A MacGyver sorozat nem éppen egy svájcibicska


Biztosan az én emlékeim koptak meg, de MacGyverre úgy emlékeztem kábé, mint Supermanre: a gyilkosság nála tabu, de minimum nem éppen egy gyilkológép. Ehhez képest már a pilot első öt percében felrobbant egy rosszfiúkkal teli motorcsónakot. Mindezt két bazdmegezés, meg a szőke kocka csaj gyors – oké flashbackes – levarrás után. Persze ez talán a legkisebb gondot jelentette a pilotban.

macgyver-sorozat

Valahogy úgy voltam vele, mint az emberek többsége a Batman Superman ellennel. Innen is hiányzott egy kicsi, onnan is hiányzott egy kicsi. Mintha totálisan szétvágták volna a pilotot és csak annyi maradt belőle, hogy még épphogy érthető legyen. Talán ennek is köszönhetően nem fogott el semmilyen nosztalgikus érzés, nem éreztem azt, hogy én annak a bizonyos Richard Dean Andersonnak a fiatalabbik énjét látom.

Őszintén megvallva meglehet, hogy az én elvárásaimmal van gond. Arra számítottam, hogy ez egy olyan eredettörténet lesz, ami sok-sok részen, akár egy évadon át mutatja be MacGyver hogyan lett az, aki. Ehhez képest hősünk már most ugyanazzal a tudáscsomaggal rendelkezik, mint majd 20 év múlva, csak persze minden kicsit nagyobbat robban, na meg képes kapaszkodás nélkül fennmaradni egy éppen felszálló repülőn.

macgyver-sorozat-lucas-till

A pilot minden pillanata olyan volt, hogy az ember fejében folyamatosan ott motoszkált „az ezt egyszer én már láttam valahol”, a neves készítői gárda ellenére semmi újdonságot, egyediséget nem tudtak belevinni a sorozatba, de még csak a régi időkből sem csempésztek vissza semmit.

Peter M. Lenkov a Hawaii Five-O esetében ennél sokkal minőségibb munkát végzett, ott nem csak a régi idők hangulata van meg, de sokkal türelmesebbek voltak például a csapat összeérését illetően is, még a tény, hogy az egyébként nagyszerű James Wan rendezte a pilotot csak még szomorúbbá teszi annak minőségét.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment