Arat a kaszás A Keresztapa trilógiában


Kétség sem férhet hozzá, hogy az filmtörténet egyik legvéresebb maffiakrónikája A Keresztapa trilógia. A Corleone család árulással, gyilkosságokkal és rengeteg áldozattal járó történetét 1972-ben indította útjára Francis Ford Coppola és tette világhírűvé egy pillanat alatt többek között Al Pacino-t, Diane Keatont és Robert Duvall-t.

Viszont nem csupán azért  lett nagy siker, mert az alapjául szolgáló Mario Puzzo regény önmagában is bestseller volt, illetve a színészgárda Hollywood legjobbjait sorakoztatta fel, hanem, mert először mutatta be a nézőknek úgy az alvilágot, ahogy az valóban létezett a tengerentúlon.  Nem csoda, hogy az igazi gengszterek számára mintául szolgált mindaz, amit a filmben láttak és a párbeszédekben hallottak. Az folytatás még magasabbra helyezte a lécet. A Keresztapa 2. számtalan szakmai elismerést besöpört és a nézők is minden idők egyik legjobb folytatásának tartották a hat Oscar-díjjal kitüntetett, 1974-ben bemutatott második részt. A egyöntetű  elismerések ellenére szűk két évtizedig mégsem folytatódott a sorozat. Csupán a kilencvenes évek elején vette rá magát a rendező, hogy lezárást kerekítsen a leghíresebb maffiacsalád köré. A Keresztapa 3. részével (Paramount Channel, december 3., 22:20) végleg lezárult egy korszak. Ma már más típusú maffiatörténetek kapnak figyelmet Hollywoodban, de kétségtelen tény, hogy A Keresztapa mindmáig összehasonlítási alap és megkerülhetetlen mérföldkő lesz ezen a műfajon belül.

A csatolt infografikánkban annak néztünk utána, hogy A Keresztapa trilógia kiknek az ?áldozata? árán vált a legvéresebb maffiatörténetévé. Sorba szedtünk mindenkit, aki a három rész során  eltávozott az élők sorából.

Keresztapa infografika

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment