzésére.

Végül is Apokalipszis jelmeze bizonyult a legbonyolultabbnak, és ennek megfelelően azt is tervezték meg a legrészletesebben. A forgatási előkészületek során hónapokig keresték a megfelelő anyagokat, mind a színeket, mind a textúrát illetően. Végül is összesen négy hónapjuk volt rá, hogy mindent tökéletesen előkészítsenek és minden különleges jelmezt legyártassanak, de ez épp hogy elégnek bizonyult. Már a jelmezpróbákhoz is színeszenként két öltöztetőt kellett bevetni, akik így sem végeztek soha fél óránál hamarabb a munkájukkal.

Ha pedig valamit már végképp nem lehetett hagyományos módszerekkel megoldani, ott segítségükre sietett a vizuális effekt-csapat, akik a legmodernebb számítógépes technika birtokában mindig kisegítették a jelmeztervezőt. Ilyen volt például Angyal szárnya is, amelyet először gyönyörűen elkészítettek – de végül olyan súlyosra sikeredett, hogy még rendesen mozgatni sem lehetett, nemhogy repülni vele.

A jelmeztervező dolga azért sem volt könnyű, mert Singer ragaszkodott hozzá, hogy a film szereplői a lehető leghűbben keltsék életre a korábban megrajzolt képregény-karaktereket, már csak a comics-rajongók elvárásai miatt is. Ám a mi hús-vér világunkban az anyagoknak súlyuk van, miközben a felöltöztetett-kisminkelt színésznek könnyedén kellett mozognia a jelmezében.

Ezen felül ott voltak még az ókori és a modern Egyiptomban is megjelenő szereplők, akik szinte egyik pillanatról a másikra négyezer évet ugrottak az időben, miközben szükségszerűen megváltoztak, de mégis ugyanazok maradtak.

Psziché a kosztümében úgy fest, mintha valóban a képregény lapjairól lépett volna elénk, csakhogy ezt a testére tapadó latex-remeket a hús-vér valóságban nem volt könnyű le- és felvenni. „Ezt a ruhát is ott készíttettük el, ahol ehhez a legjobban értenek, vagyis egy közismert Los Angeles-i szexshop műhelyében” – mesélte nevetve Mingenbach.

Az 1983-as kelet-berlini szín ruháit egész egyszerűen tíz évvel korábbról szerezték be, a gyári munkások, az orvosok, a Stasi-titkosrendőrök és az éjszakai pillangók ruháit pedig saját maguk tervezték, méghozzá meglehetősen nyomasztóra.

A New York-i, wetchesteri vöröstéglás X-udvarház neonokkal bevilágított tereivel hűen tükrözi a nyolcvanas évek Amerikájának popkultúráját, akárcsak a folyosókat benépesítő pöttyös ruhás lányok és csíkos inges fiúk. Olyan korabeli pop-idolok jelmezeit nézegetve is inspirálódtak, mint Boy George, Michael Jackson vagy Brooke Shields.

A jelmeztervező itt hangsúlyossabban nyúlt az évtized második felének színesebb ruháihoz, mert az évtized kezdetének szürkébb, jellegtelenebb, katonásabb divatját egy kicsit túl egyhangúnak, jellegtelennek érezte.

Ennél a résznél bátran lehetett támaszkodni a Jean Grey-t játszó színésznő, Sophie Turner fizikai adottságaira, hiszen ő ugyanúgy vöröshajú, mint képregénybeli modellje. Az már inkább a visszahúzódó karakteréből következik, hogy bár rendkívül szép, gyakran rejti bájait jellegzetes férfiméretű bőrdzsekijébe.

Árnyék, akit Smit-McPhee játszik, szinte állandóan egyfajta harci mezt visel, melynek eredetijét a jelmeztervező egy hollywoodi vadnyugati jelmezraktárban látta meg. Ezt alakította át a film szükségletei szerint, s tervezett hozzá egy, a nyolcvanas évekhez (és a furcsa karatkterhez) illő aszimmetrikus nadrágot. Ettől Árnyék egy kicsit Boy George-ra hasonlít, persze csak ami a ruháját illeti.

Lana Condor nála jóval színesebb egyéniség, így aztán Jubilee több mint húszféle jelmezben jelenik meg a filmben, és ezek többségét ő maga választotta a neki felajánlott kínálatból. (Ezek közül a leggyakrabban használt darab végül a „Flashdance” feliratú póló lett…)

1983-ra Hank McCoy professzor némileg megkomolyodott, és az öltözete is jóval tanárosabb lett. Singer szerint a tanár ruháit éppenséggel az apja is hordhatta volna a nyolcvanas években, ő legalábbis úgy emlékszik, hogy gyakran látta ilyesmikben. Houltnak lett egy vicces kalkulátor-órája is, ami nagy divat volt akkoriban. Ezzel állítólag rengeteget játszott a forgatási szünetekben.

Mistique, vagyis Jennifer Lawrence filmbéli szerepe alapján nem annyira az öltözetével, hanem lételemével, az állandó harccal van elfoglalva, ezért neki Mingenbach két szinte állandó elemet választott: egy bőrdzsekit és alá egy régi rockos pólót. Ezzel még Mistique lázadó természetét is sikerült valamiképp bőrbe-textilbe csomagolva megjelentetni.

A korabeli felsőruhák némileg a katonai divatot követték, s a legtöbbet férfiak és nők egyaránt hordhatták. Így ezek megfelelők voltak Hanknek, Moirának, Mistique-nek, Higanyszálnak, Jeannek, Scottnak és Árnyéknak. De azért okozott némi fejtörést a jelmeztervezőnek, hogy stílusában hasonló, de mégis személyre szabott felsőruhát adjon a rendkívül nőies Jean Gray-re és a jóval kevésbé mutatós Bestiára…

 

A mágikus látványtervező

A különleges látványelemek tervezője, a kétszeres Oscar-díjas John Dykstra egyik legjelentősebb filmbéli alkotása mindenképpen a hatalmas egyiptomi piramis volt, de munkájának lényegét inkább úgy írhatjuk le, hogy ő kapcsolta össze a létező világot a képzeletbeli jelenetekkel. Ha Singer volt a guru, akinek a fejéből minden gondolat kipattant, akkor Dyskra volt mellette a mágikus bűvészinas, aki midezt megvalósította, a nézők szeme elé varázsolta.

„A film szuperhősei egy lépést sem tehetnének a különleges effektek nélkül – viccelődött még a forgatás előtt Dykstra. – Az X-Men különleges képességeit csak úgy lehet a nézők számára hihetővé tennünk, ha mesterségesen megsokszorozzuk az erejüket, a gyorsaságukat, a hatékonyságukat. csakhogy mindeközben azt is el kell hitetnünk a nézőkkel, hogy ezek a fizikai lehetetlenségek mégis megtörténnek a valóságban. Ez a mi szakmánk lényege.”

Hasonlóan lényeges szerep jutott a filmbéli hangeffekteknek; a 3D sztereo hangzás jelentősen felerősítette a mozgóképek hatását – ezért elsősorban a tágas, jól felszerelt mozikban ülők lesznek majd rendkívül hálásak…

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment