A plasztikai sebészet kezdetei – Történelmi betekintés a Nagy Háború poklába

A cikk felkavaró kép és videó anyagot tartalmaz!

0 107

Vannak olyan dolgok amiket az iskolában ugyan nem tanítanak, viszont talán mélyebb betekintést nyújthatnak egy-egy történelmi esemény borzalmának megértéséhez. A napjainkban ismert plasztikai sebészet gyökerei, és a ma már általánosan használt technikák némelyike egészen a Nagy Háborúig nyúlik vissza.

A Nagy Háború volt történelmünk egyik legjelentősebb és legpusztítóbb háborúja, ami a Föld három kontinensén összesen 15 millió halálos áldozatot követelt. A háborúk az óriási pusztítás mellett egyértelműen az emberiség legtermékenyebb időszakai közé sorolhatók. Ezekben az időszakokban nyilvánvalóan a hatalmas nyomásnak köszönhetően, ugrásszerű fejlődésnek indulnak a tudományok, a különböző hadászati technológiák, és persze nem utolsó sorban az orvostudomány is. A Nagy Háborúban sem volt ez másként. A rengeteg, borzalmas sérüléseket szenvedett, frontról hazatérő katona mellett nem lehetett elmenni lehunyt szemmel.

Ugyanúgy, ahogy a hátországokban, úgy a fronton még talán fokozottabban szükség volt az orvosi jelenlétre, szakértelemre. Aki egy kicsit is konyított a szakmához azt azonnal a frontra vezényelték. Mindennapos jelenségnek számított az amputáció, golyók, repeszek kiműtése a sérült katonákból. A fegyverek egyre pusztítóbbak lettek, és számtalan katona tért haza úgy a családjához, hogy olyan borzalmas arc sérüléseket szenvedett ami megakadályozta azt, hogy újra teljes életet élhessenek, és akadálytalanul beilleszkedhessenek a társadalomba. A szégyen és a megbélyegzettség jutott osztályrészül a hazájukért harcoló férfiaknak. Az orvostudománynak fel kellett nőnie a feladathoz, miszerint a lehetőségekhez képest néha egy teljesen új arcot varázsoljanak ezeknek a katonáknak.

Kezdetben mindezt különböző, az arcra illeszthető maszkokkal oldották meg. Szobrászok igyekeztek minél élethűbbnek látszó protéziseket készíteni, és ugyan az eredmény nem veheti fel a versenyt a modern plasztikai sebészettel, azért az egyértelmű, hogy rendkívül nagy segítséget jelentett a sérült katonák életminőségének javításában. Az amerikai Anna Coleman Ladd, és a brit Francis Derwent Wood is ezek közé a szobrászok közé tartozott.

Az alábbi videón láthatjátok egy-egy protézis elkészítésének folyamatát. A videó megtekintése csak erős idegzetű olvasóinknak ajánlott!

A kezdeti megoldások után hamar elérkezett az ideje annak, hogy az orvostudomány is megoldásokkal tudjon szolgálni erre az egyre égetőbb problémára. Harold Gillies új-zélandi orvost nevezhetjük tulajdonképpen a plasztikai sebészet atyjának. A fronton szerzett tapasztalatait kamatoztatva, Londonban már kollégáival karöltve bőrátültetéseket hajtott végre. A Queen’s Hospitalben több ezer műtétet végeztek el, ezek többsége bőr- vagy arccsontsérülés volt. Gilliest munkájáért – nagyon is megérdemelten – lovaggá ütötték. Tulajdonképpen élete végéig az eljárás tökéletesítésével foglalkozott. Elhivatottsága számtalan férfit mentett meg a kirekesztettség poklából. A Queen’s Hospital mellet még kiemelkedő jelentőségű a kenti Sidcup-ban végzett munka is. Sidcup-ban kifejlesztettek egy új bőrátültetési technikát mégpedig a tubed pedical-tömlős kocsányt.

Forrás: Otis Historical Archives National Museum of Health and Medicine

Ezeknek a művészeknek és orvosoknak a munkája valóban az emberiség javát szolgálta, és a modern orvostudomány alapjait teremtette meg.

A témához kapcsolódva szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Drágám, tudtatom veled… című könyvet. Bevallom személyes kedvencemről van szó, hiszen egy rendkívül izgalmas, a háború borzalmait nagyon érzékletesen bemutató, cseppnyi romantikával fűszerezett történetet tarthat kezében az olvasó, ha hozzájut ehhez a furcsa módon a mára már rég megszűnt Ulpius-ház Kiadó gondozásában megjelent kötethez. Kihagyhatatlan a történelmi jellegű könyvek kedvelőinek.

Fülszöveg:

Drága Nadine-om!

Tudatom veled, még mielőtt táviratot kapnál, hogy augusztus 21-én beutaltak a 36-os számú tábori kórházba egy kis sebesüléssel…

Most kényelmesen fekszem az ágyban, és a legjobb sebészek meg ápolónők megteszik értem mindazt, amire szükségem van.

Majd írok, hogy miként boldogulok, de innen már nem, mert arra számítok, hogy rövidesen elhagyom a támaszpontot.

Szeretettel,
Riley Purefroy

1917 augusztusa
Egy levél, két szerelmes, egy borzasztó hazugság.
Háborúban mindig az igazság az első áldozat…

Forrás vs.hu 24.hu