Eurovíziós Dalfesztivál – Portugália nyert, Pápai Joci a közönségszavazatoknak köszönhetően a Top10-ben

Jalomalom

0 536

A portugál Salvador Sobral nyerte Amar Pelos Dois című dalával az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben.

A portugál előadó 758 ponttal győzött, mind a nemzeti szakmai zsűrik, mind a közönség az ő produkcióját jutalmazta a legtöbb ponttal. A második 615 ponttal a bolgár Krisztian Kosztov lett Beautiful Mess című számával, a harmadik helyen 374 ponttal a moldovai Sunstroke Project végzett Hey Mamma című dalával.

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki.
Pápai Joci a nemzeti zsűriktől 48 pontot kapott, a legtöbbet, 12, illetve 10 pontot Horvátországtól és Szerbiától, a közönségszavazatokkal pedig további 152 pontot szerzett, így 200 ponttal végzett a nyolcadik helyen.

Pápai Joci személyében sorozatban hetedszer jutott be Magyarország az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. A látványos színpadi produkcióban hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísérte Pápai Jocit, aki a magyar huszárhagyományt idéző ruhában állt ezúttal is színpadra, produkciója pedig nagy sikert aratott a kijevi Nemzetközi Kiállítási Központban jelen lévő sok ezer néző előtt.

“Örülök, hogy egyike lehettem a döntőben a sokszínűséget képviselő előadóknak és büszke vagyok arra, hogy a magyar és a roma kultúrából 180 millió tévénéző kaphatott ízelítőt a produkcióm által. Óriási élmény volt a kijevi arénában ilyen hatalmas színpadon és ennyi ember előtt fellépni, ezeket a perceket soha nem fogom elfelejteni. Köszönöm a csapatomnak és az MTVA képviselőinek, hogy az elmúlt hónapokban mindent megtettek a sikeres szereplésemért” – fogalmazott a döntő után Pápai Joci.

A döntő utolsó felében idén is a tavaly bevezetett új rendszerben közölték az eredményeket: először az egyes országok nemzeti zsűrijének pontjai adták közre a helyi szóvivők (Magyarországról Tatár Csilla), majd a tévénézők által leadott telefonos/sms-es, applikációs voksokat országonként hátulról előre haladva mondták be a kijevi aréna műsorvezetői. Magyarország az első pontjait a nyolcadik szavazótól, Máltától, majd Svájctól kapta, de később is csak alig-alig szavazták ránk az európai országok. Málta és Svájc három pontja mellett Ausztriától kaptunk ötöt, Izlandtól négyet, Ukrajnától nyolcat, illetve az észtektől, németektől és moldávoktól egyet-egyet, ehhez jött hozzá a horvátoktól kapott 10 és a szerbektől kapott 12 pont, ami elég siralmas.

A kétféle pontokat összeadták (nem kombinálták, mint korábban), így alakult ki a végeredmény, amely a hosszas ismertetés miatt az éjszakai órákba húzódott.

A verseny győztesét 2008 óta díjazzák egy üveg mikrofonnal, Salvador Sobral a tizedik, aki elnyerte az eurovíziós trófeát.

A döntőben fellépett a korábbi eurovíziós győztes ukrán énekesnő, Ruszlana, és bemutatta új dalát a tavalyi győztes Jamala is.

A szabályok szerint jövőre az idei nyertes Portugália rendezheti a dalfesztivált.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet

Komment
Close