HALÁLOS FEGYVER 3. évad – Folytatódik a sorozat, de nem lesz ugyanaz

Kidobták a főszereplőt a sorozatból, új színésszel és egy új karakterrel folytatják.

0 482

A Halálos fegyver (Lethal Weapon) sorozatról és azon belül is Clayne Crawford kiváló alakításáról és a közte és sorozatbéli társa, Damon Wayans közötti kémiáról több ízben zengtünk ódákat, de nagyon úgy tűnik, hogy semmi sem az volt, mint aminek látszik.

Arrül korábban is kaphattunk híreket, hogy a Martin Riggset alakító Clayne Crawford kissé talán már Heath Ledger Jokerére emlékeztető módon egyre nagyobb megszállottsággal élte bele magát karakterébe a forgatáson, de úgy tűnik, hogy a probléma sokkal súlyosabb volt, mint azt elsőre gondoltuk.

[/media-credit] Clayne Crawford, mint Martin Riggs

A mostanság már epizódokat is rendező Crawfordot ugyanis a 2. évadot követően kidobták a sorozatból, kollégái ugyanis már nem tudtak együtt dolgozni vele. Damon Wayans például a Twitteren ment neki kollégájának, mondván a forgatás során szándékos veszélyhelyzetbe hozta őt, sőt a tarkója meg is sérült az egyik jelenetben, amikor nem tudta, hogy több irányból fognak rá lőni. Nem csak ő sérült meg, Crawford egy másik színész száját is felsértette, amikor megütötte egy üveggel. A stábtagok szerint – bár ezt is Wayans hozta nyilvánosságra – Crawford érzelmi terrorista volt a forgatások során, sőt egyenesen beszámítathatatlannak nevezik.

[/media-credit] Sean William Scott

Crawford utódja az Amerikai Pite filmekből Stiflerként ismertté lett Sean William Scott lesz, aki nem Martin Riggs karakterét veszi majd át, hanem a hírek szerint a testvérét alakítja majd. És láttunk már arra példákat, hogy az ilyen típusú karakter- és színészcserenem sül el rosszul (a Cobra 11 erre kiváló példa, de a Bűbájos boszorkákban is remekül pótolta Rose McGowan a sorozatból kirakott Shannen Dohertyt), de azokban az esetekben nem ennyire épült a széria a kidobott karakterre, Márpedig a Halálos fegyver egyértelműen Martin Riggsre épül, és nem csak a flashbackek miatt, hanem mert ő a széria központi karaktere, aki mellett Murtaughnak csaj villanásai vannak. Így pedig nagyon nehéz lesz megtartani a rajongókat a sorozat mellett, még akkor is,

A színész a hírekre reagálva az Instagramra tett ki egy hosszú posztot, amelyben elismerte, hogy kétszer is figyelmeztették már a munkaadói. Egyszer a rossz munkakörülmények miatt akadt ki, másodjára az egyik színésszel kapott össze egy olyan epizód forgatása közben, amelyet ő rendezett.

Azt írta, első alkalommal elvégezte a stúdió által előírt terápiát, a gázsija egy részét is leadta, a második incidensért pedig teljes mértékben vállalja a felelősséget, hiszen ő volt aznap a rendező.

Crawford bocsánatot kért mindenkitől, aki kellemetlenül érezte magát miatta a forgatáson, illetve azért is, hogy a sorozat miatta bajba kerülhet, sosem állt szándékában ennyi ember munkáját veszélyeztetni.

Később szintén az Instagramon ezt írta a 3. évad berendelése kapcsán: “Gratulálok a teljes stábnak a harmadik évadhoz! A rajongóknak pedig köszönöm a túláradó támogatást és szeretetet! Riggs egy álomszerep volt számomra, és az élményeket egy életre magammal viszem.”