A hitedet akarják – Elstartolt az American Gods (kritika)

0 1,146

Megkezdődött utunk a dicstelen megváltás felé.

Az Amerikai istenek a kedvenc regényem. Nem tudom, meddig marad ez így, de jelen állás szerint azt tudom mondani, hogy eddigi életem legemlékezetesebb olvasmányélményét napjaink egyik nagy mesemondója, Neil Gaiman szállította. A különleges modern fantasy, amelyben mítoszok és legendák csapnak össze a programkódolt huszonegyedik századi valósággal, minden ízében kreatív, változatos, izgalmas, merész és rendkívül részletgazdag könyv, ami bizony tényleg kiált a mozgóképes adaptációért. Nem kevés rendhagyó és meghökkentő jelenetkompozíciója okán kifejezetten nagy kihívást is jelent a filmesek számára.

Persze pont nem Bryan Fuller (a csúfosan elkaszált Hannibal sorozat alkotója) fog megrettenni ettől. Michael Greennel karöltve adaptálták a cuccot. Az első résztől még nem fogod eldobni az agyadat, ám arra bőven elegendő ez az egy óra is, hogy kíváncsivá válj. Hogy érdeklődni kezdj a folytatás iránt, ami hidd el, nem lesz semmi.

american3

Shadow (Ricky Whittle) éppen elvégzi utolsó ismétléseit a börtön udvarán található fekvenyomó padon, bensőjében a tudattal, hogy nemsokára szabadul. Leülte büntetését, és tudja, ezentúl már nem kell menekülnie. Már alig várja, hogy hazatérjen szerető feleségéhez, ám nem sokkal a nagy nap előtt szörnyű hír kúszik keresztül a börtön fagyos rácsain. Az imádott nő, Laura (Emily Browning) autóbalesetben meghalt. Shadow így még néhány nappal előbb szabadulhat, hogy odaérjen a temetésre, ám a hazaút meglehetősen problémásra sikeredik. A férfi a repülőgépen beszélgetésbe elegyedik egyik utastársával (Ian McShane) aki a hét adott napjára hivatkozva egyszerűen csak Szerda néven mutatkozik be. A furcsa, mindenáron beszélgetést kezdeményezni akaró fickó látszólag jóval többet tud Shadowról annál, ami idegen mivoltából eredően rá tartozik. Szerda munkát ajánl főhősünknek, aki persze el sem tudja képzelni, hogy akármilyen okból kifolyólag igent mondjon a távolról is eszelős ismeretlennek. Ám manapság, ebben a különös világban bizony gyorsan képesek megváltozni a dolgok és az emberek…

Már nem egy remek sorozat esetében megtapasztaltam azt az egyszerre érdekes, furcsa, ugyanakkor igencsak kockázatos gyakorlatot, amelynek keretei között a legelső epizód még korántsem rendelkezik azzal a nézőt megalkuvást nem tűrően berántó, fegyelmezett erővel és hatásos dinamikával, ami majd a későbbi részekben gondoskodik arról, hogy eszünk ágában se legyen kimenni a friss levegőre addig, amíg be nem daráltuk a show minden egyes percét. Amennyiben az American Gods elkövetkező részei beigazolják reményeimet és ütősek lesznek, akár az alapmű, akkor bizony ez a produkció is az ilyen típusú alkotások sorát fogja gyarapítani. Mert ha nem ismerném már a történet egészét, azaz a nézők nagy arányát kitevő érdeklődők soraiban foglalnék helyet, azt mondanám, hogy jó ez, újszerű is, érdekes is. De tényleg csak ennyi van benne? Mi lesz itt még? Ugye lesz még több is?

Akik az első rész megtekintése után halk imát morzsolva felteszik ezeket a kérdéseket, hallják a válaszomat. Lesz. Legalábbis nagyon valószínű, hogy lesz. Mert Bryan Fuller nem az az ember, aki hagyja elszúrni a dolgokat. Ő az a fickó, aki építkezik és fokozatosan egyre többet mutat. Ebben az esetben pedig nincs is szükség másra a nyitány alkalmával, mint egy izgalmas felütésre, jól bevezetett központi karakterekre és ügyesen tálalt alapkonfliktusra.

american

Rendkívül különös az American Gods első epizódja, hiszen a fenti három komponensből csak kettőt hoz hiánytalanul, ám ez a rendhagyó recept szándékos. Amolyan hosszú távú befektetés. Mert nyugodj csak meg, teljesen normális, hogy most még fogalmad sincs a lényegről. Érthető, hogy még nem tudod, mire megy ki a játék. A konfliktusra még várnod kell. Igen, ez is egy titkokra és rejtélyekre építkező shownak ígérkezik, olyan történetnek, ami epizódonként mindig csak egy kicsi részletről rántja le a leplet. Legalábbis egyelőre így fest a dolog, és nekem bejön ez a szisztéma, remélhetőleg a jövőben is eszerint haladunk tovább.

Hiszen az izgalmas felütés már megvan. Leginkább a Gaiman regényéből némi újító energiával, de azért hűen adaptált hangulati világban konkretizálhatjuk. Masszívan megjelenik az a belső ürességből fakadó és érdektelenségbe szakadó, enyhe fekete humorral kevert megtört és bűnöktől terhes világszemlélet, ami Shadow, Szerda és a többi különleges szereplő viszontagságait maróan emberközelivé és ezáltal félelmetessé teszi… minden misztikus körítés dacára. Mert bizony úgy fest, hogy a produkció műfajokat fog egymásnak engedni a vérszagú szorítóban. A misztikum, a történelmi-mitológiai alapokon nyugvó fantázia és az új korok science fiction szellemisége fog összecsapni, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön, jó irányba halad-e a világ. Itt meg kell említeni, hogy a sorozat nagyon bölcsen meghagyta a regényből ismerős közjátékokat, amelyek a főcselekményt megszakítva, epizodikusabb jelleggel szélesítik ki ezt az egészen távoli, mégis hihetetlenül reális valóságot. Az IMDB adatait, pontosabban a színészekhez csatolt epizódszámokat elnézve azonban az is lehet, hogy ezek a kis kitekintések ebben a mozgóképes változatban többre, egyébre is hivatottak lesznek. Meglátjuk!

american2

Elnézést kérek azon olvasóktól, akik hozzám hasonlóan nem szeretik, ha egy regényadaptációról az eredeti művet ismerő szerző, kritikus úgy ír, hogy lépten-nyomon összehasonlítja azt az új feldolgozással, hiszen tudom, hogy most én is ezt csinálom, de ebben az esetben egyszerűen muszáj több ízben is visszautalnom korábbi olvasmányélményemre, mert az Amerikai istenek az a történet, amelytől nem lehet elvonatkoztatni, ezt a sorozatot én már nem tudom szűz szemmel nézni. Mert a könyv örökre velem marad, hiszen rendkívül mélyre hatolt.

Így ismételten emlékeznék. Ezúttal arra a különleges figurára, aki a regény főszereplőjeként nem kevés komplikált gondolatmenet lebonyolítására sarkallta az olvasót. Shadow figurája az újévezred egyik legkomplexebb és legtitokzatosabb regényhőse. Valószínűleg minden befogadó lelki szemei előtt egészen máshogy jelent meg. Épp ezért nagy volt a súly az alkotókon a casting szempontjából. Valamennyit muszáj volt amortizálni, egy kicsit el kellett venni a karaktert körüllengő misztériumból ahhoz, hogy univerzális szemszögből is meg lehessen jeleníteni. De így, egy picit egyszerűbb keretek között úgy fest, hogy Ricky Whittle megállja majd a helyét a főszerepben. Persze nem ő fogja vinni a prímet, ez már most egyértelmű. Nem is nagyon tudná vinni, hiszen ott parádézik mellette a zseniális Ian McShane, aki nemes egyszerűséggel lubickol Szerda bőrében, fantasztikusan jó nézni és hallgatni, nagyszerűen csinálja.

80%
Worship me!

Ma már nem lengenek naiv illúziók az emberek szemei előtt, az istenek is a földön járnak. Ennek megfelelően mi sem bízhatjuk el magunkat, nem mondhatjuk, hogy az American Gods biztosan jó sorozat lesz. Mert az első rész izgalmas volt, érdekes kérdéseket vetett fel, de még nem rántott be, még nem hívott magával a romlás és a megváltás bűnös játszmájának labirintusába. De az alap megvan hozzá. És a jövő héten már talán tényleg...

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close