Batman v Superman: Tökös képregény-blockbuster


Ez nem az én Batmanem. Ez nem a te Supermaned. Mi pedig meg azokat akarjuk látni, és Zack Snyder hogy merészeli a saját vízióját megvalósítani? Kicsit komolyabban, egy filmet nem lehet (kellene) az alapján bírálni, hogy mi mit vártunk el tőle, vagy hoztunk volna ki belőle. S ez a káros trend pedig már egyes Acélember kritikák esetén is, ahol nem David Goyer helyenként problematikus forgatókönyve volt bírálva, hanem a film hangvitele.

Akiknek ez gond volt, azoknak a Batman v Superman biztos kiverte a biztosítékot. Hiszen ez már inkább egy mítoszi beütésű akciódráma, amiben a tituláris karakterek közelebb állnak az antihősi statutumhoz, mint bármi máshoz. De aki hajlandó elfogadni, hogy a képregényvilág „csak” Snyder inspirációs forrása volt karakterek szintjén is, az sok értékelendő elemet fog találni. Az az idézőjel meg okkal van ott, hiszen rengeteg vizuális, illetve párbeszédbeli utalás van egy Frank Miller The Dark Knight Returnséből, és még egyéb sztorikból.

Az érme másik oldala az, hogy a film tág célközönségét figyelembe véve, valamennyi ilyen alapismeretet kvázi el is vár a történet azon része, ami a Justice League film fele épít. Ugyanis, aki nem túlságosan jártas alternatív Superman történetekben, nem biztos, tudni fogja, mit jelent az előzetesekben is megjelenő sivatagos „álomjelenet”. De itt sem vészesebb, mint a Marvel filmeknél, és igazából ki lehet következtetni a történéseket a pár sor párbeszédből, ami elhangzik közben.

Batman-V-Superman-Trailer-Fight-Heat-Vision

A többi, közvetlenül ehhez a filmhez kapcsolódó történetszál követésével meg nem lehet gond, arról egy vágásokkal teli, túlhúzott, 20 perces expozíció bizonyosodik. Ugyanakkor, ezen jelenetekkor jövünk rá, hogy az Acélembernél még sötétebb, komorabb lesz a hangvitel, főleg Bruce Wayne (Ben Affleck) jelenléte miatt, aki kvázi a film főszereplője. Szülei halálával is kezdünk, majd a metropolisi eseménybe is belecsöppen, miközben akad pár véres rémálma, horrorfilmbe illő háttérzenét kap, és reményfosztott gondolatait narrálja. Ezek meg fontos elemei a filmnek, mert előrejelzik, hogy nem a szokásos, azt az egy szabályát betartó Batmant fogjuk látni. Ahogy Alfred is mondta, erőtlenségi érzetében kegyetlenné vált, a vele, s körülötte történtek, illetve Superman (és a többi „metahuman” miatt) felfordult világnézete miatt. Az első jelenetében is egy pitiáner bűnözőt izzó vassal bélyegez, és már a lőfegyvereket sem annyira fél használni. Persze ezeket már a jelmeze is előre jelezte, hiszen Frank Miller The Dark Knight Returns-e inspirálta, amiben Batman több évnyi visszavonulás után tér vissza egy utolsó alkalommal megmenteni Gothamet. Innen származnak Bruce rémálmai is, amik fokozatosan a visszatérését jelzik, illetve a filmben is elhangzó „mi mindig is bűnözők voltunk” sor, meg pár későbbi jelenet, ami már spoilernek számítana. A lényeg az, hogy a film végére nevezhetjük antihősnek, de addig inkább antagonista, amit Affleck meglepően, de jól alakít, úgy a kétségbeesett, sebzett, mint a könyörtelen, és halálos részét. Legyen az 20+ bűnözővel történő harcjelenet, vagy épp az Alfreddel (Jeremy Irons) töltött közös pillanatok, minden jelenetben teljesít. Az utóbbiakban főleg, mivel Irons szeszélyes, de megbízható apafigura-komornyikja a 92-es animált széria óta az egyik legjobb. Mindig készen áll segíteni, ha nincs is rá kérve, de pont annyira gyakran szolgál verbális szurkolódásokkal.

Az érme másik oldalán ott van Superman, aki még mindig nem tudja eldönteni, mit, kit, miért, hogyan, csak azt, hogy az emberiségért, illetve szerelméért. És Amy Adams Lois Laneje eléggé pluszban van, noha a történetben csak szolgál némi szerepet (amit bárki más, pl. a világ legjobb detektívje is betölthetett volna), a szociálisan Jesse Eisenberg szindrómában szenvedő Lex Luthor jóvoltából.

batsignal

Mondjuk az szomorú, hogy még így is ő a legjobb filmes Luthor. Mert legalább nem földbirtokokat csal el emberektől, hanem tényleg irritálja Superman létezése, hatalma, ami őt illeti szerinte. De ő a történetszálak epicentruma, és eme karakter miatt nem esik szét a történet szerkezete. Még akkor is, ha az elején nagyon úgy tűnik, hogy túlságosan szerteágazóak a cselekményszálak. Ez pedig csak a gyakori, sokszor egyből belső közegekbe szállító vágások hibája.

A másik új karakter már jobban működik, de nincs annyira sok ideje a képernyőn. Gal Gadot Csodanője, amíg civil álruhában van, tűrhető, de az akció kezdetével, felkelti a figyelmünk, úgy Zimmer mesteri külön háttérzenéjével, úgy harcmozdulataival. Ugyan a CGI ellenség, akivel szembesül a másik két “hőssel”, önmagában nem emlékezetes, a lezárása érezhető következményekkel bírt.

Általánosan, minden ami a képi világot, és a zenei aláfestés illet, működik és erősíti a történet mítoszi hangvitelét. Ami segített átvészelni 2 nagyobb logikai buktatót karaktermotiváció szintjén. Azon kívül, frissítő a Marvellel állított kontraszt, hiszen ezek a szereplők inkább egy panteont alkotnak, mint egy egyszerű különleges osztagot. És, mint ahogy a görög istenek, ők sem önzetlenek, tisztánlátók, vagy hibátlanok.

Összesítésben, a Batman v Superman egy élvezhető képregényekből inspirálódó akciódráma, még pár logikai bakival, illetve egy fura, de mégis hatékony Lex Luthorral együtt is.

batrating

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Mutasd a kommenteket (4)