Egy pszichopata, és egy antiszociális tinédzser kalandjai az elbaszott világban – THE END OF THE FUCKING WORLD sorozat és képregény kritika

Halmozzuk az élvezeteket!

0 160

Egy igazi ízig-vérig egy helyben darálós sorozat érkezett a napokban a Netflixre. A The End Of The Fucking World későbbiekben az egyszerűség kedvéért TEOTFW, rögtön az első epizódnál beránt minket, és aztán el sem enged az utolsó képkockáig. Ja, és utána sem…

A sorozat kategorizálásánál talán a legjobb választás a fekete humorral kevert dráma lenne. A Clerkenwell Films gyártásában megjelent sorozat első körben az Egyesült Királyságban debütált 2017 végén, méghozzá a Channel 4, illetve az All 4 csatornán. Mára már nálunk is elérhető a Netflix kínálatában. Külföldön egyébként hatalmas rajongó táborral büszkélkedhetett a TEOTFW, a rajongók már a második évad történetére próbálnak ajánlatokat, ötleteket tenni, azonban a folytatásról jelenleg még nincsenek híreink. A TEOTFW gyakorlatilag képregény adaptáció, és nem is akármilyen. Én még személy szerint nem találkoztam ilyen összhanggal két féle stílus között. Kezdjük is az elején.

A sorozat 8 „rövidke” részből épül fel. Az egyes részek hosszúsága 18 és 23 perc között váltakozik. Első hallásra ez furcsának tűnhet, de higgyétek el, hogy ebben az időtartamban is remekül teljesít a sorozat. Annyi minden történik egy-egy rész alatt, hogy érzésre teljesen olyan mintha 40-50 percet töltöttünk volna a TV/számítógép képernyője előtt. Tartalmas, pörgős, izgalmas, üresjáratoktól, felesleges történet elemektől mentes. Éppen úgy, ahogy a képregény is. Bizony, ez a hosszúság nagyjából egy-egy képregény fejezetnek felel meg. Persze a sorozat azért sok tekintetben részletesebb mint a rajzolt változat, de 90%-ban követi az eredeti mű cselekményét. Ahol pedig nem, ott profi módon egészíti ki, illetve fejleszti tökélyre az egyébként is megkapó történetet. A remek zenei aláfestés megalapozza a hangulatot, és segít megteremteni azt a különleges atmoszférát ami a sorozat sajátja. Mindezt nem mellesleg a Blur-gitáros Graham Coxon-nak köszönhetjük.

Spoiler Alert!

Első körben James (Alex Lawther) sztorijával indítunk. A fiú belső monológjából megismerhetjük személyiségen beteges, pszichopata vonalát ami aztán a későbbiekben még intenzívebben kibontásra kerül. Újabb ékes példája lesz annak, hogy semmi sem az aminek látszik. Másik főszereplőnk Alyssa (Jessica Barden) aki szókimondásával, polgárpukkasztásával és a társadalmi konvenciók elleni rendíthetetlen szembeszegülésével sajátos színfoltja a sorozatnak. Mindkettejük esetében, és talán leginkább Jamesnél fokozatos személyiség fejlődés figyelhető meg. A sorozat kezdeti szakaszában a teljesen rideg és érzéketlen srác Alyssaban csupán a potenciális áldozatot látja. Az együtt átélt lehetetlen kalandoknak és megpróbáltatásoknak köszönhetően viszont egy egészen különleges kötelék alakul ki a két fiatal közözött. Egyfajta kölcsönös védelmező ösztön munkál bennünk, ami egy egészen különleges szerelemben teljesedik ki. James esetében láthatjuk, hogy a totális érzéketlenség csupán egy eszköz. Eszköz arra, hogy a valódi problémát elnyomja, elrejtse, ugyanis a fiú múltját egy szörnyű tragédia emlékei árnyékolják be.

Alyssanak látszólag mindene megvan, gazdag család, szép ház, kedves nevelőapa. A tipikus kirakat család ami belülről rohad. Mindkettőjük számára mérgező és élhetetlen az a szűkös élettér amiben vergődni kényszerülnek ezért aztán útnak indulnak, hogy egyfajta modern Bonnie és Clyde szerepben megkeressék Alyssa édesapját. Az úton persze minden rendű és rangú törvényszegést sikerül elkövetniük, és csakhamar a rendőrség is a nyomukba szegődik. Az út maga, itt is egy jelképes momentum, idillinek semmiképp sem mondható, viszont feltétlen szükségszerű.

James esetében a kiindulópontunk a gyilkosság, illetve Alyssa meggyilkolásának tervezgetése. Ez néhol – hangozzék ez bármennyire is morbidnak – rendkívül vicces jeleneteket eredményez. Kissé talán félelmetes is mikor a néző ráeszmél, hogy tulajdonképpen azért szurkol, hogy Jamesnek sikerüljön véghezvinnie tervét. A főszereplők iránti szimpátia kialakulását nagyban segíti a belső monológok alkalmazása, mivel így tökéletes képet képünk arról, hogy mi is jár valójában a srácok fejében.

A TEOTFW gyönyörűen ábrázolja a sorozatgyilkossá válás folyamatát. Konkrétan minden forgatókönyv szerint történik. James kezdetben saját magával kísérletezik, hogy kiderítse tud e egyáltalán bármilyen érzést kicsikarni magából. Forró olajba mártja a kezét ami súlyos, maradandó sérülésekhez vezet. Állatokat gyilkol a megbánás legkisebb jele nélkül. Minden tettében felfedezhetőek a sorozatgyilkosokra olyannyira jellemző személyiségjegyek. Aztán pedig amikor a tényleges emberölésre kerül a sor valahogy mégsem jön a várt katarzis.

Ugyanígy Alyssa esetében sem történik meg a könnyes és boldog egymásra találás apja és lánya között. Azaz mégis…kezdetben. Ám ahogy az rendre velünk is előfordul, az általunk idealizált, és a képzeletünkben tökéletesnek tűnő dolgok lehet, hogy egészen más képet mutatnak a sivár valóságban. Ezektől a részletektől lesz igazán életszagú a TEOTFW. A befejezésről csak annyit mondanék, hogy a nagykönyvben megírt cliffhangeről van szó. Nem kelt idegesítő hiányérzetet, szóval ez ne rémítsen meg senkit. Véleményem szerint kár lenne folytatni a sorozatot hiszen így, ebben a 8 részben egy tökéletes egységet sikerült megteremteni, amit vétek lenne szétcincálni egy esetlegesen gyengébb folytatásért.

A képregényről:

Charles S. Forsman képregénye 2011 és 2013 között jelent meg 8 oldalanként.

A TEOTFW képregény egyik érdekessége, hogy szépnek egyáltalán nem nevezhető rajzokat tartalmaz. Elnagyolt, néha firkaszerűen leegyszerűsített képek jellemzik. Azt hiszem egy nem különösebben ügyes gyereknek sem okozna problémát reprodukálni a kötetben található rajzokat. És mégis… valahogy ez az egyszerű stílus nagyon is passzol a történethez. Nem vonják el csiricsáré rajzok a figyelmet a lényegről.

Ahogy már fent említettem a két művészeti alkotást (képregény és sorozat) példaértékű szinkron jellemzi. Van néhány eltérés, viszont ahogy majd a mellékelt képen is láthatjátok, van amit egy az egyben átültettek a tv képernyőjére. Aztán van amit nem…Például a sorozattal szemben a képregényben James a konyhai hulladék aprítóba dugja a kezét -így elvesztve két ujját. Ami nagyon fontos eltérés, bár a történet lényegén nem változtat az, hogy a képregényben egy sátánista szekta tagja a professzor aki megtámadja Alyssat. Egy másik szekta tag is a fiatalok nyomába szegődik akivel később, a történet végén újfent James kerül szembe. Ennek az ominózus találkozásnak nem lesz éppen festői a végkimenetele.

A sorozatban sokkal árnyaltabb a fiatalok jelleme, és sokkal egyértelműbb is a személyiségükben bekövetkezett változás mint a képregényben. Ennek ellenére mind a két féle formájában ajánlom a The End Of The Fucking World fogyasztását. Igaz, a képregény magyarul nem jelent meg, de egyébként könnyedén hozzáférhető, megrendelhető Book Depository oldaláról. A szövege különösebben nem bonyolult, nyugodtan fogjon hozzá az is aki csak ismerkedik az angol nyelvvel. Egy szótár segítségével könnyedén és gyorsan lefordítható.

90%
Remek!

A sorozat megtekintését különösen ajánlanám azoknak, akik kedvelik az átlagostól eltérő, néhol már-már kissé abszurd történeteket, és értik, díjazzák a fekete humort. Lehengerlő párbeszédekben, vicces, ám néhol rettentően szomorú jelenetekben nem lesz hiány. Készüljetek a világvégére!

  • Szerintem
Close