Ne engedd be a szörnyeteget! – THE BABADOOK filmkritika

Végre mozivásznon is megtekinthetitek a The Babadook című filmet !

0 148

Ha némi mélylélektani kutatást végzünk magunkon, és úgy igazán elgondolkodunk rajta, akkor könnyen rájöhetünk, hogy tulajdonképpen szeretünk félni. A félelem egy igencsak hasznos érzés, hiszen megakadályozza azt, hogy rövid úton vessünk véget az életünknek. Az adrenalin löket pedig amit mondjuk egy-egy horror film megnézése közben kapunk nem mondható éppen kellemetlennek. Ezért van az, hogy ennyire imádjuk ezeket a típusú filmművészeti remekeket, hiszen még csak nem is kell ejtőernyős ugrást végeznünk ahhoz, hogy a szervezetünk a maximumra pörögjön. Nem új keletű dologról beszélek, az emberi történelem folyamán rengeteg mítosz, legenda, babona született különböző rémisztő lényekről amelyek igazából a legbelsőbb félelmeinket hivatottat megtestetesíteni.

Ezek a borzalmas szörnyetegek abból az ismeretlen mélységből másznak elő, ami a lelkünk legsötétebb bugyrait övezi. Az ismeretlen mindig félelmetes. Mit tesz ilyenkor az alapvetően racionális gondolkodásra programozott elme? Megpróbál magyarázatot keresni, legyen az bármennyire is hihetetlen vagy megfoghatatlan. Nem az ismeretlen emésztő üressége vesz minket már körül, hanem mindezt a fantázia segítségével formával ruházzuk fel. Ha pedig már alakot öltött, akkor lehet ellene védekezni, szembe lehet vele szállni. Nem véletlen az sem, hogy az ártó szándékú entitások gyakran valamilyen cselekvéshez vagy helyhez köthetőek. Ez egyfajta figyelmeztetés, hogy van olyan szituáció vagy éppen konkrét hely amit ildomos elkerülnünk.

A letűnt korok mítoszai és az ezeket benépesítő millió féle lény mind azt a célt szolgálták, hogy adott példákon keresztül vezessék el az embereket olyan igazságokhoz, amelyeket talán ebben a formában tudtak a legjobban értelmezni, a magukévá tenni.

Gondoljunk csak bele hogy milyen hatalmas közösségteremtő és megtartó ereje van mondjuk a szájról szájra terjedő babonáknak. Ünnepkörökhöz, évszakokhoz, az élet különböző területeihez kapcsolódva olyan mesevilágot szőnek a mindennapjainkba ami sokkal színesebbé, izgalmasabbá teszi a szürke mindennapokat.

Hatalmas tévedésbe esnénk ha azt hinnénk, hogy mindezek a képzet társítások csupán a letűnt korok vagy a civilizálatlan emberek sajátjai. Napjainkban az internet, és a mindent behálózó kommunikációs rendszerek világában sincs ez másképp. Nem kell messzire mennünk, hogy erre számtalan példát találjunk.

Nézzük rögtön Slenderman alakját. Bizony ő csupán egy kitalált lény aki azzal a konkrét szándékkal jött létre, hogy a frászt hozza ránk. A magas, valószerűtlenül hosszú végtagokkal rendelkező, sápadt és arctalan lény valójában Eric „Victor Surge” kreálmánya, amely a Something Awful internetes fórumon jelent meg első ízben. A cél az volt, hogy photoshop segítségével manipulált, paranormális jelenségeket megörökítő képeket készítsenek a felhasználók. Surge lénye, valamint a képekhez mellékelt leírások olyan szintű parafaktort tartalmaztak, hogy tűzvészként söpört végig Slenderman híre az internet világában.

Eric teremtményével főként erdőkben találkozhatunk, és elsősorban a gyerekekre jelent veszélyt. Nem is fizikai értelemben, hanem inkább mentális tekintetben. Az erdő önmagában is félelmetes hely. A Hylophobia az erdőktől való félelmet jelenti. Ez a fajta pszichés betegség valószínűleg a gyermekkorban halott rémmeséknek köszönhetően alakul ki.

Xenomorf, avagy félelem a távoli civilizációk esetlegesen ellenséges lényeivel szemben

Ez főként korunk emberének sajátja. Kémleljük a csillagos eget ám egyelőre még minden teknikai újítás ellenére csupán a sötétben tapogatózunk. Nem tudjuk mi rejtőzik a távoli galaxisok vélhetően az élet kialakulására alkalmas bolygóin. Az Alien filmek xenomorfja ezt a félelmünket testesíti meg. Egy olyan brutálisan halálos ragadozóról van szó aki ellen nem éppen egyszerű felvenni a versenyt. A visszataszító külső rengeteg nagyon is emberi jelleget hordoz magában. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint H.R. Giger teremtményét Az Alien széria első ( véleményem szerint hiánypótlóan lenyűgöző) részében például egy rendkívül magas, afroamerikai színész bújt a kegyetlen bestia jellmezébe. A mozdulatok vagy éppen a testtartás emberi jellege még félelmetesebb hatást kölcsönzött a teremtménynek. Giger valószínűleg nem volt éppen a mentális egészsége csúcspontján mikor formába öntötte beteges elképzeléseit ,de mi imádjuk minden egyes alkotását amit ránk hagyományozott.

