ÉLES TÁRGYAK – Amy Adams a Hatalmas kis hazugságok rendezőjének új sorozatában

A sorozat alapjául szolgáló regény az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg, illetve a nyár folyamán újra elérhető lesz, immár a sorozat plakátjával.

0 103

Július 9-én érkezik az HBO GO-ra és az HBO-ra Jean-Marc Vallée rendezésében az ÉLES TÁRGYAK (Sharp Objects), amely Gillian Flynn (“Holtodiglan”) azonos című bestsellerén alapul, főszerepben pedig az ötszörös Oscar-jelölt Amy Adams. 

A nyolcrészes krimisorozat középpontjában Camille Preaker újságírónő áll, aki a pszichiátriai kezelését követően visszatér szülővárosába, a Missouri állambeli Wind Gapba, hogy felderítse két kislány meggyilkolásának körülményeit. Nyomozását nehezíti, hogy saját múltjával és anyjával (az Oscar-jelölt Patricia Clarkson) is szembe kell néznie, miközben akaratlanul is azonosul az áldozatokkal.

Az izgalmas, feszültséggel teli sorozat leginkább a True Detective és a Hatalmas kis hazugságok tökéletes keverékéhez hasonlít. Míg látszólag egy sötét, véres bűnesetet kell feltárnia Camillenak, addig a háttérben apró montázsok és flashbackek segítségével megismerhetjük a nő múltját és motivációját is.

A sorozat az amerikai premierrel egyidőben, július 9-én indul az HBO GO-n és az HBO-n, magyar felirattal. A szinkronos változat 2 héttel később, július 22-től lesz látható az HBO-n.