Fahrenheit 451 – Előzetes érkezett Ray Bradbury kultkönyvének adaptációjához

1 15

Bradbury könyvének nem az első, és véleményem szerint nem is utolsó feldolgozását hozza el nekünk idén az HBO, tévéfilm formában. A megfilmesítési és sugárzási jogokra a Hulu és a Legendary is pályázott.1966-ban már készűlt egy feldolgozása Bradbury regényének amit annak idején a magyar mozikban nagy sikerrel mutattak be. A modernebb változatot Ramin Bahrani rendezésében láthatjuk majd, a főszereplő Guy Montagot Michael B. Jordan, főnökét Michael Shannon alakítja.

Ahogy a könyv, úgy a film is disztópia. Olyan világot fest elénk amiben az olvasás bűn, a tűzoltók (ebben az estben tűzőrök) pedig könyvégetéssel foglalkoznak. Az emberek manipulált, cenzúrázott tévéműsorok által tájékozódnak a világról, az önálló gondolkodás pedig elvetendő. A kultúrát, a világirodalom klasszikusait csupán egy kis csoport próbálja életben tartani, megőrizni. A rendszer keményen fellép minden apró kihágással szemben, a könyv/könyvek birtoklása kemény retorziót von maga után. Az olvasás képessége keveseknek adatik meg hiszen ha nem sajátítod el akkor nem is eshetsz kísértésbe. Ismerős? A szomorú igazság az, hogy Bradbury könyve napjainkra már nem is számít 100%-ig disztópiának. Mondanivalója nagyon is aktuális.

A könyv olvasását feltétlenül ajánlom. Olvassunk, tájékozódjunk, tanuljunk!-Mi még megtehetjük.

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 című könyve hazánkban az Agave kiadónál jelent meg, utoljára 2016-ban.

Fülszöveg:

Guy Montag tűzőrként dolgozik. Az a munkája, hogy elégesse a könyveket… a házakkal együtt, ahol eldugták azokat. Montag élvezi a munkáját. Tíz éve tűzőr, és mindig felhőtlen örömmel vonul ki az éjszakai riasztásokra, boldogan nézi a lapokat emésztő lángokat. Aztán egy nap találkozik egy lánnyal, aki egy olyan múltról mesél neki, amiben az emberek még nem féltek, majd megismerkedik egy professzorral, aki olyan jövőt fest elé, amelyben az emberek gondolkodnak. És akkor Guy Montag hirtelen ráébred arra, mi az igazi hivatása.