A visszatérők – Posztapokaliptikus jövő várja az RTL Spike nézőit

Nem lesz hiány premier sorozatokban a most indult RTL Spike-on. A posztapokaliptikus hangulatot A visszatérők (The 100) című műsor hozza el a nézőknek vasárnap, december 4-én, méghozzá országos premierként. Az amerikai televíziós sorozat a The CW kábelcsatornán debütált óriási sikerrel, a tinédzserekről szóló történetnek már a negyedik évadán dolgoznak a készítők, és habár eddig váratott magára a hazai premier, a széria most végre megérkezik hozzánk is.

elisataylor_clark

Az alkotók a megjelenés óta már több elismerésben is részesültek. Rögtön az első évben, 2014-ben a Primetime Emmy, a Joey Award és TV Guide Award jelöléseit is kivívták. Idén, 2016-ban sincs ez másképp: a Saturn Award a legjobb sci-fi televíziós sorozatért, a Golden Reel Award a legjobb hanghatások szerkesztéséért, a UBCP Award pedig a legjobb újonc kategóriában jelölte a sorozatot. A színészek is szép sikereket zsebeltek be, a nézettség pedig megdöbbentően jó számokat hozott.

A történet szerint körülbelül száz évvel előrébb járunk, a Föld lakosai a jövőben, egy, a világunk körül keringő űrállomáson élnek, miután a bolygót súlyos atomcsapás érte. A katasztrófa bekövetkezte után alakul ki az Ark, azaz a Bárka, ahol az emberek megteremtették maguknak az életet. A lakosság azonban visszavágyik a Földre, ezért száz rabot küldenek le, hogy biztosítsák az emberiség túlélését. A fiatalok ráadásul sosem láttak még fákat, sosem éreztek természetes levegőt. A foglyok számára az utazás hatalmas lehetőséggé válhat miután földet érnek, de ami ezután vár rájuk, arra még ők sem számítanak…

A misztikum, a sci-fi és a dráma egyszerre ötvöződik A visszatérők című produkcióban. A világszerte nagy sikerrel futó film megalkotásán több rendező is tevékenykedik, köztük Jason Rothenberg, aki korábban a Body Politic című televíziós filmen is dolgozott.

A főszereplők között feltűnik Eliza Taylor, akinek a nevéhez több televíziós film és sorozat is kapcsolódik. Eliza játssza Clarke Griffin karakterét, aki a Földre visszatért csapat vezére lesz. Clarke nem csak az irányításhoz ért, édesanyja révén a gyógyításban is szerzett némi tapasztalatot, ami hasznára válhat a társaságnak.

Henry Ian Cusick csakugyan kulcsfontosságú szerepet tölt be, a színész A helyszínelők, A mentalista, A rejtély és még számos más sorozatból is ismerős lehet. Henry, Marcus Kane bőrébe bújt, és az űrállomás egyik vezetőjeként láthatják a nézők. Richard Harmon még többeknek lesz emlékezetes, hiszen a nagysikerű Adaline varázslatos élete című filmben, ő alakítja Adaline Bowman (Blake Lively) fiatalkori szerelmét, Tonyt. Richard Harmont, A visszatérőkben a sorozat antihőseként ismerhetjük meg, aki John Murphyt alakítva negatív tulajdonságai mellett olykor képes az önzetlenebb oldalát is felszínre hozni.

A visszatérők sorozat pilot epizódját december 4-én, a második részt pedig december 6-án láthatják a nézők az RTL Spike csatornáján.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment