A sokadik vihar előtti csend – Trónok harca 7. évad 7. rész

0 7,052

Megérkezett a Trónok harca hetedik, utolsó előtti szezonjának befejező epizódja. Az előző részben Daenerys megbizonyosodott a Mások fenyegetésének valódiságáról. Vajon sikerül Cerseit is meggyőzni?

 

Vigyázat, spoilerek!

A legfontosabb, amit le kell szögeznünk, hogy néhány korábbi szezonhoz hasonlóan az igazán ütős puskaport a hetedik évad is előtte már az előző részben. Az utolsó felvonásban sokkalta inkább a nyolcadik, befejező etap előkészítésén van a hangsúly.

Megmondom őszintén, én arra számítottam, hogy a Másokkal vívott háború, vagy legalábbis ennek egy nagy része fogja képezni jelen évad fináléját, hogy aztán majd az utolsó részekben minden figyelmünket a Vastrón megszerzésére irányuló küzdelemnek szentelhessük. Nem így alakult. Úgy fest, a készítők bevállalják a vakmerőt, és a nyolcadik szezonban kettő nagy háborúról is regélnek majd nekünk.

throne3

Az új részben még nem háborúznak, inkább csak beszélgetnek. Mindenki megvan, mondhatnánk, utalva az évekkel ezelőtti, egészen kellemes Robert De Niro-filmre, hiszen jó eséllyel soha korábban nem láthattuk a Trónok harca ennyi fontos szereplőjét egyszerre ugyanabban a jelenetben. A jeles alkalom nem más, mint a korábban beharangozott találkozó Cersei Lannister és Daenerys Targaryen, a Sárkánykirálynő között. Természetesen mindketten hozzák csapataik fontos tagjait, sőt, Danny a komplett sereget is magával cibálja. A megbeszélés jó fél órát felemészt a játékidőből, de ezt annyira nem bánjuk, mert habár meglepően egyszerűen és klisésen alakul, a Véreb élőhalott-bemutatója azért ott van a szeren.

Cersei hajlana is a megegyezésre, ám Havas Jon jól tönkre vág mindent, mert neki még mindig van pofája igaznak és őszintének lenni Westeros árulással és aljassággal átszőtt világában. Szerencsére Tyrion menti a menthetőt, bár kissé fájó, hogy ez egyben a sorozat egyik legnagyobb alibimegoldását is szállítja. Az Ördögfióka valahogy meggyőzte nővérét a szövetségre lépés fontosságáról, de hogy miként, azt nem tudjuk meg.

Lehet azonban, hogy nincs is mit megtudni, hiszen az epizód vége felé Cersei konfrontálódik testvérével és szerelmével, Jaimevel. Ekkor derül ki, hogy a királynő továbbra sem akar kötélnek állni az északi élet-halál háború kapcsán. Arra játszik, hogy az általa szörnyeknek titulált lények majd elpusztítják egymást. Ez azért persze luxus, és tudja ezt Jaime is, aki életét kockáztatva ellentmond Cerseinek. Vélhetően a jövőben kevésbé lesznek egymás szövetségesei. Érdekes lehet, ha esetleg kettéválik a királyvári tábor, és a katonák egy része Jaimet követi majd.

throne

Térjünk vissza egy kicsit Jon igaz szívére és őszinteségére. Valóban nehéz megítélni, hogy ebben az ármánykodással dúsított világban mennyire kifizetődő ilyen makacs módon őszintének lenni, ám úgy fest, hogy Észak királyának bejön a dolog. Már csak azért is, mert a gyávaságra erősen hajlamos Theon Greyjoyt is ő motiválja levágott tökei visszanövesztésére. A Vas-szigetek szülötte végül egy ökölharcban jól le is veri őt már egyáltalán nem tisztelő csapata fő hangadóját, hogy ezt követően nővére kiszabadítására induljon. Sok sikert neki!

Deresben is érdekesek a fejlemények. Eddig is baljós hatású volt megfigyelni Sansa és Arya Stark viszályát, úgy, hogy közben Kisujj is szervezkedett a háttérből. Ezt a szálat kivételesen ügyesen varrják el a készítők nem mással, mint egy nagyszerű fordulattal, amely során több karaktert is átértékelhetünk. Igen, Sansa végre újra kemény helytartóként, nem hisztis kislányként viselkedik.

Bran pedig megkapja az epizód azon jelenetét, amely vélhetően a rajongók kedvencévé válik majd. Sam Tarlyval való újbóli találkozása során a történet egyik legfontosabb montázsát narrálja. Kissé ugyan fura, hogy úgy fedi fel Jon Targaryen-származását, mintha ez a nézőknek újdonság lenne, de azért így is megvan a jelenetsor erős hangulata. Közben Jon és Daenerys végre egymásba gabalyodnak, nem tudván, hogy rokonok, és azt sem, hogy valójában Havas Jon a Vastrón jogos örököse.

70%
Vannak pillanatai

Ez is véget ért. A fináléhoz közeledve úgy fest, a készítők kissé megijedtek a történet monumentalitásától, és inkább egyszerűsítve, kevesebb dimenzióban próbálják befejezni a nagyszabású regét. Lehet, hogy így járunk jobban. Inkább legyen a befejezés hatásos és izgalmas, még ha nem is túl komplikált, mint unalmas, átláthatatlan katyvasz.

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close