Erősen nyitott a mozikban a Power Rangers

0 418

Továbbra is a Disney játékfilmje, A szépség és a szörnyeteg vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát: a hétvégén 88,3 millió dollárral (25,3 milliárd forinttal) növelte bevételeit, és globálisan átlépte az 500 millió dolláros jegybevételt.

Az Emma Watson és Dan Stevens főszereplésével forgatott romantikus mesefilm tíz napja debütált az észak-amerikai mozikban, ezalatt 317 millió dollárért (91 milliárd forintért) váltottak rá jegyet az amerikai és kanadai nézők. A nemzetközi forgalmazással együtt pedig a film bevétele már félmilliárd dollár fölött jár.

Az elemzők szerint minden idők legnagyobb márciusi jegybevételét érték el a mozik Észak-Amerikában, először sikerült túlszárnyalni az egymilliárd dolláros (287 milliárd forintos) bevételt, pedig még nem is ért véget a hónap.

“A március a hónapok rocksztárja lett” – jelentette ki Paul Dergarabedian boxoffice-szakértő, aki a felszálló trend folyatását vetítette előre áprilisban és a nyári moziszezonban is, amely A galaxis őrzői folytatásával kezdődik májusban.

A tavalyi március 948 millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozikban, akkor a Zootropolis – Állati nagy balhé és a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmekre özönlöttek a nézők.

A hétvégén mutatták be Észak-Amerikában a Power Rangers című sci-fi akciófilmet, ami a kilencvenes évekbeli tévésorozat nyomán készült, és nagy várakozás előzte meg. A produkció 40,5 millió dolláros (11,6 milliárd forintos) jegyeladást ért el péntektől vasárnapig.

A Kong: Koponya-sziget a harmadik helyet szerezte meg a hétvégi listán 14,4 millió dollárral (4,1 milliárd forinttal), amellyel eddigi teljes bevételét 133, 5 millió dollárra növelte. A Rebecca Ferguson, Ryan Reynolds és Jake Gyllenhaal főszereplésével forgatott Élet című sci-fi 12,6 millió dollárt (3,6 milliárd forintot) keresett a jegypénztáraknál. A toplistán a Logan követi 10,1 millió dollárral (2,9 milliárd forinttal), a mindössze 4,5 milliós költségvetésből forgatott Tűnj el! című horrorért pedig 8,7 milliót (2,5 milliárd forintot) fizettek a nézők.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close