Ernelláék Farkaséknál filmkritika


Kicsit irigykedve néztük azokat a más országokból érkezett filmeket, amelyek kíméletlenül arcunkba dörgölték a kérges valóságot és úgy meséltek az álmainkról, vágyainkról, boldogulásunkról, sorsunkról, családunkról vagy csak egyszerűen az életünket jelentősen meghatározó kérdésekről. Szokás ezeket realista moziknak becézni, mert rólunk és nekünk szólnak. Jó, persze nem lehet vele tömegeket megnyerni, nem közönségcsalogató a téma, hiszen ha valaki szórakozni, vagy kikapcsolódni vágyik, az nem kíváncsi a tükörre, az nem azért fizet súlyos összegeket, hogy szembesüljön a gondjaival, problémáival azt megteheti a bűzös hétköznapok során is.

ernellaek-farkaseknal-original

Hajdu Szabolcs azonban mégis tett egy kísérletet arra, hogy ami eddig itthon figyelmetlenségből elmaradt, azt sürgősen pótolja egy olyan intim hangulatú kamaradarabbal, amely után már ez a szín sem hiányzik a magyar jelenkori filmes palettáról. A rendező legutóbbi munkájának (Délibáb) fogadtatása, mind szakmai, mind pedig bevétel ügyi szempontból totális kudarcba fulladt. Hajdunak nem volt kedve éveket várni arra, hogy újra filmezhessen, ezért a filmalapos, hosszadalmas támogatási és pályáztatási cécót megkerülve a Maladype Színházban futó saját színművét adaptálta nagyvászonra. Önerőből és baráti segítséggel.

Az Ernelláék Farkaséknál minimalista költségvetéssel készült, nuku állami támogatással, Hajduék a saját lakásukba invitálták a stábot, a kaját, piát batyus bál keretében oldották meg, a képi világért pedig tizenkét egyetemi hallgató felelt. A rendező a szereplők tekintetében maradt a színházi csapatnál, beleértve önmagát és feleségét, Török-Illyés Orsolyát, a gyerekeket azonban ezúttal a saját csemetéi alakították. A kibővített családi happening idén a Karlovy Varyban rendezett filmfesztiválon a legjobb film díját hozta el, Hajdu Szabolcs pedig habként a tortán még a legjobb férfi főszereplő kategóriájában is győzedelmeskedni tudott. És mivel az elismerés mellé némi pénzösszeg is dukált, Hajduék máris elmondhatják magukról, hogy az alkotásuk anélkül vált nyereségessé, hogy az itthoni közönség megkóstálhatta volna azt. Nahát így is lehet filmet csinálni. Lelkesedésből, szeretetből, elhivatottságból, Vajna bácsi basáskodó felügyeletét mellőzve. És Hajdu, hogy a film marketingjét minél jobban megtámogassa még a hivatalos premier előtt lakásokban tartott elővetítéseket, hogy a nézők is autentikusabban átérezzék azt a rendkívül bensőséges és intim légkört, amiben a mozija játszódik. Már akkor is járna egy főhajtás a rendező és stábja akaratereje, küzdelme előtt, ha a végeredmény középszerű, vagy kifejezetten gyenge volna.

ernellaek

Erről azonban szó sincs, mert az Ernelláék Farkaséknál a szűk teret maximálisan kihasználva egy pontos, időnként hajmeresztő, időnként hidegrázós, időnként veszettül szórakoztató, időnként pedig édes-búsan szeretetteljes látlelet és tabló önmagunkról, az életünkről, a mindennapi gondjainkról és arról az országról, amelyik körülölel minket. A történet pofonegyszerű: egy családhoz betoppan hirtelen az éjszaka közepén a feleség régen nem látott nővére, annak férje és lánya Skóciából egy évi távollét után. Mivel egyelőre nincs hova menniük, kénytelenek befogadni őket és ezzel persze felszínre kerülnek régi sérelmek, ellentétek és konfliktusok, amelyek eddig kibeszéletlenül lógtak a levegőben. Hajdu kíméletet nem ismerve teszi boncasztalra a párkapcsolatokat, a gyereknevelést, az otthon állítólagos melegét, a lakhatást és az elvándorlást. A napi gondokon túl felmerülnek itt az általános fonákságok, úgy, mint a szerelem-nem szerelem, szeretet-nem szeretet kérdésköre és hangsúlyosan szerepet kap az is, hogy egy gyerek mennyiben változtatja meg a létezésünket, mit tesz hozzá, mit vesz el belőle és persze előjön a nevelés és a genetika, kitől milyen jellemvonásokat örökölt, miben hasonlít az anyjára, illetőleg az apjára. A rendező azt is megtehetné, hogy felületesen, életvezetési tanácsokat kínáló könyvek, esetleg Coelho színvonalán ad számot ezekről a fontos, életünket jelentősen befolyásoló tényezőkről, de Hajdu láthatóan kerüli az üres lózungokat és frázisokat és a dolgok mélyére akar ásni, megérintve ezzel a bajok gyökerét.

ernellaek-1

Hajdu Szabolcs terápiás foglalkozása persze ettől lehetne száraz, okító jellegű tanóra, azonban a rendező-forgatókönyvíró a saját és szűken vett környezete tapasztalatait olyan földhöz ragadt, pattogós, feszes és temperamentumos, improvizáció gyanús dialógusokkal és hús-vér karakterekkel színesíti, amitől a szituációk súlyosan valódivá, a reakciók pedig direkten emberközelivé válnak. Ezek a figurák behelyettesíthetők bármelyikünkkel és ez azért is lélekbemarkoló és szívet tépő, mert itt az emberi tulajdonságok széles skálája kerül terítékre, nem leplezve, sőt olykor vastagon aláhúzva a gyarló jellemvonásokat. Farkas, akit Hajdu alakít például sokszor kicsinyes, önző, a saját bizonytalanságaiért, hibáiért a gyerekét teszi felelőssé, miközben még a feleségét is kizsigereli azzal, hogy biztosítania kell őt a szeretetéről. Farkas nem képes megbarátkozni azzal, hogy a kölyök megváltoztatta az egymáshoz való viszonyukat és arra sem mindig hajlandó, hogy alárendelje ennek az életét. Eszter, a felesége inkább áldozatnak tűnik, akinek el kell viselnie a férje rigolyáit, hiszen még mindig szereti, de néha belefárad a szerepkörébe és a menekülést fontolgatja. Ernella, a nővére maga sem tudja mit akar, úgy viselkedik, mint egy kamaszbőrbe bújt felnőtt nő és behunyt szemmel követi a mamlasz, kissé együgyű férjét, Albertet, akit valószínűleg már régen nem tisztel és nem is szeret, csak megszokásból, vagy holmi ragaszkodás miatt van vele.

ernellaek-farkaseknal1

A rendező értő kézzel és éles szemmel görgeti a néző előtt a konfliktusok fonalát, miközben még olyan helyzetekben is megtalálja a feszültség forrását, amikor ketten vannak a lakásban. Hajdu remekül használja a humor fegyverét, nem erőből és kényszerből szórja a poénokat, hanem a szituációkból és a karakterekből adódóan intelligensen teremt vicces momentumokat. Hajdu eléri azt, hogy a kíváncsiskodó észrevétlenül beköltözzön a nappalijába és bármennyire nem szeretne azonosulni a szereplőkkel, mégis magára ismer bennük. Mert így szeretünk, így hazudunk, így lépünk félre, így ámítjuk magunkat és egymást és így keressük folyamatosan a boldogságot, amikor lehet, hogy ott van az orrunk előtt, vagy már benne is lépdelünk. Ha valamit fel lehet róni a filmnek, az talán az, hogy a színpadiasság néha így is kikandikál a kamera mögül, illetve a szűk időkeret miatt a szereplők előéletéről, foglalkozásáról kevés információt kapunk, ahhoz, hogy komplett képünk legyen. Hajdu Szabolcs egészen nyugodtan mehetne gyakrabban a kamera mögé, mert Török-Illyés Orsolyával a feleségével együtt hihetetlenül szenzitíven, szuggesztíven és természetesen játszanak, az alakításaik magával ragadóak és annyira meggyőzőek, mintha Mancit és Palit látnánk a Király utcai albérletükben. Tankó Erika és Szabó Domokos a nővér és a sógor szerepében legalább ennyire hitelesek, Hajdu Lujza és Hajdu Zsiga alakításában pedig még nagyítóval sem találhatnánk hibát, hiszen annyira élethűen játsszák a gyerekeket.

Hajdu Szabolcs megtette azt, amit már régen meg kellett volna. Csinált egy olyan realista mozit, ami mögött ott vagyunk mindannyian szinte generációtól függetlenül, meg persze ott van benne ezzel a tyúkszaros életünk is, minden boldogságával, szomorúságával, vidámságával, nehézségével, gondjával, problémájával együtt. Mert ezek vagyunk, a mi kis falunkban. Az Ernelláék Farkaséknál lehetne egy kezdő lépcsőfok, amin tovább kellene menni, hiszen számtalan aspektus és szempont van még, ami alapján górcső alá kéne venni minket. Félő azonban, hogy ez a társadalom nem áll készen erre és nem is szeretné látni ezt. Mert az önvizsgálat még mindig büdös. Az igényszintet meg ne is részletezzük. Az sokszor önmagáért beszél.

8/10

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment