American Crime Story – Az O.J. Simpson-ügy – sorozatkritika

Az évszázad pere. Ezzel a magasztos, ünnepélyes és kissé talán túlzó címkével vonult be az amerikai jogtörténelembe az a büntetőeljárás, amelyben O.J. Simpson-t, az egykori NFL-klasszist, neves futójátékost, majd Hollywoodban is szerencsét próbált színészt, vagy valami olyasmit azzal vádolták, hogy megölte volt feleségét, Nicole Brown Simpson-t és annak barátját, Ronald Goldman-t. Az ügyészségnek olyan bizonyítékok voltak a kezében, amelyek alapján egyértelműnek és megcáfolhatatlannak látszott Simpson bűnössége és az sem éppen a híresség malmára hajtotta a vizet, hogy amikor le akarták tartóztatni, elmenekült a hatóságok elől és először a repülőtér felé vette az irányt. Érdekes, hogy a vád ezt a tényt és a tervezett szökést alátámasztó iratokat, dokumentumokat, tárgyi eszközöket a tárgyalás során egyáltalán nem használta fel, szinte meg sem említette.

american_1

Az O.J. Simpson-ügyből hatalmas médiacirkusz kerekedett, Amerika összes valamire való televíziója és rádiója élőben közvetítette az eseményeket. A sztárt pedig olyan ügyvédcsapat védte, amely a sajtóban a meglehetősen sokatmondó „Dream Team” elnevezést kapta. Bármennyire is lefutottnak és betonbiztosnak tűnt az ügy végkimenetele a megdönthetetlennek hitt bizonyítékok árnyékában, végül a média felturbózott és szenzációhajhász jelenlétének, az ügyvédek és főként Johnnie Cochran vezető védő kimagasló, színészeket meghazudtoló szereplési és befolyásolási képességének, valamint az ügyészek és a rendőrök hibát hibára halmozó, néhol durván hebehurgya és felületes munkájának köszönhetően Simpson-t felmentették a vádak alól. Szabadlábra került, miközben még mai szemmel is esélytelennek látszik, hogy bárki másnak rajta kívül köze lehetett volna a gyilkosságokhoz. Csak hát a tárgyalás sorozat finisében már nem is az volt a kérdés, hogy ki ölt, hanem az, hogy ki mennyire rasszista. Simpson tehát ezt még megúszta, de a későbbiekben sem bírt a vérével és a hirtelen fellobbanó heves természetével. 2008-ban újra letartóztatták, majd egy lényegesen rövidebb eljárás keretében harminchárom év börtönre ítélték, amelyből idén bocsátható feltételes szabadságra. Ha az amerikai igazságszolgáltatás úgy akarja.

american_4

Az borítékolható volt, hogy a világraszóló csinnadrattát, amelynek híre és utózöngéi nem maradtak meg az ország berkein belül, sokan könyv formájában fogják megörökíteni. Egyrészt biztos bestseller, másrészt kihagyhatatlan jövedelemforrás. Majdhogynem az ügy összes szereplője élt ezen jogával, kivéve a bírót, Judge Lance Ito-t. Az American Crime Story című igaz történeteken alapuló, antológia jellegű krimisorozat alkotói azonban a legtárgyilagosabb és legsokrétűbb forráshoz, Jeffrey Tobin 1997-ben írt The Run of His Life: The People v. O.J. Simpson című művéhez fordultak, amikor megtervezték az első évadot és annak ütősnek ígérkező témáját. Hiszen O.J. Simpson pere tágabb perspektívát kínál a gyilkosságnál, mert ott van benne az emberiséget örökké kísértő szegregáció, az etnikai ellentétek, a bőrszín és a faji villongások kérdése. De nem kerülhető meg ezen keresztül a családi erőszak problémája, a média nyomásgyakorlása és azok az emberi tényezők sem, amelyek vészesen rátelepednek egy olyan büntetőeljárásra is, ahol az érzelmek helyett az észnek, a racionalitásnak, a logikának, a száraz jogi ismereteknek és a bizonyítékoknak kellene mérvadóknak lenniük. Scott Alexander és Larry Karaszewski a sorozat lelkei és legfőbb támaszai végezték el az adaptációt és készítették el jó néhány rész forgatókönyvét. A produceri teendőket mások mellett Ryan Murphy és Brad Falchuk látták el, akiknek a hosszú lajstromában olyan egészen színvonalas sorozatokat találunk, mint a Kés/Alatt és az American Horror Story. Murphy beszállt a rendezői munkálatokba is, többek között a pilotot és a befejező részt dirigálva. A többi fejezeten pedig a producerként is besegítő Anthony Hemingway, valamint egy etap erejéig John Singleton osztozott. Az évad tíz részből áll, amelyek egyenként 41 és 58 perc közötti hosszúsággal bírnak.

american_2

Az O.J. Simpson-ügy minden egyes részében zseniálisan zsonglőrködik a tartalommal, ami ugyan alapos, elemző és helyenként még a legapróbb, talán jelentéktelenebb láncszemekre fókuszálva is kimerítően részletezett, mégsem lötyög és egy percre sem válik feleslegesen szöszmötölővé, vagy totojázóvá. Már csak azért sem, mert már a per előjátékában, magában a bűntény felfedezésében, a bizonyítékok rendszerezésében, a zsaruk óvatosnak tűnő, megfontolt lépéseiben, az ügyészek magabiztosságában, O.J. reakcióiban és menekülésében, valamint az ügyvédcsapat kialakulásában is ott vannak azok az izgalmat és feszültséget generáló helyzetek, szituációk és mondatok, amik a későbbiekben, az események forgatagában és a karakterekkel előbújó egyéni drámák és konfliktusok sűrűjében még tovább gyűrűznek és fodrozódnak. A tárgyalóteremben pedig mindezek elérik a tetőpontjukat, itt már valódi háborút láthatunk, ahol minden fegyver, alantasabbnak, esetlegesen erkölcstelenebbnek számító eszköz megengedett, ahol nyoma sincs a méltóságnak, az udvariaskodásnak. És ezen a ponton az lesz a győztes, aki látványosabban annulálja a másik érveit és akinek ezért még az sem drága ár, ha az ellenfél személyiségébe, emberi mivoltába is tövig belegázol. Itt nem a józan, racionális gondolkodásra kell hatni, hanem a szimpátiára, az érzelmekre és az együttérzésre. Manipulatívan, teátrálisan, adott esetben botrányosan, úgy, hogy azzal az esküdteket meggyőzze és maga mellé állítsa. Ez az, amiben az ügyészek leszerepeltek, az ügyvédek pedig jócskán föléjük nőttek.

american_3

A sorozat próbál a végsőkig kiegyensúlyozott lenni, nem ad teret semmiféle elfogódottságnak, vagy részrehajlásnak, sőt egy alternatív, elképzelt jelenetben azt is bemutatja, hogy a zsaruk miképpen játszadozhattak volna a bizonyítékokkal, ahhoz, hogy Simpsonra tereljék a gyanút. Nincs sugalmazás, nincs mesterségesen feszített indulat, pusztán olyan jelenetek vannak, amelyek önmagukban is beszédesek, például a poligráfos vizsgálat, vagy O.J. felkészítése a vallomására, ami aztán soha nem történt meg. Az alkotók mesterien alkalmazzák a nézőpontok sokoldalúságát. Nemcsak az ügyészek vívódásaiba, céljaiba, küzdelmeibe adnak betekintést, hanem az ügyvédek közötti rivalizálásba, a média egyik szereplő magánéletét sem kímélő vájkálásába és persze az esküdtek folyamatos változásába és az idő előrehaladtával egyre frusztráltabb és nehézkesebb körülményeibe és helyzetébe. A fordulatok, még ha olykor kissé kiszámíthatók is, megfelelően előkészítettek és az is nagyszerűen érződik, ahogy a tárgyalás fokozatosan elveszíti az eredeti jellegét és már nem arról szól, amiről szólnia kellene, hogy Simpson bűnös, vagy ártatlan, hanem a társadalomban meglévő etnikai feszültségekről, az egyenlő bánásmód hiányáról, ami szépen beszivárog a terembe és maga alá gyűri a kissé hamisan csengő végkifejletet is.

