AZ: 100 százalékon áll a kritikusoknál a Stephen King-adaptáció

Az Az 30 kritika után 100 százalékon áll a Rotten Tomatoes oldalán (és 8,5-ön a közönség szavazatait feldolgozó imdb-n.). 

AZ kritika

USA Today kritikusa is úgy fogalmaz, hogy bár a Krajcárostól megfagy a vér az ereinkben, a Vesztesek Klubja adja a film szívét, lelkét.

Total Film, ami négy csillagot adott a filmnek is azt emeli ki, hogy az Az a gyerekcsapatnak köszönhetően működik kiválóan, a film ugyanis nem sajnálja az időt a szövetség és a félelmek bemutatására, így aztán a későbbiekben velük együtt retteghetünk kedvünkre.

Daily Dead nem talált fogást a filmen, szerintük az Az az idei év egyik legjobb horrorja, ami mondjuk nem túl merész kijelentés, viszont úgy vélik, hogy a film minden elemében hibátlan, egy tökéletes műremek.

Az Entertainment Weekly szerint a film két részletre osztható, melynek a Vesztesek Klubjával foglalkozó részei az Állj mellém! egy sötét verziójára emlékeztetnek, ennél nagyobb dicséretet pedig nehéz volna elképzelni.

Az IGN 9,2 pontot adott a filmnek, ami szerintük talán nem a legjobb King adaptáció (bár kétségtelenül közel áll hozzá), de mindenképpen a ‘leginkább Stephen Kinges’ film, ami valaha készült.

Az Empire kritikusa is azt emelte ki, hogy a felnőtté válást bemutató történetként jobban funkcionál, mint klasszikus horrorként, de az Az határozottan a legjobb King adaptációk közé tartozik.

 

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close