Behálózott Marvel-univerzum – Pókember: Hazatérés filmkritika

Spider-Man: Homecoming (2017)

0 832

Tobey Maguire és Andrew Garfield egyaránt megélték saját nagy pillanataikat és mélypontjaikat is Pókemberként. Sam Raimi trilógiája és a Marc Webb által nyélbe ütött A csodálatos Pókember franchise után eljött az ideje annak, hogy a Marvel Studios magához ragadja a gyeplőt. A Sonyval kötött megegyezésnek köszönhetően a falmászó végre bemutatkozhatott a nívós filmuniverzumban, és ezt ráadásul egyből a Polgárháború meghatározó eseményének keretei között tette. Most pedig végre megérkezett Tom Holland hálószövőjének első önálló, kiemelten várt kalandja.

 

A Pókember: Hazatérés merész mozgókép. A bátorságnak azonban megvan a maga jutalma, ugyanis végeredményben elmondható, hogy ezúttal olyan Pókfilmre ülhetünk be, ami képes igazi meglepetést okozni. Ez annak köszönhető, hogy a zseniális Rendőrautót is jegyző Jon Watts – nyilván a nagy főnökök támogatásával – bátran szembe mert menni mindazzal, ami a hálóruhás szuperhős eddigi filmadaptációi alapján elvárásként kialakulhatott a nézőseregben. A produkció meri megtenni az újító lépéseket, van bátorsága másnak lenni, és élvezettel járja a saját útját. Egy még túlságosan fiatal gimnazista srác világában.

Peter Parker (Tom Holland) még csak tizenöt éves, de Pókemberként, szuperképességeit kihasználva már most azon van, hogy segítsen a bajba jutott embereken. Mentorként és amolyan őrangyalként Tony Stark, a Vasember (Robert Downey Jr.) figyeli, hogy a kölyök miként hasznosítja a számára biztosított magas szintű harci felszerelést. Amikor Peternek már épp kezd elege lenni az apró-cseprő jótéteményekből, feltűnik a színen keselyűpáncéljában Adrian Toomes (Michael Keaton), aki illegalitásban dolgozó csapatának segítségével a Bosszúállók harcaiból visszamaradt eszközök és alkatrészek felhasználásával épít nagy erejű, eladásra szánt fegyvereket. Az ifjú Pókember harcba száll, hogy bizonyítson egy olyan világban, ahol senki sem veszi őt igazán komolyan.

pókember2

És ezt a tendenciát képviseli maga a főhős is. Peter a gyönyörű és népszerű Lizről (Laura Harrier) álmodozik, na meg arról, hogy végre megérkezzen a következő megbízás a Bosszúállóktól, ám mindeközben ő maga is elhiszi, azt, amit körülötte mondanak. Hogy csak egy lúzer, és a maszkja nélkül nem ér semmit. A főhős jóformán tudatlanul álruhát húz azért, hogy megtalálja valódi arcát. Rá kell jönnie arra, hogy hiába várja mások bizalmát addig, amíg ő sem képes hinni magában. Peter sokáig a jelmezzel azonosítja Pókember erejét. A Hazatérés azt a folyamatot mutatja be, amely során megtanul egyenlőségjelet húzni saját személye és a hálószövő szuperhős között. Így tulajdonképpen ez a képregényfilm identitásunk önmagunk előtt való felvállalásának fontosságáról szól.

Egy gyerek, aki eddig különleges képességeit kihasználva rendszeresen bajba keveredett, elsajátítja, hogy miként kell hőssé válni, és lassacskán el is meri hinni magáról, hogy nem a ruha teszi az embert, hanem – ebben az esetben legalábbis – éppen fordítva.

Ez így meglehetősen komoly karakterdrámának tűnik, pedig erről szó sincs. A Pókember: Hazatérés részben ezért zseniális. Mert Peter érettebbé – nem, semmiképpen nem felnőtté – válását úgy képes bemutatni, hogy eme fajsúlyos vonulat mellett is végig megőrzi friss humorát és meglepően magas szórakoztatási faktorát. Mert szögezzük le, ez egy vígjáték. Néha már-már túlzott mértékben vicces, de ez persze csak szőrszálhasogatás, hiszen az összkép lenyűgöző kreativitással használja ki a meglehetősen kevés élettapasztalattal rendelkező, mégis bűnüldözéssel foglalkozó igazságosztó fiú karakterét, valamint a fura helyzeteket, amelyekbe belekerül, így a néző végig mosolyogva, a nevetéstől könnyes szemmel adhatja át magát az élménynek.

pókember4

Valóban, Jon Watts tinivígjátékot rendezett, és habár ez a zsáner alapvetően nem áll annyira távol Pókember karakterétől, azért igencsak dicséretre méltó, hogy a készítők ilyen nagy mértékben előtérbe helyezték a komédia vonalát. Ugyanakkor viszont arról sem feledkeztek meg, hogy a mozitörténet legnagyobb szuperhősös történetfolyamának egyik fontos és egyedi fejezetét mesélik el, és ez a különleges kombináció rendkívül ütősre sikeredett.