A kör – ne nézd meg azt a rohadt videokazettát!

A film a maga módján azért zseniális, mert konkrétan egy ártalmatlan tárgy hordozza magával egyfajta elpusztíthatatlan vírusként a halált. Tehát egyszerűen fogalmazva a félelem keltés alapvető eszköze bármelyik átlag háztartásban fellelhető és ez nem éppen megnyugtató. Nem vagy biztonságban, hiszen a borzalom a televíziód képernyőjén keresztül leselkedik rád. Ismét ékes példája annak, hogy az ember arra vágyik, hogy biztonságos környezetet teremtsen magának és a szűkebb értelemben vett otthonodnak ezt a funkciót maximálisan be kellene töltenie. Kellene, de mint ebben az esetben is láthatjuk ez nem feltétlenül történik meg.

Nos, a kis bevezető után térjünk is rá premier megjelenésünkre, tehát a The Babadook című filmre. Ez lenne az az alkotás ami már a fent említett eszközök mindegyikét nagyszerűen egyesíti magában. Kapunk egy kitalált lényt aki megállná a helyét gyakorlatilag bármilyen flórklórban. Slenderman-hez hasonlóan itt is arról van szó, hogy nagyon is tudatosan teremtettek egy olyan lényt, ami például az általunk ismert mumussal, zsákos emberel, vagy az angolszász területeken őshonos boogeyman-el mutat rokonságot. Ezt a roppant félelmetes lényt egy hátborzongatóan sötét mesekönyv hívja életre. Egy ártalmatlannak tűnő, elpusztíthatatlan mesekönyv….Igen, éppen úgy mint a fent említett videokazetta.

Hogy jön ide a xenomorf? Az ő esetében az abszolút ismeretlen rettenete fenyeget. Ezzel szemben Babadook nem az univerzum távoli szegleteiből érkező fenyegetést jeleníti meg, hanem a saját lelkünk, személyiségünk eltorzult vonásait vetíti ki elénk. Ebben az esetben például a gyász és az anyaság nehézségeinek, projekciójáról beszélhetünk. Babadook olyan lény akivel Amelia (Essie Davis) egymaga hiába is venné fel a küzdelmet. A gyermek és édesanyja közös harca ez egy olyan ellenséggel szemben akit gyakorlatilag lehetetlen elpusztítani. Lehet, hogy nyomtalanul nem törölhetik el Babadook-ot, viszont kordában tarthatják. Jól érzitek, valahol semmi másról nincs szó mint egy család széthullásának történetéről, egy szörnyű balesetről, egy gyermekről aki komoly viselkedésproblémákkal küzd, illetve egy anyáról akinek fel kell dolgoznia szerelme elvesztését. Amelia mind fizikálisan mind pedig pszichésen a végletekig hajtja magát mégpedig azért hogy állva tudjon maradni a folyton körülötte lebegő tragédia árnyékában is. Nem törhet meg, nem adhatja fel.

Lélektani dráma vagy horror? Valahol egyértelműen mindkettő. Olyan, a szubkultúra különböző produktumaira való utalásokat, átfedéseket figyelhetünk meg a filmben, ami valóban egészen különlegessé teszi. Arról nem is beszélve, hogy a lélektani vonala olyan példaértékűen van kibontva, hogy az párját ritkítja. Nem csak megijeszteni akar. Elgondolkodtat az emberi élet alapvető problémáiról, azok kezeléséről, illetve példát állít elénk, hogy mindig van amiért érdemes küzdeni. Nem minden szörnyeteg győzhető le. A múltat nem lehet eltörölni, viszont mindig van olyan út ami megnyílik azok számára akik akarják a változást és tesznek is ezért.

A film hatalmas erőssége a színészi játék. Amelia egyértelműen tökéletesen hozza a rettegő, mélyen belűl a sötétben tapogatózó, bizonytalan és talán még a saját érzelmeinek is kiszolgáltatott anya alakját. Ami számomra megdöbbentő de teljes mértékben kellemes csalódás volt az Samuel (Noah Wiseman) alakja. A kisfiú néhol őrületesen idegesítő, néhol gyermekien bájos, néhol védtelen és kiszolgáltatott, de az esetek többségében nagyon is cselekvőképes és bátor. Védelmezi az édesanyját bármi áron.

A filmet 2014-ben Ausztráliában mutatták be, a magyar mozikban még csak ma debütált. Számos díj mellett jeölték az Empire-díjra is – Legjobb horrorfilm kategóriában. Számomra tényleg olyan volt a film mint egyfajta szabad asszociációs játék. Vegyítése a horror művészet legjobban eltalált elemeinek. Egy olyan olvasztótégely ami csakis minőségi alapanyagokat használt fel és ebből a sok össze összevisszaságból valami nagyon is művészi született.

 

80%
Szuper

Ajánlanám azoknak akik nem csak a felszínt akarják kapargatni. Mind a drámák, mind pedig a horror rajongóinak kielégítő élményt tartogat a film. Megidézi az általunk szeretett filmtörténeti remekeket, és elgondolkodtat az élet alapvető problémáin. Mesél nekünk a gyász feldolgozásáról, az anyaság nehézségeiről, és arról, hogy van olyan szörnyeteg aki bennünk lakozik, és bármilyen erőfeszítés ellenére nem tudjuk elpusztítani.

  • Szerintem
Close