american_5

Az O.J. Simpson-ügy impulzivitását és hihetetlen erősségét biztosítja a karakterek és a közöttük lévő viszonyrendszerek súlyozott és rétegekben gazdag ábrázolása, amiket a kiváló színészek őszinte és végtelenül természetes, egymással is tökéletes összhangban lévő játéka tesz még hitelesebbé. Cuba Gooding Jr.-ban ott lapul a főszereplő személyiségének összes jellemzője a hisztérikus sztártól kezdve az agresszivitását őrült féltékenységbe fojtó szeretőn át a hűségesnek mutatkozó barátig. Egyedül talán az marad ki a szórásból, hogy milyen családfő és apa volt Simpson. Gooding Jr. ezzel az alakítással visszakapaszkodhat a hollywoodi elit szélére is, ahonnan már régen kipottyant. Sarah Paulson Marcia Clark ügyésznő szerepében eleinte borzalmasan magabiztos és rémületesen határozott, de a fejlemények hatására többször lesz kétségbeesett, hitehagyott és erőtlen, amit még a rendezetlen magánélete és a fel-felpislákoló érzelmei is megtámogatnak. Paulson nagyszerűen interpretálja a hullámvölgyeket, miközben emlékezetes pillanatokkal telítve jeleníti meg, ahogy a nőiessségét és a külsejét veszi szájára a sajtó. John Travolta mind kinézetre, mind belsőleg kissé karikatúraszerűen alakítja Robert Shapiro-t, azt a jogászt, akit elsőként kért fel a védelmére Simpson. Courtney B. Vance óriási felfedezés Johnnie Cochranként. Nem mintha most került volna a pályára, de ilyen magas ívű, összetett és érzelmekben tömény szerepformálást még nem láttunk tőle. Mellékszereplőből szinte főszereplővé avanzsálódik, ahogy a partvonalról bekerül a fősodorba. David Schwimmer pedig érzékletesen adja azt a barátot, aki folyamatos küzdelmet folytat a kételyeivel Simpson ártatlanságát illetően. Schwimmer utolsó arckifejezése tükrözi azt a felismerést, hogy Robert Kardashian és O.J. kapcsolatában valahol, valami nagyon félrement, amivel együtt a bizalom is tovaszállt. Mindenképpen meg kell említenünk még Kenneth Choi sztoikus nyugalmát és higgadtságát Ito bíróként, Sterling K. Brown erejét, bizonyítási vágyát társvádlóként és Nathan Lane dörzsöltségét Bailey ügyész szerepében.

american_6

Az American Crime Story első évada, az O.J. Simpson-ügy egy feszes tempójú, masszív ismeretanyagot hordozó, remek dialógokkal fűszerezett, kiugróan színvonalas képi világgal és vágásokkal és elképesztő színészi játékokkal megdobott sorozat, amiben mindössze elvétve találunk hibákat.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

100%
Fantasztikus

American Crime Story - Az O.J. Simpson-ügy

Talán a néhol csúcsra járatott érzelgősség, vagy a csak kis adagokban felvonuló társadalmi visszhang és forrongás megjelenítése lehet ezek között. És emiatt is várhatjuk a folytatást, a második évadban a Katrina hurrikán pusztításairól és következményeiről, a harmadikban Gianni Versace meggyilkolásáról, a negyedikben pedig a Clinton-Lewinsky afférról. Ha a nívó továbbra is ilyen magaslatokban jár majd, már előre kiosztunk néhány Golden Globe-ot és Emmy-t a sorozatok között. A nyitás ugyanis kapott egy párat. Teljesen megérdemelten.

  • Szerintem
Forrás 30per40

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close