A MÚMIA filmkritika

The Mummy (2017)

0 562

Ötvenes férfiaknál szokott előjönni a kapuzárási pánik. Ennek egyik formája, amikor az illető megérezvén az idő és az évek múlását pajkos bikaként új szerető után néz. Van azonban egy másik megnyilvánulása is, amiről nemigen beszélt eddig a szakirodalom. Merthogy valószínűleg nem is tudott róla. Tom Cruise-nak ugyanis egyedülálló módon éppen ötven közelében lett kedve ahhoz, hogy csakis akciósztárként vigéckedjen, feledve azt, hogy egykoron még kínlódva, néha magából egész jó alakításokat kihozva próbálta meggyőzni a szakmát és a közönséget, hogy vele egy új Marlon Brando született. Nem ment. Hiszen nem porosodik egyetlen kopasz szobor sem a szekrényében. És ha így folytatja nem is fog sohasem. Ezért aztán felült egy olyan lóra, amiről úgy gondolta nem döglik meg alatta. Úton-útfélen parádézik, lövöldözik, verekszik, házetetőkön ugrál, repülőgépekre kapaszkodik és tehénkedik. Olykor sikerrel, máskor nagyon nem. A bevételek és a pénzügyi adatok azonban többnyire még nem csalják meg a kritikusok fanyalgásai ellenére sem. Így pedig Cruise jogot formálhat arra is, hogy egy olyan projektet is feltámasszanak a színészi antitalentumának újabb polírozására, amire már egyszer nemet mondott a nézősereg. Ezzel az infúzióval viszont nem Hollywood nagykönyvébe, hanem maximum a szcientológusok éves kalendáriumába kerülhet be. Mondjuk az „Erre is képes egy lelkes követőnk” című fejezetébe.

a_mumia_1

Mit is tudunk arról az 1999-es, Stephen Sommers-féle A múmiáról, anélkül, hogy, mostanában újranéztük volna? Azt mindenképpen, hogy egy kellemes, olykor szellemes kalandfilmben lehetett részünk, amiben nemcsak az akkori időknek megfelelő trükkorgia volt, hanem történetvezetés, karakterek és olyan poénok is, amiken azért többnyire ildomos volt legalább mosolyognunk. De röhögni sem volt tilos. Színészi fronton ott volt ugyan a néha nehezen, csak egy-két deci tömény szesz kíséretében elviselhető Brendan Fraser, azonban a partnerei, Rachel Weisz és a kissé alulbecsült John Hannah sokat javítottak az egyébként sem olyan rossz összképen. Aztán persze a sikeren felbuzdulva menetrendszerűen érkeztek a folytatások is. A második rész, ha nem is volt reveláció erejű, még bőven átesett a szűrőnkön és feltette a térképre az azóta már igazi A-listás sztárra vedlett Dwayne Johnson-t. A többire meg nem érdemes kitérnünk, hiszen a Skorpiókirály címen ismertté vált agymenések olyan halottak, amikről vagy jót mondunk, vagy semmit. Most az utóbbit tesszük. Na, ebbe a szériába gyalogolt bele teljes gőzzel és izzadtságszaggal a hollywoodi Schobert Norbi és csapata.

a_mumia_2 (1)

Ilyen előzmények után az lenne a következő, adekvát kérdés, hogy milyen is ez a 2017-es A múmia a még mindig nem őszülő, gyanúnk szerint némi botox-szal azért feldúsított Tom Cruise-t előtérbe helyezve? Van egy rövid válaszunk erre: ocsmány. De van egy másik is: fölösleges. És akad egy harmadik is a tarsolyban: szánalmas. Ha pedig ezt a hármat összeadjuk, kijön a végeredmény is: kritikán aluli. Néha szeretnénk a fejekbe látni és gondolatokat olvasni, csak azért, hogy legyen némi bolhafingnyi elképzelésünk arról, hogy mi az a káprázatos ötletcsíra, amely arra késztette Cruise-t, vagy akár az Universal stúdió mindenhatóit, hogy ezt a forgatókönyvnek még véletlenül sem nevezhető ürüléket leforgassák? Merthogy hiába veselkedtek ennek neki hárman is, egy szemétkupacnál így sem jutottak többre és hasznosabbra. Vélhetően az sem osztott, vagy szorzott volna, ha beveszik a társaságba a rendező, Alex Kurtzman-t, mert írói vénája ellenére sem volt egyetlen szerencsés, jópofa, vagy mentő tippje arra, hogy miképpen lehetne elviselhetőbbé tenni az elviselhetetlent. Például normálisan és kielégítően felvázolt karakterekkel. Mindent elmond azonban az ezen a téren uralkodó káoszról, hogy nincs olyan szereplő, talán a múmiát, Ahmanetet kivéve, aki nemcsak hogy emlékezetes, hanem megjegyezhető lenne. Azonosulási pontokról, vagy jellemvonásokról pedig még nem is beszéltünk. Merthogy nincs mit.

