BRAZILOK filmkritika

0 332

Szinte mindenki átesett már, ha nem akkor át fog esni azon a szituáción, amikor megtetszik neki egy lány, vagy éppenséggel egy fiú. Mert ilyenkor szebbnél szebb jelzőkkel és válogatott szóvirágokkal próbálja meghódítani az illetőt és felhívni magára a figyelmet. És amikor mélyen a szemébe nézve arra készülne, hogy az udvarlás kellős közepén megvallja neki a színtiszta, szenvedélyes érzelmeit, a kiszemelt egyszercsak felé fordul és benyögi azt a félmondatot, hogy „de aranyos vagy”. Aha. Aranyos. Tudjuk mit jelent. Szerelmet, lángolást semmiképpen. Barátságot, játékos haverságot, beszélgető partnerséget már annál inkább. És amit abban a szituációban kimondottan szar és kellemetlen hallani, az más esetben talán előremutató és pozitív lehet. Mint a Braziloknál. Merthogy M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor filmjének nézése közben végig ez a szó cikázik a fejünkben, mintha ez lenne a mozi mottója, vagy előre begyakorolt mantrája. Aranyos. A szándékot, az ötletet és a kezdeményezést illetően mindenképp. A megvalósításba és a kivitelezésbe azonban már bezavar egy másik szó, ami úgy hangzik: bosszantó. Ha pedig a kettőt összerakjuk, akkor végeredményben azt mondhatjuk, hogy a Brazilok szerethető ugyan, mert nemes forrásból született, de sokkal többet és jobbat is ki lehetett volna préselni belőle.

brazilok_1

Az önmagában dicséretes és példaértékű, hogy M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor olyan témát választanak, amitől nagyon sokan nemcsak eltartanák a kezüket, hanem egyenesen menekülnének. És még az orrukat is befognák hozzá. Mert az túl bonyolult és büdös ahhoz is, hogy egyáltalán belekezdjenek. Hiszen az etnikai ellentétek, a cigány és a fehér közötti különbségek és egyezőségek, a diszkrimináció, a kirekesztés és az elfogadás régóta a normális társadalmi együttélés első számú problémája és kerékkötője. És mérget vennénk rá, hogy jó sokáig az lesz. Mert még a megoldási javaslatokig is nehezen jutunk el, legtöbbször csak a felszínen kaparászunk, ahelyett, hogy szakemberek és kutatások segítségével, az emberi tényezők, viselkedési formulák hatékony vizsgálatával lenyúlnánk a mélyre és ha elsőre nem is látványos, de legalább ígéretesnek tetsző útvonalon indulnánk el. A Brazilok úgy tesz egy szimpatikus lépést efelé, hogy nem akar aktuális politikai szócső lenni, nem foglalkozik az ideológiákkal és mesterségesen feltüzelt szembenállásokkal, hanem többnyire könnyedén és nagyobb drámai felhangoktól mentesen elmesél egy történetet, aminek azért marad a végére egy kis tanulsága is. Például az, hogy bármennyire is más a bőrünk színe, mondjuk valakinek barnább egy kicsivel és bármennyire is eltérő adott esetben a gondolkodásunk, szemléletünk, életmódunk, egy dologról mégsem felejtkezhetünk meg. Végső soron mégiscsak emberek vagyunk. És ebbe bizony sok minden belefér. Pozitívum, negatívum egyaránt.

brazilok_2

Az emberi sokszínűség ábrázolásának kedvelt közege a falu. A mikroközösség, ahol ugyanúgy előfordulnak köpködések, súrlódások, kaszával és baltával megoldandó viszályok, mint bármelyik városban, vagy nagyobb településen, mégis bensőségesebb a légkör és nemcsak a szomszédok köszönnek egymásnak, hanem mindenki mindenkinek. Merthogy ismerik a másikat. Azt is tudják melyikük a csavargó és melyikük a jóravaló és sokszor a szemük villanásából kitalálják egymás gondolatait. Ezt a divathullámot lovagolja meg a Brazilok, amikor egy meg nem nevezett magyarországi községbe helyeződik a cselekménye. Lehetne ez akár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akár Borsodban, vagy Békésben. Mert a szellemiség és az atmoszféra ismerős és letagadhatatlan. A rendezők pedig igyekeznek ezt realisztikusan és élethűen átadni és közvetíteni. Ezt szolgálja a vérszegény, átkosból ránk maradt és ránk rohadt, lepusztult, vurstlinak csak a volt szocialista országokban nevezhető vidámpark, vagy az a kocsma és jórészt cigányok lakta telep, ahova idegen nem szívesen tenné be a lábát. És ebbe az időtlennek és korszerűtlennek tűnő környezetbe ágyazódnak a kissé sztereotip, de egyúttal szűkmarkú jellemvonásokkal megcímkézett karakterek.

brazilok_3

A harcsabajuszos polgármester, aki ide-oda csapódva, néhol hezitálva, néhol határozottan próbálja irányítani a falut. A helyettese, aki kihasználva a felettese tutyimutyiságát, korrupt és erőszakos és akinek a pénznél nincsen nagyobb és jobb barátja. Az atya Isten szolgálatában törekszik a megbékélésre és az összetartásra. És persze vannak itt olyan fiatalok, akik még nem vándoroltak el és maradtak Aprajafalván és ebből a szempontból mindegy, hogy cigány, vagy nem cigány, mert a közöttük lévő konfliktusok, érzelmek és szerelmes érzések globálisak. Csak nem elég kidolgozottak. Sem a figurák, sem a viszonyrendszerek. Inkább sebtében összetákolt kontúrok és árnyékok, akik hol feltűnnek, hol eltűnnek anélkül, hogy igazán nyomot hagynának bennünk. Van egy-két hangsúlyosabb karakter, de azok sem mutatnak többet egy vázlatnál, vagy olyan alakoknál, akikre azért van szükség, hogy továbbgörgessék azt a sztorit, ami így is akadozik néha. A lyukakat pedig be kell tömködni. Erre valók lennének a bohózati elemek és a gegek. Azonban ezek nem mindig és nem minden esetben működnek. Főleg az elején és a közepén még találhatunk frissebb, lendületesebb és humorosabb helyzeteket és verbális poénokat, de a végére ezek már néhol rosszabb szkeccsekbe és még fáradtabb, mi több fárasztóbb jelenetekbe fulladnak.

brazilok_4

A foci, mint tartóoszlop sem húzza sokáig. Hihető közösségi élmény és dramaturgiai központ. Egy darabig. Aztán inkább a Kusturica filmekből megtapasztalt paródiába és burleszkbe hajló szituációk kiszolgálója. És ami a legfőbb baj, hogy nem teremt koherenciát. Ezzel pedig arra sem tűnik alkalmasnak, hogy egy egész estés játékfilmet húzzanak fel köré. Talán egy felet ér. Legalábbis a rendezők tálalásában. Azért meg végképp vérzik a szívünk, hogy M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor jó néhány jelenetben és momentumban kapják el a valósággal rímelő, abba jól illeszthető irányvonalakat, csak nem bontják ki azokat. Egytől egyig félbehagyják, elmaszatolják és így inkább tűnnek ezek szépreményű kezdeményeknek, mint teljes mértékben kiaknázott és megvalósított elgondolásoknak. A Braziloknál is kialakulhat bennünk az az érzés, ami a magyar filmeknél általában. Elfecséreljük a színészeinket. Pedig jók. Sőt, nagyon jók. Fekete Ernő polgármestere fontoskodó, de közben óvatosan lavírozik a hatalom árnyékában. Fekete ezt még humorral és finom árnyalatokkal is megdobja. Schmied Zoltán helyettese pontosan az a prosztó és korrupt bugris, aki nem kopik el a hazai palettáról. Farkas Franciskát fiatalítani sem kellett, hogy hitelesen, bájosan, őszintén és dacosan adja a kamaszt. A színésznő játéka rétegzett, abban éppúgy ott van az elvágyódó tinédzser, mint a szerelmes és helyenként kacér kislány. Bánki Gergely papja segítőkész és jó szándékú, Nagy Dániel Viktor pedig romlottságában is hősies. Dóra Béláért és Mészáros Blankáért mindössze azért kár, mert bőven elbírtak volna ennél erőteljesebb karaktereket is. Schell Judit azt bizonyítja, hogy egy kiváló színésznőnek pár villanás is elég ahhoz, hogy nagyszerűt és maradandót alkosson.

brazilok_5

A Brazilok nem feszíti az ellentéteket, hanem kisimítja. És ezt nem illik rajta számon kérni. Még akkor sem, ha ezzel egy kissé a valóságtól elrugaszkodott, erősen romanticizált, álomszerűen édes és szép világot teremt. Pontosan úgy, ahogy nem olyan régen Tiszeker Dániel a huszonévesek korosztályát és univerzumát idealizáló #Sohavégetnemérősben. Ott sem volt gondunk a miliővel, a hangulattal, ahogy itt sincs. Azon egyszerű oknál fogva, hogy szeretnénk ilyen és ezekhez kísértetiesen hasonló szellemiségben és környezetben élni.

60%
...

Brazilok (2017)

Csak hát az a fránya feltételes mód. Mert szeretnénk mi, de nem engedik. Azt mondják, nem is lehet. Csupán a filmekben.

  • Szerintem

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Forrás 30per40

Ez is érdekelhet

Komment
Close