Elkezdődött az új Godzilla-film forgatása

2014-ben Godzilla letarolta a mozis világot, idén az év elején pedig Kong bizonyította be, hogy az emberi erő kevés ahhoz, hogy megállítsa.

És a nagy siker sosincs következmények nélkül: szerdán (a nyári napforduló napján) megkezdődött az új Godzilla-film forgatása, amelynek talán Godzilla: a szörnyek királya lesz a címe. A munkának nekigyürkőző stábot Michael Dougherty vezeti, a színészei között pedig ott lesz az előző Godzillá-ból visszatérő, Oscar-díjas Vera Farmiga, Ken Watanabe, Zhang Ziyi és Sally Hawkins is.

A film középpontjában ismét a rejtélyes cég, a Monarch áll majd, amelynek munkatársai ezúttal különböző egymás ellen forduló szörnyeket próbálnak megzabolázni: Godzilla a filmben ősi szuperszörnyekkel méri össze az erejét. A stábot a korábbi Godzillá-ban, A galaxis őrzői-ben, A Karib-tenger kalózai-ban, a Transformers-filmekben és a Pi életé-ben már kipróbált szakemberek alkotják. Az Atlantában folyó munka után a digitális effekusokkal foglalkozó cégeknek is bőven jut feladat, míg a film a tervek szerint 2019 márciusában a mozinézők elé kerül.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close