Csodanőből lehet FRANKENSTEIN MENYASSZONYA, már ha lesz film…

A Universal Szörnyuniverzuma (Rémuniverzuma) már a Tom Cruise nevével fémjelzett Múmia mozifilmmel megbukott a szaksajtó szerint, de később a Universal egy közleményben jelezte, hogy minden negatív visszacsatolás ellenére tovább építgetik az univerzumukat, amelynek a Dr. Jekyll (Russell Crowe) vezette  Prodigium nevű szervezet lesz az összekötő kapcsa.

dark-universe-stars_xz4m

A következő film a tervek szerint a Bill Condon (A szépség és a szörnyeteg, Alkonyat: Hajnalhasadás 1-2) rendezőre bízott Frankenstein menyasszonya (Bride of Frankenstein), amelyben az előzetes tervek szerint Javier Bardem és Angelina Jolie kapták volna a főszerepet – előbbi a szörny, utóbbi pedig a menyasszony szerepét.

Na már most úgy tűnik alaposan felkavarják az állóvizet, de nem a jó értelemben. Bill Condon rendező ugyanis nem szeretne Angelina Jolieval együtt dolgozni és állítólag a Csodanővel sikert sikerre halmozó Gal Gadot-t nézte ki a film női főszerepére.

DARK UNIVERSE – Ilyen lesz az Universal stúdió szörnyuniverzuma

Talán ez is az oka annak, hogy a Universal egy újabb közleményben jelezte, hogy az eredetileg 2018 februárjára kitűzött forgatás “határozatlan időre el lett halasztva”.

“Őszintén szólva, ez a bejelentés a semmiből jött, tekintve azt, hogy mennyire bele voltak már merülve az előkészületekbe. Ugyanakkor nem meglepő, hiszen a céljuk az volt, hogy 12-es karikás akciófilmeket/vidámparki látványosságokat csináljanak, nem pedig horrorfilmeket. Lényegében a Halálos iramban-filmek és a Bosszúállók keverékét, csak szuperszörnyekkel” – mondta egy belsős informátor a The Wrapnek.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close