Csúszik a WE HAPPY FEW megjelenése

Reméljük érdemes rá várni!

0 12

Adott egy elég beteg, a Mechanikus narancs világát idéző, őrült ámokfutás amit We Happy Few néven ismerhetnek a játékok világában otthonosan mozgó olvasóink.

Kezdeti alakját már láthattuk a játéknak, sőt ki is próbálhattuk, és ami még ennél is sokkal izgalmasabb, hogy már tudtuk a végleges, tovább fejlesztett játék pontos megjelenési dátumát is. Sajnos azonban az áprilisi megjelenés nyárra csúszik.

Úgy tűnik, hogy az eredetileg egy rendkívül sikeres Kickstarter kezdeményezésből induló, kisebb volumenű játék szétfeszítette az előre meghatározott kereteket és túlnőtt magán. Az alkotók belátták, hogy még fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy egy igazán remek játékot tudjanak a gamerek elé tárni. A munkálatok tehát gőzerővel folynak, és ennek ékes bizonyítéka, hogy a játék készítői egy újabb karaktert jelentettek be Sally személyében. Összesen három karakterrel játszhatunk majd, akik interakcióba is léphetnek egymással. Izgalmasan hangzik az biztos!

Előre láthatóan Pc-én, Ps4-en és Xbox One-on is kalandozhatunk majd a totális őrület drogmámoros boldogság tengerében.