Ez egy Marvel film

Gondolom, te, egy ismerősöd vagy egy kategorikusan sznobosodó kritikus ismerősöd már jellemezett így egy alkotást, ami a Marvel Mozgóképes Univerzum része. Sajnálatos módon, a stúdiós mandátumok jóvoltából, egyre inkább nyilvánvaló, hogy ezt jogosan is teszitek.

És most nem is arról van szó, hogy az Ant-Mant kb egy Vasember sablonon húzták át történetileg, hanem a filmek hangulatvilágbeli, illetve akár zenei és képbeli erőltetett egységéről. Mert egy univerzumon belül történik minden, és ezt a nézőnek sosem szabad elfelejtenie. Ez az utolsó mondat vitathatatlanul a Marvel/Disney harcindulója, amikor a szélesvásznú termékeiről van szó, majd miután alkalmazták a jól bevált formulát, lehet nézni az egyéni filmek minőségét, illetve identitását. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekli őket a végtermék helytállása, de mindenek előtt tudja a néző, hogy Doctor Strange is létezhet a Bosszúállók világában, s mindezt még mielőtt bele kerülne.

Ezért fogták a jó Doktort és egy tökéletesen élvezhető, de semmiképpen sem kimagasló filmbe lökték, amiben még pár szemlét is kapunk arról, hogy milyen is lehetett volna a meghatározó Doctor Strange film: egy pszihadelikus, agybontó lelki vándorlás, tele miszticizmussal, párhuzamos univerzumokkal és démoni entitásokkal. Ehelyett meg kaptunk ezekből 30 percet, majd a kinyújtott háttértörténetet és az Inceptiont ténylegesen megszégyenítő, s mégis „mágiához” – marad az idézőjel a filmbeli magyarázat miatt, miszerint a „valóság forráskódját” manipuláló műveletek ezek, s hívjuk, ahogy akarjuk – képest túl mechanikus harcjeleneteket. Ezért inkább úgy éreztük, hogy még egy hiper-kompetens hős eredettörténete előtt ülünk, kis varázslattal a háttérben, minthogy egy teljesen új, mágikus világba csöppent Stephen Strange szellemi átváltozását követhettük végig. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy a kiképzésén kvázi annyi idő alatt futottunk át, mint a már rég virágzó orvosi karrierje szemléltetésén, de ez már kivitelezési hiba, nem stratégiai.  Az viszont marad, hogy erőltetetten földhözragadt lett a vízió azért, hogy mindenki kétségen kívül elhiggye, hogy Stephen Strange egy asztalnál ülhet Tony Starkkal.

awes
Vagy épp pacsizhat

Mivel már van 2 Doctor Strange kritikánk, térjünk át más szempontokra, filmekre. A legnagyobb és legtisztább példa az univerzumépítés elsőbbségére a Vasember 2  cím alatt futó, 2 órás Bosszúállók előzetes. Aztán meg az íratlan vicckvóta. Amíg számos Marvel filmben szívesen fogadjuk a one linereket, visszatérő poénokat, addig fennáll az is, hogy ha minden vicces, egy idő után semmi sem lesz az. A másik oldalon meg a Winter Soldier, illetve Civil War történeteiből fakadó tétekkel járó feszültség mellé odalökött poénok csak kirendítenek az élményből. Itt nem Pókemberről, vagy Scott Langről van szó, de a depressziós, vélhetően PTSD-ben is szenvedő Tony Stark, vagy az életéért, bajtársa szabadságáért küzdő Steve Rogers egysorosai nem annyira organikusak. Igaz, hogy nem csak ez a hangulatbeli megközelítés nem csak az egységes univerzum látszatkeltéséért van, hanem egyszerűen azért, mert eddig is bevált a Marvel/ Disney-nek.

Persze a stáblista közbeni és utáni jelenetek sem maradhatnak persze ki, a mindig céltalan, s temérdekszer ritmusromboló Stan Lee kameókkal együtt. Meg Joss Whedon, Edgar Wright és Jon Favreau sem teljesen azt a látszatott keltették, hogy az az Egér igen irányítgatta őket a háttérből, bár Whedon elég gyerekesen, mintha életében nem kellett volna valakinek a beosztottjaként dolgoznia, fejezte ki.

Sokan már mondják, hogy mit akarok, ezek egyszerű tömegfilmek, és nincs mit várni tőlük. Amíg a tömegfilm megközelítés valóban helytálló, ez nem állította meg az első Vasembert, vagy épp a Galaxis Őrzőit, hogy kiadatásuk évében is sokak – beleértve engem is – éves topjaikba kerüljenek. Hasonlóan, amíg az Ant-Man egy discount Vasember történetszerkezet szempontjából, önmagában is remekelt, mint egy üde, hangulatos heist film, amiben épp szuperképességek is tényezők voltak. Nem mellékesen, talán az övé az egyetlen emlékezetes Marvel főcím is. Még az Edward Norton Hihetetlen Hulkja is valamennyire pozitívan kilóg a sorból a komorabb hangulatával, még ha maga a sztori nem hozott semmi újat.

Tenni ugyan sokat nem lehet, s a Netflix sorozatok remek alternatívák kínálnak. Nekem még a komor DC filmes univerzum is ezt tette, de a generikus Suicide Squaddal  engem is elvesztettek.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment