Fiatal tehetségek csatlakoztak a The New Mutants produkcióhoz

A képregényfilmek jelenleg épp a csúcson tomboló aranykorának kezdete nagyjából az első X-Men film, A kívülállók bemutatásának idejére tehető. A mutáns-franchise azóta is az új zsáner egyik legközkedveltebb szegmense, pedig a Fox által birtokolt jogok okán nem is képezi részét a Marvel moziverzumának.

Miután a Logannel a harmadik trilógia is lezárult, rövid időre kérdésessé vált, hogy miként, hogyan, vagy egyáltalán folytatódik-e valamilyen módon az epikus történetfolyam. A megérkező válasz természetesen az igen volt. Josh Boone jövőre ígéri a The New Mutants című produkciót, amelyben újfent üdvözölhetjük a nagyszerű James McAvoyt X Professzorként.

Mellette azonban fiatal színésztehetségek is feltűnnek majd. Ahogy azt a végül beigazolódó pletykák korábban is taglalták, a Trónok harcából ismert Maisie Williams és a Széttörve főszereplője, a McAvoyt így már jól ismerő Anya Taylor-Joy csatlakoztak az alkotáshoz. A hölgyek által Magik és Wolfsbane karakterei fognak megelevenedni a filmvásznon. Érdekesség, hogy utóbbit Farkasként szokták emlegetni a magyar fordításban, szóval a hazai forgalmazónak ki kell majd valamit találnia, hogy elkerülje a bicskanyitogatóan félrefordított Wolverine kapcsán adódó képzavarokat.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Ez is érdekelhet Ettől a szerzőtől

Komment
Close