Billie Lourd anyja után nagymamáját is elveszítette: Elhunyt Debbie Reynolds, Carrie Fisher anyja

0 416

Nyolcvannégy éves korában szerdán meghalt Debbie Reynolds énekes-színésznő, az 50-es, 60-as évek hollywoodi musicaljei és vígjátékai, köztük az Ének az esőben sztárja, az előző nap elhunyt Carrie Fisher színésznő anyja.

debbie-reynolds

Reynoldsot nagyon megviselte lánya halála, szerda délután az ő temetésének szervezésével foglalkozott, amikor stroke-ot kapott, ezért sürgősen beszállították a Cedars-Sinai kórházba. Nem sokkal később elhunyt. Halálhírére sokan a közösségi médiában azt írták: „Megszakadt a szíve.”

“Az utolsó dolog, amit mondott, hogy nagyon szomorú Carrie elvesztése miatt, és ismét vele szeretne lenni” – számolt be anyja haláláról Todd Fisher, Carrie Fisher testvére.

Debbie Reynolds 1950 és 1967 között több mint harminc filmben szerepelt, olyan férfi partnerek oldalán jelent meg a filmvásznon, mint Gene Kelly, Frank Sinatra, Tony Curtis vagy Fred Astaire. Az 1952-es Ének az esőben volt az első nagy filmsikere, Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown című musical főszerepéért 1964-ben Oscar-jelölést kapott, 1973-ban Tony-díjra is jelölték az Irenecímű Broadway-musicalben nyújtott alakításáért.

A tévénézők a Will és Grace című sorozatból is ismerhetik, melyben Debra Messing édesanyját alakította. “Éveken át az anyám volt és nagyon szerettem őt. Egy legenda volt ő” – írta ki a Twitterére Messing.

2011-ben Reynolds és Carrie Fisher közös interjút adott Oprah Winfrey talk show-jában. “Azt hiszem, az anyám tudja mindezt, de ha mégsem, jó lenne, ha tudná, hogy megfogadom a tanácsait, követem a példáját, és tisztelem őt. És ha bármilyen módon is hasonlítok rá, akkor annak nagyon örülök” – mondta a műsorban Leia hercegnő megformálója.

carrie-fisher-es-debbie-reynolds

A 16 évesen egy szépségversenyen felfedezett Reynolds még nyolcvanévesen is dolgozott, Steven Soderbergh Túl a csillogásoncímű, 2013-as filmjében is szerepelt. Az utóbbi egy évben azonban megrendült az egészsége. Tavaly az amerikai filmakadémia Jean Hersholt humanitárius díjával tüntették ki, de a díszvacsorán nem tudott részt venni.

Reynoldsnak két gyereke született, Carrie és Todd, mindkettő Eddie Fisher énekessel kötött első házasságából. Elváltak, miután a férjének viszonya volt Elizabeth Taylorral, Reynolds még kétszer házasodott meg és vált el.

A családi színészgeneráció legszomorúbb tagja most minden bizonnyal a Scream Queens sorozatban szereplő Billie Lourd, aki két napon belül veszítette el példaképeit, anyját és nagymamáját is.

fisher-reynolds-lourd

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close