Ajándék aranyfogú ló – BoJack Horseman 4. évad kritika és sorozatajánló

Avagy hogyan vicces a depresszió

A Netflix 2014-ben kezdte mindenki kedvenc, animált depressziós lova kalandjait, 1 évvel a Rick és Morty őrület után (mondjuk az őrület inkább manapság van, Harley Quinn és Deadpool cosplayerek után mindenhol Rick és Morty van). A Rick és Morty-hoz hasonlóan, a BoJack Horseman Okos, vicces, és ugyanannyira komor, lehangoló animáció, aminek teljes mértékben abszurdista indíttatása van. A különbség az, hogy a Rick és Morty abszurdizmusa tükrözi a belső filozófiáját.

Nem számít semmi, nincs mély jelentése, értelme semminek, végtelen számú univerzum van ugyanannyi Rick-kel, Morty-val. A BoJack Horseman-nek ez a filozófiai hozzáállás csak egy csomagolás, amivel tálalják az általános társadalmi, divat és médiakritikát, a 4. évadban már politikai szatírára is gyúrnak, s elsősorban, ebben a csomagolásban vannak komoly és nagy kiterjedésű személyes, társadalmunkat nagy mértékben befolyásoló témák, legyen az függőség, betegség, gyermekkori trauma, depresszió, szexualitás és az ezekkel való együttélés, személyes fejlődés.

Ez a csomagolás meg a beszélő, antropomorf állatokkal feltöltött színes, élő, a mienkkel párhuzamos világ. Az animáció nagyon szép, sok vizuális poént tartalmaz. Simán végig kellene nézni minden részt vagy háromszor hogy minden kis popkultúra utalás, a karakterek állati fajára jellemző mozgópoén vagy egyszerűen szóviccek, szójátékok ugyancsak az állatfajok alapján.

Ezt a világot nagyrészt főszereplőnk, BoJack Horseman szemein keresztül tapasztaljuk. Ő egy kiégett, 90-es évekbeli sitcom sztár, aki alkohollal és alkalmi szexszel tompítja lelki fájdalmait. Amúgy a neki hangol kölcsönző Will Arnett-nek ez, Az Arrested Development és a Lego Batman miatt elnézzük, hogy tininidzsáskodik Michael Bay mellett. BoJack-nek nem volt könnyű gyerekkora, édesanyjának a pozitív visszajelzés, kb annyira kompetens szülő, hogy ő a lovak Jessica Walter-e. Bojack egyetlen kapcsolata a való világgal, képviselője és volt barátnője, Princess Carolyn (az a neve, úgyhogy nem fordítgatunk) és a nála élő drogfüggő alattvaló-barátja, Todd. Ezen karaktereknek a hangjait meg Amy Sedaris és Aaron Paul kölcsönzik. S ha ez nem elég sztárerő, csatlakozik Alison Brie karaktere, Diane, aki a Bojack életéről készülő könyv szellemírója. Továbbá, a mindig optimista és energetikus sztárszínésznek, Peanutbutter úrnak meg az SNL alumni, Paul F. Tompkins adja a hangját. Az említett színészeken kívül J.K. Simmons, Kristen Schaal, Patton Oswalt, Stanley Tucci Lisa Kudrow, Abby Jacobson, Jessica Biel és számos felismerhető hanggal találkozik a néző.

BH_S01E11_SS_001

A sorozat legnagyobb erőssége és húzóereje a karakterek között fennálló, kialakuló, változó kapcsolatos, illetve az ezek miatt kialakuló személyiségváltozások, maradandó következmények. Mindenkinek megvannak az ismertető jegyei, s az évadok során ezek megmaradnak, de minden egyes mérvadó fejlődési pontnak maradandó a hatása és a szereplők, meg a kapcsolataik nem térnek vissza megmagyarázhatatlanul egy régebbi ponthoz. Ez a maradandóság miatt tudnak annyira tragikusak és az élőjátékos sorozatoknál is 100-szor szívfacsaróak lenni Bojack önpusztító személyisége miatti tettei, meg a saját magáról szóló észrevételei, felfedezései. A szarkazmussal leplezett, mély fájdalommal élő antihős lassan toposzi jelleggel bír a tévé drámák világában, de ez a sorozat ott emelkedik nagyon sok társa fölé, hogy befektet és hihetően, tragikus tettekből származó, igazi érzelmi következményekkel építi ezt fel, nem csak olcsó csattanókkal. Az animált formátum nagyon szépen megengedi, hogy például egy drogos élményt a különböző elvont, világon kívüli képvilágon kvázi éreztessen velünk, és a zseniális forgatókönyv miatt depresszió például ritkán van ennyire realisztikusan bemutatva. És nemcsak BoJack a „tökéletlen”, gondokkal küszködő szereplő, mindenkinek megvannak a sokszor hasonló gondjaik, csak különbözőek ezeknek a forrásai, ahogyan érinti a személyeiket és az, ahogyan ők átélik, megoldják, vagy megadják magukat a helyzetnek. S hogy feldolgozható legyen minden sötét tett, komor jelenet, nagyon színes, dinamikus, poénokkal, csattanókkal teli a világ, mindig történik valami abszúrd, legyen az a gólya-postások repülő melletti elszáguldása, egy Shaquille O’Seal (fóka Shaquille O’Neal) címlap vagy az örök kedvenc, Quentin Tarantulino. Mindez párosítva a keserűen kivesézett médiakommentárral, ahol például női ügyekről egy panel fehér féri beszél, divatkritikával, vagy a 4. évadban kiélesedő politikai szatírával (előtte is volt, de idén az alkotók nagyobb hangsúlyt fektettek rá) és a 12 félórás részek nem hagynak időt unalomra.

Most térhetünk konkrétan a negyedik évadra. Amíg az eddigi tömb sorozatajánlóként volt megírva, konkrétan csak a jelenlegi szezon kritikájának a része is, mivel minden felsorolt vélemény az utolsó 12 részre is teljesen érvényes, csak ha teljesen tudatlanul akarod az első három évadot nézni, tovább ne olvass!

bojack 3

Most annyi a különbség, hogy kicsit szerteágazóbb a történet, és, amíg Bojack marad a kétségbevonhatatlan főszereplő, a társaira sokkal több hangsúly van fektetve az eddigi évadokhoz képest. Carolyn még saját részt is kap, BoJack édesanyjával együtt, és Peanutbutter úr, felesége, Diane-nel együtt, is több történetszálnak a középpontja. Az, hogy a tituláris ló nélkül is meg tudnak ezek a szereplők állni a lábukon, és a részeikben meg sem fordul a fejünkben az, hogy a BoJack-es jelenetek jobbak, is csak a zseniális forgatókönyv érdeme. Attól függetlenül, hogy ők mellékszereplők maradnak, ugyanannyira kivesézett, háromdimenziós karakterek, mintha a saját sorozataik főszereplői lennének.

A történetszerkezet ezért eltér az előző évadokétól, s ugyanannyira frissnek érezteti magát az egész, hogy akár a sorozat első évada is lehetne. Nem az van, hogy BoJack-nek van egy újabb konfliktusa, megoldásra váró gondja a külső világgal, ami társul egy feldolgozásra váró személyes problémával, s ezért minden és mindenki körülötte forog. Megvannak újból a konfliktushelyzetei, de tőle már szinte teljesen függetlenek a mellékkarakterek történetszálai és, ezért, ritkábban is interakcionálnak. Ez azért is van, mert a harmadik évad vége óta eltűnt a világ szeme elől, és több hónap telt el, mióta beszélt volna bárkivel a szerettei közül, visszatérése után meg a legtöbb idejét az újdonsült lányával, Hollyhock-kal tölti. Az ő személyes történetszála ezen a dinamikán és a már szenilis édesanyjával folytatott kapcsolata körül forog, illetve az egyre fokozódó belső szorongása, önbecsmérlése is nagy hangsúlyt kap, amiknek az materializálódása jó, trippy jelenetekben történik. Todd egyre jobban a maga embere, és megvannak a félrevezetett jóindulatból fakadó, ügyetlen kis kalandjai, de ami még fontosabb, az eddig felvezetett aszexualitásáról is bátran tud beszélni, és tanul azzal együtt élni.

bojack2

A ló másik oldalán (bocs), Carolyn családot alapítana, s végzi a konfliktusteli menedzseri munkáját, ami miatt inkább ő köti össze a karaktereket ebben az évadban, nem BoJack. S volt szeretője helyét abban is elfoglalta, hogy őt éri a legtöbb személyes, szakmai kudarc is. Főleg a róla szóló, jövendőbeli unokája által narrált, mesteri kilencedik részben. Az ő jelenetein keresztül kapunk pár felnevettető Hollywood-i szarkasztikus pillanatot is. Például egy akciófilm miatti kutatások során, ahányszor igazi tömeglövöldözésekről van szó, minden mondata és a rendező minden mondata pavlovi reflexszerűen „thoughts and prayers”-zel (tehát imádkozunk az áldozatokért… csak úgy sem teszünk semmit értük) kezdődik, attól függetlenül, hogy pont miről beszélnek, ami tükrözi az általános amerikai apátiát is a hasonló ügyekkel szemben, ami erőltetett, felszínes álsajnálkozással jár. Ez a téma például át is ível Peanutbutter úr és Diane házasságába is, mivel az egyik kormányzónak indul, a másik egy blognál dolgozik, s élő tévé vita is lesz belőle. Ugyan, ebből már kezdenek látszani a házasságukban található gondok, a fő baj ott van, hogy egyik sem igazán figyel a másik munkája miatti kötelezettségeire, illetve, amikor baj van, veszekedés közepette inkább ágyba döntik egymást, de nem beszélnek igazán meg semmit.

A Peanutbutter úr körüli kormányzói választás remek lehetőséget ad egy politikai kampány képmutatását röhej tárgyává tenni (ami ugyan nem nehéz semmilyen mértékben sem) és Diane szerkesztői munkája kiemeli a klikkvadász online média sötét oldalát. A karakterektől függetlenül még mindig látjuk a már megszokott híradós jeleneteket, amibe savanyú mosolyt facsaró hisztériás klippek vannak a választásáról, amiknek (sajnos, nem csak) a sorozat világában komoly politikai következményei vannak, például egy jelölt avokádóutálata.

Így, hogy ennyi karakterre figyelünk, nincs egy tényleges zárópontja a szerteágazó történetnek, viszont mindenki egy forduló-, vagy épp mélyponthoz jutott. S, ha utolsó évad lenne, valamennyire csalódást okozna a zárás, de így, ahogy van, ez egy tökéletes pihenő a következő évad kezdetéig.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

100%
Nem lódítunk

Mint az előző évadoknál, most sincs semmi kifogásolnivalóm. Ez az a sorozat, amin végig lehet nevetni, de közben le is ültet téged, és elgondolkodtad az emberi helyzetről. Mint mindegyik évad, ami előtte jött, ez megjelenése évének az egyik legjobbja, legyen szó animált, vagy élőjátékos sorozatról. Mindenkinek csak ajánlani tudom és fogom.

  • Tudományos tény

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close