Afroamerikai a modern korban – Tűnj el! filmkritika

Get Out (2017)

Vannak témák, problematikák, kérdéskörök, történelmi rossz emlékezeten alapuló konfliktusrendszerek, amelyeket különböző formában, más-más művészek keze által újra meg újra feldolgoz, bemutat, értékel a filmvilág. Kissé talán szomorú, hogy jó eséllyel inkább a díjzsákmányolás, mintsem a művészet önmagáért való nagyságának érdekében vált bevetté ez a gyakorlat, de ha ez az ára annak, hogy fajunk legfontosabb sebhelyei a köztudatban maradjanak, akkor legyen így, fogadjuk el a helyzetet.

A rasszizmus is a fenti bekezdést ihlető témakörök egyikét képezi. Jordan Peele Tűnj el! című filmjéről már az előzetes alapján megtudhattuk, hogy ezt a tartalmi töltetet fogja körbe járni, viszont arra nemigen számíthattunk, hogy a műveletet kimagasló eredetiséggel és zsenialitással hajtja majd végre. Aztán kijöttek az első kritikák és vélemények, hogy nem sokkal később már mindenki az év horrorjáról kezdhessen beszélni. És tényleg!

getout

Chris (Daniel Kaluuya) fiatal fekete férfi, aki eddigi élete talán legboldogabb időszakát éli, hiszen végre rátalált a szerelem. A gyönyörű és kedves Rose (Allison Williams) néhány hónapja tartó kapcsolatukat az érzelmi valódiság megfelelő bizonyítékának véli, így elhatározza, hogy bemutatja a srácot szüleinek. Chris kissé feszült a találkozás miatt, hiszen a leendő após és anyós még nem tudják, hogy lányuk fiúja fekete. Miután megérkeznek a szülők kellemesen elhagyatott vidéki otthonába, úgy fest, hogy minden a legnagyobb rendben van, Chris abszolút egy húron pendül Rose apjával (Bradley Whitford) és hipnózisos pszichoterápiával foglalkozó anyjával (Catherine Keener). A családi ház fekete személyzetének furcsán jámbor viselkedése az első gyanús jel, amely után Chris egyre mélyebbre merül valamibe, amiről sokáig ő maga sem tudja, hogy micsoda, de az mindenesetre hamar bizonyossá válik, hogy ha jót akar magának, minél előbb el kell húznia a csíkot a birtokról…

A Tűnj el! igazi mesterthriller, amelynek Jordan Peele nem csak rendezője, hanem írója is, és bizony érződik, hogy alkotója rendkívül határozott kézzel tartotta a mű gyeplőjét. A film megtekintése után hosszú percekig csak arra tudtam gondolni, hogy igen, ez tényleg össze volt rakva. A külföldről beszivárgott magasztalások se nem csalások, se nem ámítások, teljes mértékben jogosak és megalapozottak.

A forgatókönyv által prezentált történet kezdetben egyfajta családi drámának, vagy talán mondhatjuk, hogy inkább amolyan szatírának tűnik. Az első jó fél órában Chris a barátnője szüleivel való megismerkedés okán lefolytatott belső konfliktusain van a hangsúly. A befogadás, az elfogadás és a kényelmetlenségérzet koktéljában jelenik meg az egészen hétköznapi félelem. Valóban hétköznapi, teljesen átlagos, hiszen vélhetően mindannyian tartunk attól, hogy az ember, akibe beleszeretünk, esetlegesen olyan családot tudhat maga mögött, ami majd nem lesz hajlandó soraiba fogadni bennünket.

getout2

Ez persze csak kezdeti felütés, alapozás, lehetséges, hogy egyenesen félrevezetés. Írom ezt azért, mert a Tűnj el! elsősorban és lényegében nem másról szól, mint a rasszizmusról. Az afroamerikairól a modern korban. Bizonyos szempontból még az is kihallik a narrációból, hogy a régi idők egy szigorúan kiforgatott és feltevésen alapuló aspektusból nézve még biztonságosabbak is voltak a feketék számára. Hiszen az elfogadott egyenlőtlenség idejében legalább tisztában lehettek azzal, hogy miként viszonyul hozzájuk a fehér lakosság többsége, ám amikor az egészen természetellenes kommunikációs helyzeteket teremtő családi összejövetelen Chris felé intézik a kérdést, hogy mégis milyen afroamerikainak lenni a modern korban, már mellbe is vágja nézőt a bizonytalanság. Mert ma, amikor kimondott egyenlőség van és túl vagyunk egy színes bőrű amerikai elnök sikeresnek mondható hivatalán, sokkal kevésbé jósolhatjuk meg, hogy honnan, milyen irányból, melyik nyájasan mosolygó álarc mögül csap le a feketékre a rasszista megnyilvánulás, esetleg konkrét támadás.

A játékidő előrehaladásával egyre radikálisabb erővel thrillerbe hajló családi dráma kontextusában vizsgált rasszizmus már ennyitől is lazán nevezhető a témakör példátlanul eredeti feldolgozásának, ám Peele pont nem az a srác, aki itt békén hagyna bennünket. Mert ő sokkolni akar és terrorizálni. Szóval a fináléhoz közeledve húz néhány olyat, amitől bizony beléd fagy minden, ami eleddig mozgásban volt. A Tűnj el! azért mestermű, mert fogalmat alkot, mert a huszonegyedik század fantáziátlan tucatgyártáson alapuló moziiparának berkei között teremt, életre hív, újat hoz a vászonra. A rasszizmus egészen másfajta, a megszokottól teljesen eltérő típusát vázolja fel a film. Úgyis mondhatjuk, hogy valamifajta pozitív megközelítésű rasszizmust látunk, ami persze a hagyományosnál nem kevésbé veszélyes vagy káros, sőt, még borzalmasabb is annál, hiszen a feketék meghökkentő mértékű kihasználásán és tárgyiasításán érlelődik és így szedi áldozatait.

getout4

Én azt mondom, hogy Daniel Kaluuyához lazán hozzávághatnának egy Oscar-jelölést. Hogy miért? Nem azért, mert a főszereplő annyira hihetetlenül zseniális lenne, bár produktuma természetesen bőven túl van a minőségi szint alsó határvonalán. Nem, elsősorban azért érdemelné meg a nagy elismerést, mert nem úgy kelti életre karakterét, ahogy azt várnánk, vagy ahogy azt akár az előzetes alapján megjósolhattuk. Kaluuya egészen szellemes, enyhén humoros oldalról közelíti meg a figurát, és mivel a kirajzolódó konfliktus annyira beteg és perverz és abnormális, hogy azt velünk együtt ő sem tudja elhinni, végig egyfajta laza, megdöbbent, mi a faszom ez, hagyjatok már lógva-attitűddel viszonyul az összes szituációhoz, és ez valami elképesztően stílusos.

Igen, már többször említettem szatírát és humort az elemzés korábbi paragrafusaiban, és valóban, ez is fontos vonulat a filmben. Hiszen a Tűnj el! nézése közben legalább annyiszor fogsz felnevetni, ahányszor elborzadsz. Mert ez az egész betegesen eszelős pokoljárás, ami kipattant a terápiára minden bizonnyal alaposan rászolgált Jordan Peele fejéből, ráadásképpen olyan pazar poénvilág kíséretében kerül ábrázolásra, ami megint csak teker egy nagyot az eredetiségfaktoron. Ritkán láthatunk olyan filmet, amelynek vannak egyszerre tökéletesen rémisztő és ugyanakkor hatásosan vicces pillanatai. Na ez egy ilyen film lett. És persze ott van Rod, az alkotás legkirályabb karaktere, Chris haverja, aki nyomozásba kezd, miután gyanút fog és aggódni kezd barátjáért. Hát ez a fickó! Valami hihetetlen, nagyon el lett találva, zseniálisak a szövegei, LilRel Howery játéka pedig szórakoztatóbb, mint az utóbbi évek legjobb vígjátékai.

 

Szólj hozzá!

Hozzászólás

100%
Mestermű

Ez bizony tényleg 2017 egyik legjobb filmje! A Tűnj el! formabontó és fogalomalkotó mesterthriller, ami tudja jól, hogy a rasszizmus témakörével nem lehet eleget foglalkozni, de érzi azt is, hogy az elcsépelt sablonok helyett hatásosabb és eredményesebb lehet az újszerű látásmód. Oda is teszi magát rendesen, hogy a fokozatosan bekúszó feszültség végül óriásit robbanjon, legyőzve mindazt a biológiai kapcsolatot, ami az álladat a fejedhez ragasztotta... eddig.

  • Szerintem

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close