Agyadat eldobod – Halálos iramban 8 filmkritika

The Fate of the Furious (2017)

Bizony eldobod a fenébe!

És ha igazán bölcs vagy, ezt már azelőtt megteszed, hogy személyedet rossz sorsba vivő lábaidat betennéd a moziterembe, ahol az elkövetkező százharminc percben Vin Dieselék újévezredi családregényének legújabb fejezetét fogják vetíteni. Így jársz a legjobban, hiszen ha az értelmes gondolkodást és a legalapvetőbb logikát is a küszöb büfé felőli oldalán hagyod, akkor sem fogod úgy érezni, hogy jó filmet látsz, de legalább, vagy legalábbis talán, tudsz majd szórakozni azon az abszolút teljes körű, grandiózus és rendszerbe szedetlenül kavargó részletekből összeálló, őrült káoszon, amit F. Gary Gray vezetésével a vászonra hánytak a fiúk.

halálos5

Dom (Vin Diesel) és Letty (Michelle Rodriguez) épp kubai nászútjukat próbálják élvezni, amikor beüt az újabb csapás egy elsőre éppen ellenkező benyomásokat ébresztő személy képében. Onnantól kezdve, hogy a titokzatos szuperhacker, Cipher (Charlize Theron) leszólítja a kopasz autóbontó szakembert Havanna egyik sétálóutcájában, minden a feje tetejére áll. Dom váratlanul átpártol az ellenséghez, barátai, hőn szeretett családja ellen fordul. Letty, Hobbs (Dwayne Johnson) és a többiek kénytelenek félretenni az érzelmeket, hogy legyőzzék egykori társukat, és megmentsék a világot. A siker érdekében még korábbi nagy ellenségükkel, Deckard Shawval (Jason Statham) is hajlandóak szövetséget kötni.

Egyszerre volt üdítő és keserű élmény megnézni a maratonira nyúló franchise előző részét, hiszen a srácok hetedszerre megtalálták a megfelelő hangot, és összeraktak egy valóban – a helyén kezelés szükséglete mellett – minőségi akciófilmet, ugyanakkor indokoltan érezhettük, hogy a Halálos iramban létjogosultságának aspektusából nézve egyáltalán nem is lett volna szabad idáig jutnia Vin Diesel ámokfutásának.

Abba is kellett volna hagyni a csúcson, az előző filmmel, de persze nem, még csak az kéne! Ez a sorozat valószínűleg addig fog futni, amíg a kopasz betyár érez magában elég erőt arra, hogy megtapossa a gázpedált, és az eszelős zúzdára gerjedő rajongók ezt nyilván élvezni is fogják egészen az ítéletnapig, de azok, akik némi érték magukhoz vételét célul kitűzve ülnek be a mozikba, ki fognak készülni. A Halálos iramban 8 ha nem is a széria mélypontja, kétségtelenül dobogós helyezést érdemel a negatív rangsorban.

halálos2

Tudtad, hogy Kuba annyira romlott, bűnös hely, hogy még százak életét veszélyeztető, durva illegális autóversenyt is le lehet folytatni anélkül, hogy feltűnne akár egyetlen rendőrkocsi, vagy legalább gyalogos járőr? Tisztában voltál vele, hogy nem az számít, hogy mi van a motorháztető alá pakolva, hanem az, hogy ki ül a volán mögött, hogy az Anonymous által is rettegett hackerdémont egyszerűbb átverni, mint egy óvodást, és hogy lazán megláthatod korábbi ősellenséged jobbik énjét, ha tisztában vagy a tesóság filozófiájával? A tesósággal, tesó! Nem tudtad? Hát akkor majd most megtanulod!

Ez az a film, amelyben visszatérnek a gumiemberek, hogy öcséink és gyermekeink polcaira való G.I. Joe figurák módjára túléljék mindazt, ami lazán kettészakítana egy mamutot is. Eközben puffogtatják a minőségtelen párbeszédeket, megy a kemény csávós durcáskodás, ami csak elvétve szolgáltat vicces pillanatokat, és Dom persze megint alaposan túllövi a családvakert, ami immáron maradék hitelességét is elveszíti. Ez azért fájó, hiszen egy alapvetően kellemes és értékes tartalmi töltetről van szó, amit mostanra sikerült teljesen elcsépeltté rontani.

Nem arról van szó, hogy a produkció teljes egészében értékelhetetlen volna. Nem, megvannak a pillanatai, akadnak benne érdekes ötletek és hangyányi kis finomságok fogódzó gyanánt. Habár a szövegezésből nem jön le, a dramaturgia egészét megnézve azért érezhetjük, hogy a készítők megpróbáltak valami újdonságot csepegtetni az összképbe. Kétségtelenül érdekes Dom pálfordulása, bár eme főkonfliktus a történeten való, fantáziátlan végigvezetése már alaposan csökkenti az összhatást. A zombiapokalipszis autók általi leképezése szintén lehetne ütős eleme a filmnek, viszont annyira bugyuta jelenetsorban érvényesül végül, hogy azon legjobb esetben is csak a fejünket tudjuk fogni kétségbeesetten.

halálos3

Viszont! Akad példának okáért egy erőteljes börtönbunyós jelenet, ami hatásos, adrenalinban dús és még a koreográfia szempontjából is egész szép. Aztán persze itt van Charlize Theron, akit – ha már sikerült megnyerni – érezhetően valamirevaló karakterrel is próbáltak megajándékozni. Tény, ő az egyetlen név a gárdában, aki azért foglalkozik színészkedéssel, mert történetesen tud színészkedni, és helytállásával nincs is gond, bár szegény kénytelen volt elmondani egy olyan monológot, ami habár elsőre jónak ígérkezik, végül kártyavárként dől össze, hogy ezáltal a komplett alkotás logikai és narratív esetlenségét foglalja össze tökéletesen, és csak ebben arat győzelmet, semmi másban.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

50%
Totálisan agyhalott zúzda

A Halálos iramban 8 nem csak buta és fárasztó, hanem tökéletesen felesleges film is egyben. Kétségtelenül tartalmazza a szériától megszokott bűnös élvezeti faktort, és hozza az ismerős, beteges bájt, de aki már az előző részeket is rosszallóan szemlélte, ebben a két órában sem fog békére lelni.

  • Szerintem

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close