a_mumia_3

A Tom Cruise alakította Nick állítólag egy tolvaj, szélhámos figura. Azért, mert ellopott egy levelet. Hűha. Igaz, ilyenekért a középkorban már lehet, hogy kezet vágtak volna. Itt meg Cruise beveti azt a cinkos, huncut mosolyát és minden el van intézve. És persze mást se csinál. Mert ez az alak ostoba, tudatlan, ráadásul nem hall jól, hiszen az összes információra kétszer, vagy háromszor rákérdez. Odaraknak mellé egy szőke csajt, valami doktort, aki valószínűleg pillarebegtetésből diplomázott és akinek sokszor arról sincs fogalma, hogy vajon mit keres ebben a filmben. És ott van még egy barátnak nevezett ürge, aki az első adandó alkalommal félszemű zombivá alakul és aki úgy hadonászik a késsel, mint Simon bácsi matt részegen a darts nyilakkal a helyi késdobálóban. Russell Crowe a beszédes nevű Henry Jekyll szerepében egy bekokózott tánctanárt utánozva kajtat a pénze után, miközben a figura annyira érdektelen és közönyös benyomást kelt, mint egy tollseprű. Ahmanet ezekhez képest felüdülés, mert legalább egzotikus és vonzó a külleme, már amikor nincs a fejétől a lábáig úgy befáslizva, mint az a szerencsétlen, aki öntudatlanul beesett a rózsabokorba. Ezek között még a kapcsolat mazsoláit sem tudjuk felfedezni, néhány mesterségesen megszült összefonódás kivételével, amik valószínűleg egy marcsifelhő kellős közepén keletkezhettek. Nem látunk összhangot, pezsgést, vibrálást, de még konfliktusokat sem, annyira társasjátékszerűnek tűnik az egész.

a_mumia_4

Ahogy a karakterekről úgy a történetről is csupán akkor tudnánk esszét írni, ha arra készülünk, hogy üres lappal oldjuk meg a beadandó dolgozat problémakörét. Talán valamit oda is firkálhatnánk, mint ahogy itt tették, de attól még a karó ugyanúgy biztosítva van. A múmiában jelenetecskék sorjáznak egymás után, amiket körülbelül az különböztet meg egymástól, hogy éppen hova szúrták a kamerákat. Szárazföldre, vízre, vagy éppen a legelőre, ahol a marhák úgy nézhettek a stábra, mint a néző a vászonra. Kérdőn és bután. A párbeszédek akkor sem lennének bugyutábbak, ha ezeket a két-három szóból álló esszenciákat Marcika és Sárika gügyögné el egymásnak a bölcsiben  lefekvés előtt. Humor az nincs, csak annyi, mint a befőttes üvegben. Egyetlen gerenda tartja még úgy, ahogy életben a filmet, az pedig az Ahmanetet alakító Sofia Boutella, aki, ha éppen nincs tetőtől talpig becsomagolva elképesztően izgalmas szexepillel bír és a kisugárzásával a szerepet is könnyedén kirázza. A kisujjából. Tom Cruise és a szőke hercegnőt játszó (?) Annabelle Wallis elvannak azzal, hogy futóversenyeket rendeznek a saját szórakoztatásukra. Russell Crowe szégyellheti magát. Ez az alakítás majdnem mindennek az alja. A „Hogyan kell megalázni egy színészt?” című fejtörőnket pedig ezúttal az a Courtney B. Vance nyerte, akit itt porig sújtanak azzal, hogy amit csinál, azt egy díszletépítő munkás is megtudná.

20%
Maradhatott volna a sírjában

A múmia (2017)

Tom Cruise legújabb filmje olyan frenetikus színvonalú művekkel került egy polcra, mint a Suicide Squad, a Szellemirtók tavalyi rettenete, vagy éppen Batman és Superman farokméregetése. Ezzel A múmiával azt a réteget célozhatták meg, akik a büdös életben nem láttak még középszerű látványfilmet sem. Az öncélú, sehova nem vezető, a nézőt retardált szögesdrótnak tekintő filmkészítés iskolapéldája. Erre pénzt áldozni olyan, mintha lehúznánk a budiban. Az a lefolyóban végzi. Ennek is ott kellene.

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Forrás 30per40

Ez is érdekelhet

Komment
Close