A világvégére várva – A hátrahagyottak 3. évad: Így sikerült az első két rész

Komoly és hosszú cikkeket, értekezéseket lehetne írni arról, hogy a Lost című kultsorozat végső soron sikeres volt-e, avagy épp ellenkezőleg. Az biztos, hogy nagyon sokan figyelték hat éven át érdeklődve a titokzatos szigeten ragadt túlélők kálváriáját, próbálva válaszokat lelni az epizódról epizódra szaporodó kérdésekre. A finálé hangulatilag elég erősre sikeredett, viszont a történet nem kevés dimenzióját hagyta nyitva, szálak tömege maradt elvarratlanul. Ez sokaknál kiverte a biztosítékot.

Ugyanakkor a Lost tökéletesen megfelelő volt arra, hogy ezzel a különleges narratív stílussal minden néző agyába belevésse Damon Lindelof nevét, aki 2014-ben újra lecsapott, hogy HBO-s támogatással, az eredeti regényt jegyző Tom Perrotta lelkes cinkostársi közreműködésével feldolgozza a The Leftoverst, azaz A hátrahagyottak című, megint csak keményen rejtélyekre és ködös történetvezetésre épülő történetet.

Küszöbön a harmadik, befejező évad, mi pedig az HBO jóvoltából premier előtt megtekinthettük az első két részt. Lássuk, hogy sikerült a dolog! Természetesen spoilerek nélkül.

leftovers3

Vészesen közeledik október 14-e. A dátum, amelyet a Föld minden lakosa ugyanazzal a fogalmi asszociációval kezel. Évekkel ezelőtt ezen a napon vált köddé a bolygó népességének kettő százaléka. A különleges kisváros, Jarden csodálatos központja, Miracle, már nagyon készül a nagy napra, Matt Jamison (Christopher Eccleston) prédikációin felbuzdulva az emberek a világvégét jósolják. Kevin Garvey (Justin Theroux) minden múltbéli esemény dacára megpróbál racionális maradni, ám a higgadt rendőr álarcát egyre nehezebben tudja magára erőltetni, miközben Nora Durst (Carrie Coon) hiába igyekszik felépíteni új életét, minden összedől, amikor váratlanul bekopogtat egy nem várt és nem szívélyesen fogadott vendég: a remény.

Világvége, megváltókép, mennybe szálló szentek, csodára váró átlagemberek és egy új Biblia. Ezen jelenségek köré csoportosulva kezdi meg útját A hátrahagyottak harmadik szezonja, hogy még véletlenül se hazudtolja meg magát. Az előző két évadban is megjelentek a keresztény vallásra, mitológiára utaló szimbólumok, sőt tulajdonképpen az egész produkció egy bazi nagy biblikus áthallás. Emlékezzünk csak vissza az első évad főcímére, ami a történet alapkonfliktusára a felszívódó emberek tragédiájára az átlagos hívő amerikai ember aspektusából létező egyetlen logikus magyarázat ábrázolásával reflektált.

Mi történik ezután? Valószínűleg a fináléig tartó zarándoklásunk során végig ezt kell majd kérdeznünk, hiszen az első részben két hét van hátra az évfordulóig, és az eddigiek alapján epizódonként nagyjából egy-két napot fogunk előre lépni. Szóval lehet tippelgetni, hogy vajon tényleg véget ér-e a világ, esetleg újabb két százalék válik semmivé, vagy talán minden marad úgy, ahogy volt. Úgy fest, a zárószezonban ez a vonulat képezi az elsődleges izgalmi faktort. A kezdeti lassúbb tempó és időhúzósabb narratíva sugalmazásának hatására sajnos van okunk aggódni, mert nagyon nehéz elképzelni, hogy néhány epizód alatt miként fognak a készítők tiszta, érthető konklúziót levonni a rejtélyek együtteséből.

leftovers3-3

Könnyen lehet, hogy sehogy, aminek eredményeképpen mi majd állunk a stáblista előtt valami többre várva, ami nem jön el, majd lassacskán ráébredünk, hogy bizony ismételten, ahogy a Lost esetében, úgy most is ránk vár a feladat, hogy megválaszoljuk a fennmaradt kérdéseket. Az mindenesetre biztos, hogy a kérdések eléggé érdekesek. A már említett biblikus jelenések legfontosabbika a modern megváltókép értelmezése, amelynek keretei között a csodákban hinni akaró, és így beszűkölő elme csap össze a minden logikával megmagyarázhatatlan esemény ellenére földhöz ragadni vágyó, racionális oldallal, hogy így értelemszerűen feszültség keletkezzen.

Az első rész nem túl mozgalmas, úgy is mondhatnánk, hogy kifejezetten unalmas, viszont a második epizód már feldobál néhány keményebben lepattanó labdát is. Nagyon érdekes vonulat bontakozik ki Nora és a feljebb már szóba hozott, váratlan remény szálán. Megjelenik a történetben a tudomány, erősebb hátszelet kap a science fiction. Az évfordulóra várható történések mellett a másik legfontosabb kérdésünk tehát az lehet, hogy mindaz, amivel a nő megismerkedik, vajon tényleg valóságos-e, avagy csak jól irányzott átverés, netán jámbor remény, ami végül hagyja pofára esni áldozatát.

Valószínűleg a harmadik epizódtól kap nagyobb hangsúlyt, de már itt, az évad elején tiszteletét teszi az a szál, ami térben az eddigi főhelyszínektől jóval távolabbra, Ausztráliába helyezi az események láncolatát. Ez a vonal akár még a cselekmény fő csapásává is előléphet a jövőben. Annyi bizonyos, hogy érdekes és igencsak rémisztő szereplőket vonultat fel már most. De mégis mi köze ennek az egésznek Kevinhez? Ki ő ezen a ködbe vesző lindelofi sakktáblán?

Szólj hozzá!

Hozzászólás

70%
Kérdések, kérdések és kérdések

Ki tudja! Viszont ha már idáig néztük a showt, most már a maradék részeket is letudjuk, mert habár tényleg félő, hogy A hátrahagyottak végül hagy minket pofára esni, végső soron úgy gondolom, hogy van ebben a sorozatban annyi fantázia, ami megéri a kockázatot. Nora sem tudhatja biztosan, hogy a remény valódi, és mi is majd csak az utolsó rész végén mondhatunk végső ítéletet. Akkor, amikor valószínűleg véget ér a világ... vagy nem.

  • Szerintem

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close