Előzetest kapott ‘Az utazók’


Morten Tyldum, A Kódjátszmáért Oscar-díjra jelölt rendező, Passengers, vagyis Az utazók című új filmjének főszereplői Chris Pratt és Jennifer Lawrence, akik a jövőben játszódó történetben egy kolonizációs űrhajón tartanak mély álomba merülve egy új bolygó felé, méghozzá több ezer társukkal együtt. Azonban kilencven évvel a cél előtt felébrednek és tudatosul bennük, hogy az egész életüket kettesben, luxuskörülmények között kell leélniük. Azonban hamar ráeszmélnek, hogy semmi sem véletlenül történt, a hajó hatalmas veszélyben van.

Az utazók várhatóan december 21-én kerül a mozikba.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment