Egy pisszenést se! – Hang nélkül filmkritika

John Krasinski “csendhorrorja” az idei esztendő eddigi legfélelmetesebb mozija.

0 273

A Hang nélkül pattanásig feszíti a néző idegeit, emellett pedig meg is hatja a befogadót.

A Földet olyan lények lepték el, amelyek nem látnak semmit, de hihetetlenül jó hallással bírnak, és mindent levadásznak, ami hangot ad ki. Ebben a közegben próbál túlélni egy négytagú család. Életüket néma csendben kell leélniük, csak jelnyelvvel kommunikálhatnak egymással. Ehhez a mutatványhoz persze nagy találékonyság és még nagyobb önuralom és odafigyelés szükségeltetik. Utóbbi kettőben azért nem mindig jók a gyerekek, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja az anyuka terhessége…

A Hang nélkül csendre (és a hirtelen jelentkező hangra) építő koncepciója természetesen nem egy túl eredeti elképzelés, hiszen van pár előzménye a horrorfilmek világában. A brit horror egyik etalonjában, a Neil Marshall rendezte A barlangban szintén hangra támadó lényekkel kellett megküzdenie a szereplőknek, a két évvel ezelőtti Vaksötétben pedig egy szuperhallással rendelkező emberi szörnyeteg miatt kellett lábujjhegyen lépkednie a figuráknak. A Hang nélkül azonban sokkal jobban kihasználja a némaságot és a különféle hangokat, ezáltal pedig sokkal nagyobb terrorban tudja tartani a nézőjét, mint a zsánertársai.

Elképesztő élmény átélni azt a csendszimfóniát, amit a filmet íróként, főszereplőként és producerként is jegyző Krasinski felépít. Nézzük, ahogy ezek az emberek okosabbnál okosabb trükkökkel próbálják meggátolni, hogy zajt keltsenek egy olyan világban, ahol minden tárgy potenciális veszélyforrás, és egy idő után azt vesszük észre, hogy mi is megpróbálunk nem zajongani. Nem szabad hangoskodni, nehogy valami baj legyen…persze ők is csak emberek, hibáznak, aminek köszönhetően beüt a krach, jönnek a szörnyek, ám hőseinknek továbbra is csendben kell maradni ahhoz, hogy túléljenek…

A hangtalansággal rendkívül feszült szekvenciákat megkomponáló horror teret enged a drámának is. A szülőknek vigyázniuk kell a gyerekeikre, akik nem játszhatnak önfeledten, azaz nem lehetnek igazán gyerekek – ez pedig igencsak marcangolja az ember lelkét. A családnak azonban nemcsak a jelene, hanem a múltja is sötét, történt ugyanis egy szörnyű tragédia, amiért mindenki saját magát okolja. A bűntudat mellé pedig a készítők olyan egyetemes és a családhoz kapcsolódó motívumokat emelnek be nagyszerűen, mint a felelősség, az összetartás és az önfeláldozás.

A Hang nélkül azonban közel sem lenne ennyire erős darab, ha nem lenne ilyen kiváló a színészgárdája. Mindenki remekül teljesíti a feladatát. A való életben is egy párt alkotó Krasinski és Emily Blunt szavak nélkül is nagyszerűen hozzák a gondoskodó és aggódó szülőket, azonban a süketnéma gyermeküket megformáló Milicent Simmonds (aki a valóságban is siket) hihetetlenül érzékeny alakításával még őket is lepipálja.

Krasinski rendezése persze nem tökéletes darab. Az ijesztések közt van néhány olcsó megoldás (például az egyik jelenetben nem a mumus fogja meg az egyik szereplő vállát, hanem az illető rokona), amelyeket sokkal  butább műfajbeli alkotásokban látni, illetve a film néhány alkalommal megszegi saját szabályrendszerét (a szörnyeknek néha elég szelektív a hallása). Ez persze igazából csak azoknak lesz zavaró, akik nem hagyják, hogy a film berántsa őket. Ha eddig nem lett volna világos: megéri belefeledkezni a Hang nélkülbe.

A befejezés mellett viszont tényleg nem lehet szó nélkül elmenni. Belengeti a folytatást, aminek érkezését nemrég be is jelentettek. A záró képsorok alapján azt gyanítom, hogy az már nem egy szenzitív horror-dráma, hanem egy Függetlenség napja-szerű megalomán sci-fi lesz. Persze ne legyen igazam, de ha a producerek közt megint ott lesz Michael Bay, bármi lehetséges.

90%
Fantasztikus

A Hang nélkül egy végtelenül feszült horror és egy szívszorító családi dráma (szinte) tökéletes ötvözete, ám a folytatást már nem biztos, hogy meg fogjuk nézni.

  • Szerintem