Filmsor - Mozifilmek, tévésorozatok, média

Elmehet a pokolba – Hellboy filmkritika

Hellboy (2019)

Kínosan gagyi lett Pokolfajzat új mozgóképes megjelenése.

0

Az újrafazonírozott Hellboy képregényhűbb sztorival, trágárkodással és rengeteg vérrel támad, ám a végeredményt szemlélve csak arra tudunk gondolni, hogy mennyivel jobb lett volna helyette a del Toro-féle adaptáció harmadik részét látni.

Guillermo del Toro Hellboy-filmjeit sokan kedvelték, de nem váltak hatalmas anyagi sikerré, így aztán a trilógiazáró helyett egy a képregény univerzumához jobban ragaszkodó reboot érkezett, amit alaposan felduzzasztottak vérrel és szókimondó szövegekkel, hiszen a durvulás mostanában nagyon kifizetődő a kasszáknál (lásd például a Deadpool sikerét). Sajnos bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartottunk: a simán csak Hellboy címmel mozikba dobott, Neil Marshall (A barlang) által produkció az utóbbi idők legrosszabb képregényfilmje lett, megtekintése legfeljebb katasztrófaturistáknak ajánlott.

Míg Del Toro – főként a második részben – alaposan felfrissített mitológiával operált, addig az új Hellboy valóban Mike Mignola képregényét követi, ám a készítők nem voltak mértéktartóak, és három kötetből is beemeltek elemeket, ennek eredményeképp pedig egy olyan narratív dzsumbuj alakul ki, amelynek egy idő után nem sok értelme van. De nemcsak erős és követhető sztori nincs, a karakterek is elvesznek ebben a sűrű levesben. A Hellboyt segítő figurák például lehet, hogy érdekesnek tűnnek, de nem marad elég idő érdemben kibontani őket, így a drámájuk sem hatja meg a nézőt.

A Hellboy szupercool akciókat ígért, de a film ezen a téren is hatalmasat hasal. Csörtéi jórészt laposak, a szereplők beszólásai fárasztóan bugyuták, a vérengzés pedig teljesen öncélú és erőltetett, mintha a készítők minden egyes szemkiszúrás és fejlevágás alatt kiszólnának a nézőnek, hogy “na, ugye milyen kemények vagyunk, hogy bevállaltuk az R-kategóriát? Ugye milyen durvák vagyunk? Ugye?!!” Ráadásul a teljesen feleslegesen csúcsra járatott brutalitást főként CGI segítségével jelenítik meg – ha már minden második jelenetben szétdarabolnak valakit, akkor az történjen kézzel foghatóan, praktikus effektekkel (azt meg már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a számítógépes trükkök néhol igencsak gyengélkednek).

De a legrosszabb kétségtelenül az, amit az egész film lényegével, azaz Hellboy figurájával műveltek. Ő egy nagydarab, vörös színű Bruce Willis, aki kiégett cinizmussal kommunikál a világgal, de közben ott van benne a kitaszítottság keserűsége is. Az emberek megvetik a gyökerei miatt, pedig ő folyton folyvást megmenti a világukat. Del Toro adaptációja nagyon szépen mutatta meg a karakter érzékeny odalát, ez az új Pokolfajzat viszont többnyire csak egy nagy mamlasz, egy kocsmaszagú bunkó, és nem egy kőkemény, de nagyon is érző szívű, szerethető figura.

Azt persze el kell mondani, hogy néha azért lehet nevetni a Hellboyon, és egyszer-kétszer tényleg laza a mozi (a három óriással lezavart egysnittes bunyó például egészen szórakoztató), de alapvetően egy nagyon szomorú élmény. Siralmas látni, hogy egy ilyen drámai, szívvel-lélekkel teli matériából egy buta és olcsó humorú filmet faragtak. Az pedig egyenesen fájdalmas, hogy eme fércmű miatt már soha nem láthatjuk, hogy del Toro hogyan képzelte el az ördögképű hős történetének lezárását.

40%
Gyenge

Noha van pár jó pillanata, az új Hellboy egy borzalmasan elbaltázott mozi: szerethető főhőse nincs, csak egy bunkó hobója, lebilincselő cselekmény helyett pedig egy túlzsúfolt és zavaros sztorit kínál, amelyet enervált akcióval, erőltetett vérengzéssel és infantilis humorral támogat meg, hogy oda süllyedjen, ahová való: a pokol legmélyebb bugyrába.

  • Szerintem
Share This