Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Édesbús rege a véget nem érő gyűlöletről – Csuklyások: BlacKkKlansman filmkritika

BlacKkKlansman (2018)

Spike Lee visszatért.

0

Az afro-amerikai közösség megfelelő reprezentációjának terén talán egyetlen filmes sem tett le annyit építőkövet Hollywoodban, mint az utóbbi időben kissé háttérbe vonuló Spike Lee. Az újabb események fényében a rendező jól ráérzett arra, hogy még bőven van mit mondani ezen a téren.

A Dzsungelláz és a Malcolm X direktora ezúttal az egykori colorado springsi rendőrtiszt, Ron Stallworth 2014-es önéletrajzi könyvét dolgozta fel. A szerző a hetvenes évek végén a helyi Ku-Klux-Klan szervezetbe épült be feketeként, úgy, hogy míg ő telefonon beszélt a tagokkal, élőben egy fehér bőrű rendőrtársa járt el a találkozókra.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Mint mindig, Spike Lee most is szeret elidőzni a karakterekkel, és az ő hétköznapi interakcióikkal, de a főbb figurák és a párbeszédekbe csempészett, okos humorral tompított életigazságok vannak olyan zseniálisak és érdekesek, hogy miattuk a film egy pillanatra sem válik unalmassá. Ez nagy szó annak tükrében, hogy a rendező egyetlen percet sem szán a szereplők felvezetésére.

A John David Washington (Nagypályások) által alakított Ron Stallworth gyakorlatilag a semmiből pottyan a sztoriba, és sem az ő, sem Adam Driver Flipjének, Ron társának hátteréről nem tudunk meg sokat. A karakterek viszont már kezdettől fogva olyan kiforrottnak tűnnek, hogy ez csak a film megnézése után kezdett feltűnni.

John David Washington, aki nem mellesleg Denzel Washington fia, igazi őstehetség, ami nem meglepő, hiszen volt honnan örökölni. A színész tökéletesen hozza ezt a higgadt, remek humorérzékkel megáldott laza fickót, aki a rasszista fehér radikalizmus és a szintén agresszív fekete mozgalmi eszmék kereszttüzében képviseli a békés középutat.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Adam Driver (Star Wars: Az utolsó Jedik) mindig is kiváló volt a szerethető átlagember szerepében, és ez a karakter igazán sok lehetőséget kínált a számára. A zsidó származású, de a zsidóságát egész éltében mellőző rendőr, aki a Ku-Klux-Klanba beépülve egyre inkább a saját gyökerei felé kezd fordulni, különösen érdekes figura.

A Csuklyások: BlacKkKlansman problémája, hogy míg ezek a karakterek nagyszerűen fel vannak építve, és mind írói, mind színészi oldalról tökéletes a balansz az életszerűségük és a humorosságuk között, addig a nyomozásuk tárgyát képező Ku-Klux-Klan-tagok egytől egyik túlszínezett karikatúrák. Ez valahol érthető, hiszen nehéz megállni, hogy az ember ne csináljon viccet azokból, akik egy ilyen szervezethez csatlakoznak, mert hát nyilván egyikük fejébe sem szorulhatott sok ész, viszont végső soron a túlzásba vitt paródia elveszi a BlacKkKlansman üzenetének élét.

Ennélfogva az igazi gyomrost nem az írók vagy a rendező viszik be, hanem azok a bevágott jelenetek, amelyek a szereplők által többször felemlegetett, a maga idejében kasszasikerként ünnepelt Amerika hőskora című hollywoodi gyűlöletfilmből származnak, illetve azok a stáblista előtt felvillanó felvételek, melyek a tavalyi charlottesville-i események során készültek. Ezek együtt mindennél erősebben vágják a néző képébe, hogy még sincs olyan nagy fejlődés az emberiség történetében.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google+
  • Gmail
  • reddit
  • LinkedIn
  • Tumblr

Csuklyások: BlacKkKlansman végső soron nem olyan jó, mint Spike Lee hasonló témájú alkotásai a kilencvenes évekből, de attól még felhelyezhető azok mellé. A rendező nagyon jól tud egyszerre sokkolni, elgondolkodtatni, és szívderítő perceket szerezni a frappáns, remek homorú karaktereivel, Ron Stallworth történetét meg egyébként is érdemes megismerni.

75%
Tetszetős

Spike Lee legújabb filmje egyszerre letaglóz, de meg is nevettet. Ha a rendező egy kicsit tompítana a helyenként túltolt paródián, talán nem is tudnék belekötni a műbe.

  • Szerintem
Share This