ASCII képeket készít fotóinkról a Facebook


Érdekes felfedezést tett a napokban egy belga programozó a Facebookra és Instagramra feltöltött fotókkal kapcsolatban – írja az Impuls360.

ASCII fotók facebook instagram

Mathias Bynens a Twitteren osztotta meg követőivel a hírt, miszerint a fotók nagy részéről, amelyeket a Facebookra vagy az Instagramra töltenek fel a felhasználók ASCII verzió is készül, rögtön kétféle is, egy színes és egy fekete-fehér.

Az ASCII egy mozaikszó, melynek jelentése nagyjából annyi, hogy szabványos amerikai kód az információcserére. A kód jelkészlete az ABC betűit, számokat, írásjeleket és vezérlő kódokat tartalmaz. Ezt a kódolást használja több más szoftver mellett a Windowsban megtalálható Jegyzettömb is. Az ASCII segítségévéel már hosszú évek óta készítenek képeket, sőt létezik kifejezetten olyan szoftver is, ami fotóinkat átfordíja karakterekké.

A mostani felfedezés minden felhasználó számára elérhető a legtöbb képnél, mindössze csak annyit kell tennünk, hogy a kívánt kép URL-jét ki kell másolnunk, valamint a színes kép esetén a címben lévő .jpg után hozzá kell adnunk a .html fekete fehér kép esetén pedig a .txt kiterjesztést, és így újratölteni a fotót.

Az URL-t egyszerűen a képre jobb klikkel kattinva vagy az URL másolása, vagy pedig a kép megnyitása új lapon funkciókkal érhetjük el. Sajnos az olyan fotóknál nem működik a funkció, amelynek nem .jpg az URL végződése, vagy a .jpg után más is áll, vagy a kívánt kép láthatósága nem publikus.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment