Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

A MR. ROBOT 4. évada lehet az utolsó

Sam Esmail korábban azt mondta 5 évadban képzeli el a sorozatot, de úgy néz ki változtak a tervek.

0

Christian Slater, a Mr. Robot sorozat főszereplőjét alakító színész a The Wife című film kapcsán adott interjút a Collidernek, melynek során a Mr. Robot sorozat is szóba került.

Slater a sorozattal kapcsolatban azt mondja, hogy egyre inkább úgy gondolja, hogy a 4. évaddal véget ér a sorozat, mindezt Sam Esmailra hivatkozva, aki korábban – bár még öt évadban gondolkodott – többször is hangsúlyozta, hogy nem akarja túlhúzni a szériát, hanem egy kerek történetet kíván elmesélni.

Bárhogy is lesz, az biztos, hogy nem mostanában láthatjuk a 4. évadot, ugyanis még a forgatási munkálatok sem kezdődtek el, és a hírek szerint majd csak novemberben fognak egyáltalán. Ez alapján biztosra kijelenthető, hogy az idei évben nem, hanem csak 2019-ben tér vissza az USA Network képernyőjére a sorozat.

Sam Esmail addig is dolgozhat a Julia Roberts és Bobby Cannavale főszereplésével készült, egyből két évadra berendelt Homecoming címet viselő Amazon-sorozaton, a rejtélyes Bermuda-háromszöges tévéfilmjén, illetve a Metropolis minisorozaton; Rami Maleket hamarosan Freddie Mercuryként láthatjuk a Bohém rapszódiában; még Christian Slater e héttől a The Wife című drámában látható Jonathan Pryce és Glenn Close oldalán.

Share This