Deadpool még legalább három filmben feltűnik

0 234

Rhett Reese és Paul Wernick forgatókönyvírók újabban az Élet című űrhorror kapcsán adják sorra az interjúkat, de a Ryan Reynoldost is felvonultató film írói körmölik/körmölték a Deadpool 2 scriptjét is, így természetesen az is szóba került.

Ezek közül az egyik értelemszerűen a már forgatás alatt álló Deadpool 2, de most az alkotók az eddig a média részéről (és részükről is) elég ködösen kezelt további folytatással, folytatásokkal kapcsolatban is rendet tettek.

Rhett Reese a Cinemablendnek adott interjújában tisztázta a dolgokat azzal kapcsolatban, hogy mi is lesz a Deadpool 3. részével, hiszen sokáig úgy tűnt, a Deadpool 3 lesz az X-Force-film, amelyben Deadpool mellett nem csak egy-két, hanem egy komplett csapatnyi mutáns ugrabugrál majd.

Úgy gondolom, hogy a Deadpool 2. valamilyen szinten felvezeti majd az X-Force filmet, ahol valóban a csapatmunkáé lesz a főszerep. Ezzel együtt lehetőségünk lesz megcsinálni a Deadpool harmadik részét is, ami ehhez képest visszaveszi a tempót.

Ez pedig azt jelenti, hogy a 2018-ban érkező Deadpool 2 után még további két filmben biztosan feltűnik a karakter és mi már ezt továbbgondoltuk annyival, hogy ha 2022 körül érkezik a negyedik ilyen darab, addigra akár Hugh Jackman is meggondolhatja magát Farkas karakterével kapcsolatban

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close