Donald Trump inspirálta a Mr. Robot sorozatot

Photo Credit: USA Network

Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, az emberek nagy része pedig joggal érezheti magát úgy, hogy egy sötét idővonal vagy alternatív valóság áldozata lett.

Persze még így is többen gondolták úgy, hogy Hillary Clinton még rosszabb lenne az amerikai nép és a világ számára. A Mr. Robot sorozat egyik rajongója például a napokban azt mondta, őt éppen a sorozat győzte meg arról, hogy ne Clintonra szavazzon. Sam Esmail, a sorozat alkotója a Twitteren reagált erre, szerinte éppen a Trump-féle figurák azok, akik megihlették a Mr. Robot fasiszta utópiáját.

Mint írja, az első rész nagy monológja, amikor az Evil Corpot láthatjuk és Elliot az 1 százalék 1 százalékáról beszél, akár a Trump-toronyban is játszódhatna.

Szerinte éppen a Trumphoz hasonló titokzatos figurák azok, akiktől félteni kell a gazdaságot, demokráciát és tulajdonképpen az egész emberiséget.

Esmail szerint Trump megválasztása óriási paranoia, hiszen a sorozatban az Evil Corp tulajdonképpen Trumpot és az ő gazdasági, politikai körét mutatja be, akik bármilyen gazdasági válság idején meg tudják tartani a hatalmukat és persze még gazdagabbá, erősebbé és hatalmasabbá válnak.

Esmail szerint a Trump-féle fehérgalléros nacionalisták a félelemből táplálkoznak, emellett hataloméhségük nem ismer határokat. És éppen ezért ők maguk a probléma a világ számára.

 

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment