Ezekkel a hegylakókkal nem éri meg kikezdeni

Outsiders sorozat kritika

Elrajtolt a WGN America Outsiders, magyarul Kívülállók című sorozata és az első 5 rész után elmondható, hogy a WGN-nél egyre komolyabban veszik a sorozatgyártást – bár ez már a Salem és a Manhattan sorozatoknál kiderült.

outsiders1

A sorozat egy Blackburg nevű, Kentuckyban található kitalált kisvárosban – pontosabban annak közelében – játszódik, amelynek hegyén egy nagy energetikai vállalat éppen ki akarja bányászni az ott lévő szénkészleteket.

Csakhogy a hegyet, a “hegyi emberek” lakják évszázadok óta, a Farrell klán pedig nem szívesen mondana le deviáns életmódjáról és szülőföldjéről. Nem csupán arról van szó, hogy Farrellék kissé redneck életmódot folytatnak, hanem arról, hogy abszolút az amerikai törvényeken és társadalmi normákon kívül helyezik magukat. Elég annyit mondani, hogy simán házasodnak a kaszton belül, vagy hogy egy bevásárlás azzal egyenlő, hogy legurulnak a blackburgi bevásárlóközpontba, összeszedik ami kell, majd fizetés nélkül távoznak.

outsiders

A helyiek és a Farrellek közti ellentét nagy, de az elmúlt két évtizedben viszonylag problémamentesen megéltek egymás mellett, most azonban a Farrellek veszélyben érzik magukat, így egyre komolyabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy ne zargassák őket.

Persze belső konfliktusok is akadnak. Sőt. A család vezetője Lady Ray Farrell bejelenti, hogy hamarosan átadja a hatalmat. Enne pedig legnagyobb várományosa pedig Lady Ray fia, Big Foster Farrell, aki régóta áhítozik már a hatalom gyakorlásáról. A dologba azonban bekavar egy jóslat, amely szerint könnyen lehet, hogy a család fekete bárányának tartott (ezzel együtt kábé a legnormálisabb), 10 év civilizált élet után a családhoz visszatért Asa-nak kellene “uralkodnia”.

outsiders-wgn-america1

A külső és belső konfliktusok tehát adottak, javarészt ezekre épül a sorozat, de azért kapunk bőven misztikumot, krimit és erőszakot is. A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy már a pilotban beszippant az a közeg, amelyben játszódik, a színészek is jó választásnak bizonyulnak, bár nekem a szemem fél évad alatt sem szokta meg a hosszú hajú David Morse-t.

Összességében újabb olyan rétegsorozatot sikerült készíteni, amire nagyon hamar rákattanhatnak azok is, akikhez egyébként nem áll közel a redneck-hangulatvilág.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Tőle

Komment