A korábbi filmek szintén érintették a fiatal Peter gimnáziumi magánéletét és egyéb életszakaszait is, de mivel ezek rendszerint másodhegedűs vonulatok voltak csupán Pókember csatái mögött, inkább csak sablonok formájában tették tiszteletüket. A Hazatérés azonban alaposan beleássa magát a nagyban serdülő főhős mindennapjaiba is, nem feledkezve meg arról, hogy a szuperhősködés is igazából ezen hétköznapok egyik szegmense. Így lesz igazán teljes az alkotás, hiszen érezzük, hogy a magánéleti szál nem működhetne ennyire jól Pókember küzdelme nélkül, ahogy a hálószövő kalandjaihoz is kell az a nagyon erős, alaposan kidolgozott karakterleírást szolgáltató tinédzsertörténet, amely még különböző, látatlanban szinte elhanyagolhatónak tűnő dimenziókra is rávilágít, így például arra, hogy Peter nem fordít elég figyelmet középiskolai tanulmányaira bűnüldöző tevékenysége miatt.

Szórakoztató egyveleg alakul tehát, elképesztő sodrással és ügyes humorral. Tinédzserkori, enyhén dramedys történetként persze felvonultatja a jól ismert paneleket, így megjelenik a vicces haver, a hőn vágyott jó csaj és a kevésbé népszerű főhőst szekáló hülyegyerek, sőt, még a vicces tanárkaraktert is megkapjuk (plusz pont, hogy ráadásul a Szilícium-völgy Gilfoylejaként ismert Martin Starr tolmácsolásában). Mindennek tökéletesen megvan a helye a filmben, de azért eljön az a pont, ahol felütik fejüket a klisék. Itt viszont érkezik egy derekas DE! A Pókember: Hazatérés ugyanis pont akkor húzza a legnagyobb fordulatot, amikor már épp kezdene sablonossá válni, egyből meg is teremtve ezzel a produkció legerősebb momentumegyüttesét.

pókember3

Mindeközben élvezet nézni, ahogy Tom Holland lubickol a szerepben, meghálálva azt, hogy végre jött egy Pókember-film, ami nem harmincévesekkel akarja eljátszatni a gimnazista főhőst, hanem mer bizalmat fektetni egy tehetséges fiatal színészbe. A negatív oldalon a kifejezetten jól megírt antagonista, a Keselyű szerepében Michael Keaton mozog, nagyon hitelesen, ügyes mélységgel felruházva karakterét, jóformán bemutatva azt, amit a nagy visszatérését képező Birdmanben kifigurázott. Peter testes haverja, Ned, a produkció legviccesebb figurája, és Marisa Tomei újraértelmezett May nénije is tökéletesen megállja a helyét.

Pókember kicsi hős az MCU hatalmas isteneinek árnyékában. Ehhez mérten a Hazatérés akciójelenetei sem akarnak nagyívű magasságokba törni, a monumentalitás csúcspontját az előzetesben is hypeolt hajós jelenet képezi. Nem, Jon Watts ügyesen meglátta, hogy ebben a filmben több kisebb horderejű, a részletek szintjén gazdag és látványos zúzásra van szükség, és ezeket bizony meg is kapjuk. Az akciók nagy része sem feledkezik meg a humorról, a rendkívül fantáziadús, meglepő helyszínen játszódó finálé viszont kap azért némi sötétebb hangulati színezetet.

pókember5

Igen, a Pókember: Hazatérés a saját útját járja, legalábbis a korábbi Parker-adaptációk között mindenképpen. Azonban ha ezt a szempontot egy másik oldalról vizsgáljuk, el kell mondani azt is, hogy a Marvel eddigi univerzumfilmjei közül talán ez a mű jelenik meg a legszervesebben úgy, mint a világépítés része. A produkció jóformán minden elemét, a cselekményt és a karakterek a történetben elfoglalt pozícióját egyaránt a korábbi alkotásokból eredezteti. Úgy is mondhatnánk, hogy ha nincs a Bosszúállók New York-i csatája, akkor nincsen semmi, Adrian Toomesból nem válik gonosztevő, és persze Pókember sem harcolhatna ultramodern szuperkütyükkel, ha ezeket Tony Stark nem biztosítja számára. Az iskolai nevelést segítő Amerika Kapitány-videók pedig már abszolút a hab a tortán kategóriát képviselik.

85%
Egyedi és nagyszerű

A Pókember: Hazatérés jól keretezi be mindazt, amit az MCU-féle Pókembertől várhatunk. Kicsiben kezdi, pizsamában harcol, és nagy dolgokról álmodik, ám egyszer, amikor majd képes lesz már tisztelni önmagát, valami sokkal nagyobb válhat belőle. Akár még a Bosszúállók soraiban is feltűnhet, valamikor. A távoli jövőben.

  • 1. érték
  • 2. érték

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close