Hivatalossá vált, hogy sorozat lesz a Cormoran Strike történetekből

A Harry Potter franchise engem eléggé hidegen hagyott, viszont a regényfolyamot szerző J.K. Rowling Átmeneti üresedés című szatíráját (amiből egy szintén remek minisorozat is készült) nem tudom eléggé magasztalni. Bár Cormoran Strike-regény ezidáig nem került a kezeim közé, azzal, hogy most bejelentették az HBO is beszállt a BBC mellé a regényeken alapuló tévéfilmek, minisorozat készítésébe még izgatottabban várom a koncepciót, ugyanis az Átmeneti üresedést (The Casual Vacancy) is ez a fúzió hozta össze.

j-k-rowling-robert-galbraith-cormoran-strike
Joanne Kathleen Rowling Robert Galbraith álnéven írta meg első bűnügyi könyvét és sokáig fel sem fedte, hogy ő áll a mű mögött.

Sőt továbbmegyek, a rendezői székbe az a Michael Keilor ül, aki idén a Line of Duty 3. évadának első három epizódját is rendezte, illetve a Kakukkszó és A selyemhernyó forgatókönyvét jegyző Ben Richards (The Tunnel, A bolygó neve: Carpathia, Fortitude), míg a Gonosz pálya című könyv alapján készülő miniévadét Tom Edge (The Last Dragonslayer, Lovesick, Midnight Beast) írja, vagyis minden bizonnyal ízig-vérig brit dramaturgiát kapunk, aminek igen nagyon fetisisztája vagyok.

A jelenlegi tervek szerint a Kakukkszó háromórás játékidőt kap majd, míg a folytatások, A selyemhernyó és a Gonosz pálya kettőt-kettőt.

Ráadásul a sorozat főszereplője is megvan, őt pedig nem más, mint Tom Burke fogja alakítani, akit korábban a State of Play, a The Hour, a Háború és béke illetve az Utopia sorozatban is láthattunk, illetve ismerős lehet Winding Refn Only God Forgives című filmjében is.

Tom Burke alakítja majd Cormoran Strike-ot. Fotó: Dark Horizons
Tom Burke alakítja majd Cormoran Strike-ot. Fotó: Dark Horizons

J.K. Rowling, aki ugye Robert Galbraith álnéven írta meg a Cormoran Strike-regényeket producerként vesz részt a munkálatokban.

A kvázi 1. évad, a Kakukkszó 2017-ben érkezik meg majd a tévébe.

KAKUKKSZÓ
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre. Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van.  Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…
A SELYEMHERNYÓ
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.
GONOSZ PÁLYA
Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne.  Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes. Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost… A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment