Doctor Strange filmkritika

Folytatódik a Marvel diadalmenete, hiszen, úgy tűnik, a közönségnek még nincsen elege a szuperhősökből (mondjuk, hogyan is lenne, ha kvázi nem kap mást…). Ezúttal az okkult tudományok piros köpenyes mesterén, Doctor Strange-en a sor, hogy lenyűgözze a nagyérdeműt. A doki klasszikus példakép is lehet, hiszen arrogáns seggfafejből nagy tiszteletnek örvendő, felelősségteljes ember válik, nem mellesleg pedig a Föld leghatalmasabb varázslója és az emberiség védelmezője.

null

A sztori

Az önimádó Dr. Stephen Strange sikeres és gazdag sebész, ám egy nap fenekestül felfordul az élete: autóbalesetet szenved, melyben súlyosan megsérülnek a kezei, így felépülése után képtelenné válik szakmája gyakorlására. Az ebbe beletörődni képtelen orvos bármilyen terápiát hajlandó kipróbálni, így jut el Tibetbe, ahol találkozik egy furcsa alakkal, aki nem csak fizikai, de lelki gyógyulást is ígér neki, utóbbi viszont közel sem az, amire a férfi számít. Strange hamarosan az ősi varázslatok világában találja magát, egyre bővülő tapasztalatai pedig jótékony hatással vannak személyiségére is. Amikor a Földet egy nagy erejű mágus, Kaecilius pusztulással fenyegeti, Strange, a mestere és annak tanítványai együtt veszik fel vele a harcot.

doctor-strange-jelenetfoto

A csodadoktor

Bizony, a 90-es években, amikor Dr. Strange először feltűnt a magyar kiadású Marvel-képregényekben (ha jól emlékszem, a Pókemberben debütált, de később szerepelt a Fantasztikus Négyesben is), még így nevezték, igaz, akkoriban elég sok figurát magyarítottak (pl. Rakéta Robi, Benyelő Benő, stb.). Strange-t (is) Stan Lee találta ki, bemutatkozása pedig 1963-ban volt.

Már a 80-as évek óta tervbe volt véve a mozgóképes feldolgozása, ám jogi, művészi és pénzügyi okok miatt a produkció egyre csak csúszott. Még Wes Craven is majdnem rendezett egy Dr. Strange-filmet, az általa írt forgatókönyv el is készült – hogy aztán az asztalfiókban végezze.

A film

Beköszöntött a harmadik évezred, és bár a projekt folyamatosan napirenden volt, csak nem akart/tudott elkészülni – nyilván kellett némi motiváció is, ami viszont megszületett a Marvel Cinematic Universe óriási durranásával, így aztán már nem lehetett holmi kockázatokra hivatkozni (ahogy a DC/Warner azóta is teszi, bezzeg a Macskanőnél és a Zöld Lámpásnál nem voltak aggályai…).

Mivel a Doktor nem tartozik a “legmainstreamebb” hősök közé (mint pl. Amerika kapitány, vagy Pókember), a Marvel/Disney előbb lefektette a MCU alapjait, és csak az ún. harmadik fázisban adott zöld utat a Dr. Strange-mozinak, aminek 2014-ben kezdődtek meg az előkészítési munkálatai.

A leginkább megsüvegelendő az elkészült filmben az, hogy nem csapták össze a történetet, sem a karakterfejlődést; a cselekmény minimum fele dolgozza fel utóbbit, továbbá azt a hibát is sikerült elkerülni, amikor egy tanítvány irreálisan hamar túlnő a mesterén (lásd pl. Avatar, Az utolsó szamuráj, stb.), esetünkben “varázslóbb legyen a varázslónál” is. A mozifilmes Strange pontosan tisztában van azzal, hogy még sokat kell tanulnia, és hogy csak éppen elkezdte megérteni a saját erejét és úgy általában a mágiát.

tilda-swinton-doctor-strange

Oké, nyilván a könnyebb érthetőség és főleg a bejáratott ösvény miatt a sztori nem lép át bizonyos határokat, alapvető újdonsággal nem is találkozni, de ahhoz képest meglepően érdekes forgatókönyvet írtak a filmhez, ami így némileg többé válik az átlagos szuper csihi-puhinál, amiben az aktuális hősnek le kell nyomnia az aktuális rosszfiút/globális fenyegetést/intergalaktikus gonoszt/stb.

Noha nem erre van kihegyezve, látvány terén kifejezetten el vagyunk kényeztetve. A felcsavarodó, önmagából kiforduló, de közben önmagába visszatérő városképek láttán az Eredetet akár valami unalmas szombat esti matinénak is csúfolhatnánk.

doctor-strange-jelenet

A színészek szintén jók, Benedict Cumberbatch-re mintha ráöntötték volna a címszerepet, Mads Mikkelsen nézésétől még Chuck Norris is összecsinálná magát, Tilda Swinton pedig egy üres ruhásszekrényt is el tudna játszani. Természetesen megkapjuk a kötelező Stan Lee-cameot, és persze a szokásos stáblista utáni bónuszjelenetet is.

A Doctor Strange az apró (szerencsére nem túlburjánzó) humorbonbonok ellenére a komolyabb Marvel-filmek sorát bővíti. Kifejezetten üdvös, hogy csupán egyetlen fő karakterre fókuszál (szemben pl. egy Bosszúállókkal), így semmi és senki sem zökkenti ki, osztja meg a néző figyelmét. Közhely, de tényleg komolyan vették a figurát, ez pedig már önmagában elég ahhoz, hogy jó filmet lehessen róla készíteni.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Forrás Filmkocka

Ez is érdekelhet Tőle

Komment