Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Blankets – Takarók képregényrecenzió

A magyar képregénypiac helyzetét elnézve biztosak lehettünk benne, hogy a Blankets sosem fog megjelenni itthon.

A magyar képregénypiac helyzetét elnézve biztosak lehettünk benne, hogy a Blankets sosem fog megjelenni itthon. Aztán szépen-lassan rájöttek a magyar és a külföldi kiadók, hogy kis országunkban is igencsak megnőtt a kedv mellett a fogyasztói igény is; Craig Thompson író-rajzoló remekművét pedig egy régi játékos, a Vad Virágok Könyvműhely tette nemrégiben elérhetővé számunkra.

Thompson alkotását akármelyik, a képregényeket zsigerből elutasító sznob kezébe nyugodt szívvel oda lehet adni, ékes bizonyítékául annak, hogy ez a médium több, mint színes ruhába bújt, lehetetlen képességű figurák eposzi mértékűre duzzasztott csatározásainak illusztrálásánál. Nem mintha utóbbival önmagában lenne bármi baj, de a képregények annyira összenőttek a köztudatban a szuperhősökkel, hogy a Blankets kötetre ránézve többen el sem hitték nekem, hogy ez bizony egy képregény. És ilyen szempontból bizony még a Watchmennél is jobb, hiszen akitől eleve távol áll ez a zsáner, az annak a kifordításával sem tud feltétlenül sokat kezdeni.

[media-credit id=126 align=”alignnone” width=”750″]

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

De akkor miről is szól a Blankets?

Sokan romantikus történetként aposztrofálják, elvégre a történet sarkalatos és a legtöbbek számára azonosulható pontja az első szerelem érzéki megragadása, nem mellesleg ez indítja el főhősünket a felnőtté válás útján. Emellett azonban rendkívül fontos dolgokról is komolyan, mi több elgondolkodtatóan mesél nekünk Thompson, például a testvéri kapcsolatokról, kendőzetlenül őszintén a szülőkről, a válásról, vagy arról hogy a lehető legjobb szándék is vezethet minket a saját személyes poklunkba. De szó esik szexuális zaklatásról, bűntudatról, és a keresztény vallás sok aspektusáról, magáról a Bibliáról, vagy a magukat kereszténynek valló emberek és közösségek álságosságáról is. Szóval, ha nagy szavakat akarnék használni, akkor azt mondanám, hogy a Blankets bizony az ÉLETről mesél nekünk.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Egyszerű, mégis összetett formában. Egyszerűen, mert egy szimpla történetet mesél el, amit könnyű befogadnunk. Ehhez idomul a rajzstílus, amelynek szándékos visszafogottsága nem csak az azonosulhatóságot segíti elő, hanem remek kontrasztot alkot a sűrűn előforduló, azonban végig értelmezhető szimbólumokkal. Mégis rendkívül komplex, akár az események ide-oda ugrálására gondolunk, akár a hihetetlenül élő-lélegző karakterekre, akik szinte leugranak a papírról olyan valóságosnak tűnnek, pedig Thompson alig néhány ceruzavonással alkotta meg őket. Mindemellett azt is tudta, hogy a képregény legalább annyira a képek művészete, mint a szavaké, és csodálatos pillanatokkal ajándékozott meg minket, mesterien használva a médium lehetőségeit. Ez a történet nem lehetne ennyire erős (vagy csak teljesen más eszközökkel), sem filmben, sem sorozatban, sem regényben, sem novellában, sem színházban. Éppen ezért annyira jó, hogy megjelenhetett nálunk a Blankets, mert csodálatosan, valódi művészi erővel demonstrálja a képregényben rejlő hatalmas lehetőségeket.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Egy valódi érzelmi hullámvasút az egész, néhol nevetünk, máshol elszörnyedünk, de van amikor csak szimplán meghatódunk. Mindezt áthatja az emlékezés, és az ezzel járó múlandóságnak a keserédes melankóliája, amitől különösen kedvessé válik számomra Thompson mesterműve. Végig érzelmes, de sosem érzelgős, vagy giccses, minden pillanata igaz, meghitt, őszinte, mintha egy közeli barátunk mesélné el nekünk az életét, vagy a titkait. Megismerhetjük a főhős álmait, életét, vágyait anélkül, hogy egy pillanatra elhallgatná előlünk az esendőségét, a gyarlóságát, a gyávaságát, vagy a félelmeit, paradox módon ezáltal még emberibbnek tűnik, még közelebb kerül hozzánk, még inkább a magunkénak érezzük az ő történetét.

Simán olyan klasszikusok mellett van a helye, mint az Állj ki mellettem, a Diploma előtt, vagy hogy egy kevéssé ismert gyöngyszemet is mondjak, a Submarine. Egészen hihetetlen, hogy kezdő képregényíró-rajzolóként valaki rögtön egy ennyire erős, ennyire őszinte, ennyire komplex, ennyire kiforrott műalkotást tegyen le az asztalra. A kötet vastagsága pedig ne tántorítson el senkit, gyakorlatilag együltőhelyemben sikerült kivégeznem, pedig nem először olvastam el. Egy kicsit azt sajnálom legfeljebb, hogy nálunk csak most jelenik meg; mivel többször olvasható műről van szó, biztos vagyok benne, hogy egészen mást mondott volna mondjuk 16 évesen, mást jelentett volna 20, és megint mást tudtam volna értékelni benne, ha 25 évesen is lehetőségem adódik elolvasni.

100%
Mestermű

Ott a helye a polcodon, ha felnőttél már, ha nem.

  • Szerintem
Share This