Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Egy korszak méltó lezárása – Bosszúállók: Végjáték filmkritika

Avengers: Endgame (2019)

Káprázatos végkifejletet kapott a Marvel-moziverzum első nagy fejezete.

0

A Bosszúállók: Végjáték pontosan olyan, amilyennek lennie kell: humoros, bitang látványos, epikus, katartikus. Egyszóval méltó kulminációja és befejezése egy több mint egy évtizeden át szőtt történetnek.

Ahogy Doctor Strange is megmondta: “megkezdődött a Végjáték”. Az univerzum megmaradt hősei nem tudták túltenni magukat az őrült titán, Thanos csettintésének következményein, így hát elkezdenek munkálkodni azon, hogy visszacsinálják a dolgokat. Kerüljék bármibe is.

Ám nemcsak a Bosszúállók számára adódott egy nehéz feladat: a Tél katonájával, a Polgárháborúval és a Végtelen háborúval is remek munkát végző Russo-testvéreknek 21 filmnyi történetet kellett megfelelően lezárniuk. Meg lehet nyugodni, remek munkát végeztek: míves, érzelmekben bővelkedő, a múlthoz teljes mértékben méltó záróakkorddal álltak elő, amelyben olyan események történnek, amelyek visszafordíthatatlanok, megváltoztathatatlanok, és soha nem látott mértékben befolyásolják Kevin Feige-ék moziverzumának jövőjét. Ha rajongója vagy eme világnak (jelen sorok írója valami elképesztő mértékben), akkor garantáltan párás szemmel fogod végigizgulni a Végjátékot.

A Végtelen háború főszereplője Thanos volt, a Végjátékban azonban már a hősök vannak a középpontban – pontosabban az a hat csodálatos hérosz, akikkel ez az egész annak idején elkezdődött: Vasember, Amerika kapitány, Hulk, Sólyomszem, Fekete Özvegy, Thor. Egyszerűen mesteri, hogy mennyire fogja a kezüket ez a film, ami a hatos múltját is ügyesen felhasználva egy gyönyörű, érzelemdús, katarzisban gazdag kalandot ad nekik, amelynek végén a nevüket legszívesebben aranyba foglalnánk. A színészek pedig most hozzák a legjobb formájukat. Különösen Robert Downey Jr. és Chris Evans nyújtanak lenyűgöző teljesítményt – az a két ember, akik nélkül a Marvel nem biztos, hogy elért volna oda, ahová eljutott: a csúcsok csúcsára.

Ám a Végjáték nemcsak a hőn szeretett figurákat kezeli elképesztően jól, hanem a Marvel-univerzum eddigi filmtermését is. Russoék produkciója számos alkalommal megidézi az előző filmek legjobb pillanatait (és velük régi ismerősöket is), ám ezeket néha egészen más szemszögből láttatja, és nem rest jól kifigurázni őket, ami remek poénokhoz vezet. Apropó poénok: a Végjátékban rengeteg ütős vicc lapul, ám ezek – tanítani való módon – soha, egy pillanatra sem tompítják a dráma élét. És bár ebben a filmben abszolút az érzelmeké a főszerep, a készítők a látvány terén is odatették magukat: a záró csata (ahol elhangzik a képregények egyik legkultikusabb mondata) például mélyen belénk fog égni.

Persze fel lehetne róni a Végjátéknak, hogy a cselekményében olyan megoldásokat alkalmaz, amelyek a film bizonyos pontjain hümmögésre késztetik a nézőt, mert logikai bakik születnek belőle. Ám gyakorlatilag mindegyik, hasonló húzásokkal operáló film elköveti azokat a hibákat, amit az MCU 22. filmje. És különben is: a Végjáték annyira elképesztően erős lezárása mindannak, amit a Marvel az elmúlt években alkotott, hogy a defektusai eléggé elhalványulnak.

És hogy mit hoz a jövő? Nos, az alkotás felvezet néhány izgalmas elképzelést és felállást, úgyhogy a jövőben is érdemes lesz nézni a Marvel filmjeit. De addig még jó párszor újra fogjuk nézni a Végjátékot, hiszen ez az a szuperhősfilm, amire vártunk és vágytunk, érkezése pedig túlzás nélkül új szinte emelte zsánerét.

95%
Fantasztikus

A Bosszúállók: Végjáték parádésan kivitelezett, emóciókban gazdag fináléja egy tizenegy éven át gondosan épített történetfolyamnak. Köszönjük, Marvel, örökké hálásak leszünk!

  • Szerintem
Share This